Honismeret, 2007 (35. évfolyam)
2007 / 6. szám - KRÓNIKA - In memoriam - Stoller László (Korcz Antalné)
az ógyallai csillagvizsgáló, a körmöcbányai pénzverde is bemutatásra került. Csak néhány példát ragadtam ki a visegrádi országoknak a két kötetben bemutatott 48 ipari műemléke közül, de ebből is látszik a számos hasonlóság, az egymással párhuzamos, nagyjából azonos szintet elért műszaki fejlődés. Régiónkban összeköti, egymáshoz közel hozza ezeket a műemlékeket az is, hogy tervezőjük, építőjük, tulajdonosuk gyakran német volt. A német mérnökök, mesterek együtt dolgoztak a lengyel, cseh, szlovák és magyar munkásokkal, közösen jutottak el az ipari fejlődésnek arra a lépcsőfokára, amelyre a két kötet szerzői, kiadói méltán büszkék lehetnek. A sorozat következő két kötetét Lengyelország és Szlovákia fogja kiadni, hasonló beosztásban, így összesen 96 jelentős ipari műemlék bemutatására kerülhet sor. Holló Csaba, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, a második kötet főszerkesztője írta a sorozatról: „Mind a négy ország érdekeit együttesen szolgálja azzal, hogy megismerteti a hasonló történelmi-gazdasági folyamatokat átélt szomszédos országok nevezetes műszaki emlékeit a saját országban megtalálhatókkal párhuzamosan. Az egymás szellemi és tárgyi kultúrájának minél alaposabb megismerése pedig egymás kölcsönös megbecsüléséhez és baráti kapcsolatok kialakulásához vezet. Minél többet ismerünk meg a másik nép életéből, szellemi és technikai teljesítményéből, kultúrájából, annál kisebb a tájékozatlanságból táplálkozó előítélet, annál kevésbé nyerhet teret a politikai machinációk szította etnikai ellenszenv, ami remélhetőleg a közös Európában a szemétkosarakba kerül, könyvünk pedig reményeink szerint a mérnökség és a műszaki kultúra iránt érdeklődők könyvespolcának féltve őrzött kötetei közé." Ennél szebben magam sem tudnám ajánlani a visegrádi országok határain belül és kívül élő érdeklődőknek ezt a friss századunk szellemében fogant könyvsorozatot. Lukács László Könyv a legkeletibb Fehérvárról A régi magyar határtól alig néhány száz km-re, Odesszától délkeletre egy órányi autójárásra fekszik a több mint 2500 éves Akkerman városa. A táj földrajzi adottságainál fogva a legkülönbözőbb népek (ókori görögök és rómaiak, szkithák és szarmaták, kunok és idevetődő genovaiak, tatárok és törökök) kedvelt időző vagy letelepedési helye lett. Ezért maradt fenn annyiféle neve (Tirasz, Belgorod, Mavrakasztro, Monkasztro, Cetatea Alba, Akkerman), ami mind fehérvárat jelent. A közeli Iassi-t Jászvásárnak elnevező eleink ennek a Dnyeszterfehérvár nevet adták. Ez volt tehát a legkeletibb Fehérvár, míg a legnyugatibb a Gyula-, a Nándor- és a Székes- után az Adria partján emelt Tengerfehérvár. A recenzált könyvnek a borítékra kivitt címe meglehetősen hosszú, mivel idézet az egyik benne közölt dokumentumból: „Ez az erőd olyan, hogy egyik felől sem lehet megközelíteni..." s még ezt követi a ténycím: „Belgorod-Dnyesztrovszkij és környéke a kortársak visszaemlékezéseiben". Ehhez képest a terjedelme rövid, kereken 100 oldal. A szövegeket válogatta, szerkesztette, a bevezetőiket és a kommentárokat Fjodor Szamojlov, az Odesszai Nemzeti Egyetem történész docense írta. Kilenc, félezer év alatt keletkezett szöveg áll itt egybe. Ezeknek, mint Szamojlov írja, a jellege, hitelessége és információgazdagsága fölöttébb különböző. Gilbert de Lannoix francia diplomata a XV. szd. elején jár erre. Figyelmét a városban élő különböző népek foglalkozásai és erkölcsei kötik le. A magyarországi utazásairól is jól ismert Evlia Cselebi a XVII. szd. közepéről jegyez föl értékes történelmi, földrajzi, néprajzi és filológiai tényeket a városról. Jurij Dolgorukov herceg, tábornok már az 1787— 1791. évi orosz-török háborúnak a városhoz kötődő eseményeiről, köztük a város kapitulációjáról írhat. Ivan Liprandi, Puskin honfi- és kortársa a költő itteni látogatásáról és a helyi társaság életéről közöl értékes tudnivalókat. Nyikolaj Nagyezsgyin moszkvai író és szerkesztő, akiről tudjuk, a besszarábiai utazása kapcsán a csángókkal is találkozott, itt nem csupán a városról, hanem a környező vidék természeti érdekességeiről, pl. a nevezetes morotváról, a limanról is ír. Oszip Csizsevics herszoni földbirtokos a korabeli vízi vadászatról szóló ismereteinket gazdagítja. Sokrétű anyagot őrzött meg a város és a táj mindennapi életéről, a különböző társadalmi rétegek erkölcseiről és szokásairól az ismert néprajztudós, Alekszandr Afanaszjev Csuzsbinszkij. A középiskoláit a városban végzett Alekszandr Kocsubinszkij odesszai történészprofesszor rövid önéletrajzi részlete a tanintézet belső életét festi. Őt, mint megtudjuk, a város díszpolgárává is választotta. Színes egyéniségéhez Ivan Linnyicsenko szlavista professzor ad új vonásokat emlékezéseiben. Mindebben természetesen az itt, sajnos, tételesen fel nem sorolhatott részletek az igazán érdekesek. Közülük legalább megemlíthetők a magyar vonatkozások. Az első tulajdonképpen negatív, ti. ott nem tartják nyilván a városnak a címünkben idézett magyar nevét (legalábbbis a könyvben nem szerepel). Cselebi felidézi, hogy Fogaras várában olvasott Akkermanról a magyar krónikákban. Liprandi az egykor az innen nem messzire lévő Tomiba száműzött Ovidius kapcsán ír arról, hogy ott volt egy helység, melyet a magyar történészek Tomisvarnak neveztek. Nagyezsgyin a Kárpát-medence őstörténetéhez említi Lysimachos hadjáratát a Tisza és a Dnyesztr között élő géták ellen. Ugyanő a város nevében lévő színjelölés kapcsán idézi az orosz őskrónika szavait a „fehér ugorokról". Három tucatnyi illusztráció (néhány metszet, zömmel fénykép, köztük nem kevés a XIX. századból átmentve) segít vizuálisan is felidézni a szóban forgó helyszíneket és embereket. A borító kitűnő minőségű mai fényképeken hozza közel a viharos történelmet látott erőd falait. Szamojlov könyvei a történelmi tegnapnak a tegnapelőttről kialakított, s már-már elfeledett, személyes hangú ismereteit emelik át a mába, a holnap olvasói számára is. Jó lenne hasonló műfajú magyar könyveket is olvasni. (Asztroprint kiadó, Odessza, 2002.) Fenyvesi István * Először Liprandi utal a régi helyi legendára, mely szerint a római költő számkivetésének helye éppen Akkerman lehetett (hogy ti az Puskint is foglakoztatta), részletesen viszont Afanaszjev-Csuzsbinszkij cáfolja azt meg az Odessza és Akkerman között fekvő Ovidiopol(1) község kapcsán.