Honismeret, 2007 (35. évfolyam)
2007 / 3. szám - ISKOLA ÉS HONISMERET - Cholnoky Jenő: Balaton
tartalmas lelkű Balaton-kedvelők tovább is gondolkozzanak és igazi gyönyörűségük legyen benne, amikor ráismernek a könyvben elmondottakra. Az érdeklődés ébrentartására és az olvasás megkönnyítésére, mintegy pihentetőül kis eseményeket, kalandokat is beleszőttem. Persze a nagyképűek, látva a könyvet, azt fogják mondani, hogy ..lám, a professzor úr megint regényt írt". Ezeknek azt mondanám, hogy próbálja meg, írjon ő egy regényt, meglássuk ki olvassa el? Mert képtelenek a nagyképűséget feladni. Csak olyant írnak, amiből az tűnik ki, hogy „bámuljatok, ilyen nagy tudós vagyok én!" Mindenki elnyom egy titkos ásítást, aztán egymás közt mindenesetre azt fogják mondani, hogy „igazán nagy tudós ez a Nagyképű úr", mert ha nem ezt mondanák, akkor azt hihetné a másik, hogy nem értette meg, amit a Nagyképű úr mondott. Pedig igazán nem értett belőle egy kukkot sem. Csak néhány egyenes jellemű, és őszinte beszédű - rendesen hölgy - szokta nyíltan megmondani, hogy Nagyképű úr nagy tudós lehet, de ne nekünk beszéljen, hanem a többi tudósnak, mert mi elalszunk rajta! Véleményem szerint igen nagy szükség van igazán olvasható és megérthető népszerű munkákra, mert ezek adnak a művelt ember lelkének igazi tartalmat. És csak a tartalmas lelkű ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak és derék, hasznos fia nemzetének. Ez a lelki tartalmasság nem az adatok nagy halmazának tudásából áll. Ha valaki kívülről tudná, hogy a Balaton mellett fekvő községeknek mennyi lakosa van, ez esetleg, kivételes esetben, hasznos tudás lehet, de ha komoly intézkedést kell tennünk ezeknek az adatoknak megfelelően, úgysem bízunk az emlékezetben, hanem megnézzük a statisztikai adatokat. Aztán meg hiábavaló tudás volna, mert egy év, tíz év múlva egészen mások lesznek a számadatok. Az adatok összefüggés nélkül semmit sem érnek. Értékesek csak azok, amelyek általános értékű következtetésekre alkalmasak. A történelmi adatok is csak ilyenek. Az évszámok, nevek, családi leszármazások tudása csak akkor értékes, ha azok közt valami olyan, érdekes okozati összefüggés van, amit jó tudni. Ezért ebben a könyvben csak olyan adatokat találunk, amelyek értékesek abból a szempontból, hogy összehasonlításokra és így gondolkozásra serkentenek. De mindenesetre célja ennek a könyvnek az is, hogy a Balatont megszeressük. Egész Európának legkedvesebb, legalkalmasabb pihenőhelye a Balaton s hogy valóban az is legyen s itt mindenki jól érezze magát, abban mindnyájunknak közre is kell működnünk, mert óriási nemzetgazdasági jelentősége van annak, hogy a magyar ember itthon nyaraljon, a külföldiek pedig minél nagyobb számban, minél hosszabb időre keressék fel a Balatont. (Tizenegyedik fejezet. A Balaton-vidék múltjából) Amint itt a Balaton-vidék falvait, hegyeit, völgyeit járom, majd öröm és büszkeség, majd szomorúság és elkeseredés vesz erőt lelkemen. Mennyi fény és mennyi árny! Mennyi szép vonás a múltban, mintha csillagok ragyognának a sötét égboltozaton! És utána milyen sötétség! Mintha sötét, haragos felhők rohannának az égen. De még az is szép! Hanem aztán visszasír a múltból sok bűn és aljasság s még ma is látunk elszomorító jelenségeket. Úgy ránehezednek a lelkünkre! Nem törődünk a jégkorszakbeli ősemberrel, ezzel a szörnyeteggel aki halálra rémítene ma mindenkit, ha megjelenne hirtelen. Pedig bizonyosan izgalmasabb és nemesebb lelkű, emberebb ember volt, mint a kommunisták. Nézzétek meg, mit csináltak Spanyolországban s mit csinálnak maguk közt is Oroszországban! Nem törődünk a neolitos kőkorszak emberével sem, hisz annak is csak gyér nyomai maradtak a Balaton mellett s mindenesetre éppen úgy élt, mint mindenfelé Európában. A bronzkorszak nagyon rövid ideig tartott, de azzal már érdemesebb volna behatóan foglalkozni, ámde a Balaton vidéke nem sokat mond a bronzkorszak emberének szorgalmas munkálkodásáról. Annál érdekesebb a rómaiak uralmának korszaka. A római időkből sok emlék maradt a Balaton vidékén, mindenesetre annyi maradt, hogy általános képet tudunk képzeletünk elé varázsolni abból az időből. Akkor is nagyon hasonlíthatott a kép a maihoz. Falvak, elszórt tanyák mindenfelé s köztük egy-egy úri lak. Pompásan kiépített utakon bizonyosan énekelve vonultak el a vitéz római légiók, hogy felváltsák a Duna mentén sorakozó őrhelyek védő seregeit. Nagy, nehéz kétkerekű kordék tértek le előlük a kövezett útról a virágos út szélére. Akkor is csak a vadmurok (Daucus) fehér, ernyős virága, a zsálya (Salvia) ibolyaszínű virágfüzére, a vasvirág (Xeranthemum) halvány rózsaszínű csillagocskái, a cikória kobaltkék virágai díszlettek az út mellett, mint ma. Akkor is felmentek a művelt földek egész a lejtő fordulóvonaláig s a hegytetőket, a domború lejtőket akkor is erdők fedték, még pedig ugyanilyen, megle-