Honismeret, 1998 (26. évfolyam)
1998 / 3. szám - HAGYOMÁNY - A Tisza-mente néprajzi tájai Jász-Nagykun-Szolnok megyében (Gulyás Éva-Szabó László)
tozott, a falucsúfolók kenyeretlen Csépaként emlegetik. A múlt század nyolcvanas éveitől kezdve az addig alig hasznot hozó homoki legelőket adogatják el a bérbeadás előtt a nemesi birtokos családok, majd ugyanitt parcelláznak a Nagyatádi-féle földosztás során (beleértjük a negyvenes évekig elhúzódó különböző célú parcellázásokat is) kisebb, két-három holdas részeket. A Tiszazug lakosságának szegényebb része nehezen állt el cselédnek az amúgy is gyengén fizető nemesi birtokosokhoz, s inkább szabad munkavállalóként a Tisza szabályozásoknál kubikolt, illetve a Kecskemét-Nagykőrös környéki felívelő szőlőkultúra munkásigényét elégítette ki. Eközben megtanulta a homokot becsülni, s használni. A parcellázások során megszerzett homoki legelők (ezek minősége - az úgymond barnahomok - sokhelyütt jobb, mint a Duna-Tisza-közének homokja) ezért szőlővé és gyümölcsössé alakultak át fokozatosan, s megélhetést, sőt lakhelyet nyújtottak a XX. században a kisembereknek. Ez az életminőség fokozatos javulásához vezetett, de még mindig elmaradt a környezettől. A kunsági, egyébként katolikus lakosságú Kunszentmárton iparral rendelkezett, s felvevő piaca volt a tiszazugi termékeknek is. A XIX. század második felében azonban meglassult dinamikus fejlődése, s a helyi politikusok ekkor, s az ezt követő évtizedekben dolgozzák ki tudatosan azt is, hogy Kunszentmártont a Tiszazug központjává teszik (piaci, ipari, közlekedési, áramellátási és kulturális központ). Ez együtt járt a Tiszazugba való spontán benyomulással is: a vagyonosabb kunszentmártoni polgárok a parcellázások során szőlő- és egyéb birtokot szereznek a Tiszazugban (Szelevény, Csépa, Kuncsorba, Tiszakürt, Cibakháza). Kétségtelen, hogy Kunszentmárton, főként a Dél-Tiszazugra komoly hatással volt, ipari üzemei munkát adtak, ám a tervek a maguk teljességében mégsem valósultak meg, az egész Tiszazugot nem tudták integrálni, noha szükség lett volna rá. A Tiszazug községei annyira nem tudtak szervesen kapcsolódni Kunszentmártonhoz, hogy épp napjainkban Tiszaug község még a megyéből is kiszakad, s Bács-Kiskun megyéhez kíván tartozni. A Tiszazugban a földkérdés - sokszor egészen kis földekről van szó - az egyik oka annak a gyilkossági sorozatnak, ami tiszazugi arzénes per néven vált ismertté. A Tiszazug így került be - immár nem földrajzi, hanem rosszízű társadalmi fogalomként - az ország köztudatába, s ekként hírelte a sajtó, a szociográfiai és a szépirodalom is. Az arzénes pert követően láthatóan megváltozik az egész Tiszazug mentalitása. Ebben segít a megerősödő szőlőkultúra is, amely sokaknak nehéz munkával szerzett jobb kenyeret ad: emelkedik a születések száma, elmélyül a vallási élet, kezd átalakulni a községmag, illetve a vagyonosabbak építkezése, lakáskultúrája, s mindenekelőtt belső késztetés van arra, hogy megmutassák, a tiszazugi jelző nem feltétlenül rosszat jelent. Kialakul - hosszú éveken át - egy pozitív előjelű tiszazugi mi tudat, amely utóbb, az 1950-es, 1960-as években fesztiválokat, rendezvényeket eredményez, s virágkorát a hetvenes években éli. Ekkor már olyan községek is, mint Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd kezdik magukat tiszazuginak is mondani. Megszületett egy új néprajzi csoport, mintegy reakciójaként a negatív tendenciáknak, a rásütött bélyegnek. A tragikus az egészben az, hogy épp e tudat kivirágzása idején indult meg a társadalom és a táj pusztulása is. A virágzó szőlő- és gyümölcskultúrát a szövetkezetesítés lerombolta, szinte visszavonhatatlanul tönkretette, a fiatalság elmenekült, s az elöregedett lakosság - amely létrehozta és virágba borította ezt a kultúrát, megteremtette a pozitív előjelű tiszazugi tudatot - magára maradt. A táj újra a szociológusok, sőt politológusok meddő terepévé vált. 2. Ha e néprajzi csoport paraszti kultúráját elemezzük, s ki akarunk néhány jellemző vonást emelni, amely a megyében, de az Alföld középső részén felismerhetővé teszi, mindenekelőtt vízparti, folyók meghatározta jellegét kell kiemelnünk. Igaz az egész Tisza és Körös mente átlagába is beolvad ezzel, mégis a környezethez képest jellegzetességek is megfigyelhetők. Eléggé hosszú ideig megmaradt bizonyos rétegek számára a víz, mint komoly életfenntartást is szolgáló lehetőség, s ez egy sereg archaikumot konzervált társadalmi szinten: a nád, a fűzvessző és a sár építőanyagként való alkalmazása (utóbb már csak melléképületeknél) sokkal általánosabb volt, mint pl. Szolnok környékén. Ugyanígy az ártéren való gyűjtögetés, amely jelentős növényismerettel, ennek megmaradásával is társult. A kiöntésekben, visszamaradó vizekben való eszköz nélküli és eszközös halászat, s a hal szerepe a táplálkozásban (bár nem nagy elkészítésbeli változatossággal). A kiöntések gazdasági hasznosítása (legeltetés, a csát és fű - ezt a nagyobb gazdaságok hasznavehetetlennek tartották - kaszálása, a nád-és gyékény vágása), a tárgyi kultúrában a fűz- és gyékényből készült kosok, kosarak szerepe, az ártéri gyümölcsösök, a legelők hagyásfáinak hasznosítása a táplálkozásban. A szőlőkultúra