Honismeret, 2005 (33. évfolyam)

2005 / 4. szám - KRÓNIKA - XXX. Országos Honismereti Akadémia, Pécs - Honismereti Emléklappal kitüntetettek

Vajda József Vajda József Sásdon született 1921-ben. A Hegyháti Járásban közigazgatási tisztviselőként tevékenykedett, ahonnan koncepciós eljárással eltávolították. Harminc éven keresztül könnyűipari vállalatnál dolgozott felelős vezetői beosztásban, 1989-ben politikailag rehabili­tálták. 1960-ban kapcsolódott be települése kulturális, értékteremtő, értékmegőrző értékfeldolgozó munkájába. Ettől az időszaktól mindmáig folyamatosan bizonyította mélységes emberszeretet­ét, honszeretetét, szülőföldje és lakóhelye iránti ragaszkodását. Hivatásbeli munkája mellett fárad­hatatlanul kutatta, gyűjtötte és rendszerezte Sásd történeti értékeit, tárgyi és eszmei vonatko­zásban. Munkájának eredménye a Sásd Állandó Kiállítás (Múzeum), amely ma már négy he­lyiséggel, több ezer tárggyal és feldolgozott adattal büszkélkedhet és gyarapítja a nemzet kin­cseit. Honismereti hivatásban viselt funkciói: honismereti szakkörvezető; múzeumvezető; amatőr helytörtén­ész; Sásd krónikájának írója, valamint a krónikaíró csoport vezetője; különböző fokon tanuló sásdi ifjak szükség szerinti konzulense, vizsgaanyagok kidolgozója. Mindezen szép tevékenységeket immáron 45 éve, lelkes odaadással, minden ellenszolgáltatás nélkül végzi. 1960-ban alapította és azóta vezeti a Sásdi Honismereti Szakkört, amelynek mintegy 20 te­vékeny és 200 pártoló és tiszteletbeli tagja van. 1971-től vezeti és évenként 120-150 oldal terje­delemmel, és sok száz dokumentummal gyarapítja a település krónikáját. 1985-ben életre hívta az akkori művelődési ház és a tanács jóváhagyásával a Lásd Állandó Helytörténeti Kiállítást, melynek alapjait, tárgyi, berendezési alapját személyesen, saját anyagaival teremtette meg. Ez az önfeláldozó szemlélet indította el másokban, később sokakban a tárgy­gyűjtő tevékenysége. Jelentős helytörténeti kutató munkája, ebből születethetett meg Sásd 650 éves „írásos létezésének" jubileumára a 650 oldalas Sásdi monográfia, amelynek részben szülő­atyja volt. Kutatómunkájának eredményeként több mint száz szakdolgozata, helytörténeti írá­sa jelent meg nyomtatásban. Sásd történeti eseményeivel és személyeivel kapcsolatos az a szám szerint 14 városi emlék­hely, emlékmű, emléktábla, ami Vajda József anyagi és szellemi hozzájárulásával valósult meg. Neves sásdi polgárok, művészek, tudósok és más jeles személyiségek nagyvilágban való fel­kutatása és névjegyzékbe foglalása, továbbá hazai és külhoni helytörténészekkel, kutatókkal va­ló csere- és munkakapcsolatok teremtése is fontos feladatai közé tartozik, elsősorban azért, hogy Sásd híre eljusson a nagyvilágba. Felkérésre a baranyai Hegyhát több községének készítette el helytörténeti monográfiáját. Gyűjtéseiből és kutatásaiból szívesen ad át anyagokat Sásd Önkormányzatának, intézményei­nek és szervezeteinek. Készségesen vállal múzeumi szakvezetést, és más közszereplést. Sokat tett a Magyar Rendőrmúzeum megalapításáért, amiért arany-diplomát kapott. A kitartó és lelkes, településéért szüntelenül fáradozó helytörténész munkásságát számos oklevél ismeri el, Sásd városa pedig 2000-ben díszpolgárává fogadta. Elkötelezettségét egyik írásában a következőképpen fogalmazta meg: „Mindennemű mun­kám a közjót volt hivatva szolgálni, és ezt teszem, amíg erőm és szellemi képességem alkalmas lesz erre a munkára." Dr. Simor Ferenc Honismereti Emléklappal kitüntetettek Budapest: Beleznai Andor, dr. Pintér Endre, Sipos András; Bács-Kiskun megye: Bajtai Mária, Balogh Mihály, Kenyeres Dénes, Széplaki Ferenc; Békés megye: Árkus Péter, Murányi Magdol­na; Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Beri Béla; Csongrád megye: Molnár Mária; Fejér megye: Bíró Sándorné, dr. Kisari Sándorné, Szőnyegi Hajnalka; Győr-Moson-Sopron megye: dr. Földi József, dr. Földi Józsefné; Nógrád megye: Kunné Kubicza Erzsébet; Pest megye: Katona Pál, Szakáll Lászlóné; Somogy megye: Berta Gyula, Frech József, dr. Horváth József, Hosszú László, H. Rádics Márta, Tóth Jenő, Varga Róbert, dr. Vértes László, Vidák Tünde; Tolna megye: Andrásné Marton Zsuzsa, Muszlai Zsuzsanna; Vas megye: Komjáthy Kálmán, Lendvay Istvánné, Szabó Csaba, Szép József. Veszprém megye: Földing Ernő, Hajdú Margit, Nagy Lajos, Schweiger Emil, Vér László, Vér Lászlóné.

Next