Honvédorvos, 1951 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1951-01-01 / 1. szám

1951 JANUÁR HÓ X 1­1. SZÁM HONVÉDORVOS SZERKESZTŐBIZOTTSÁG ELNÖKE: FELKAI DÉNES D R. O R V O S E Z R E D E S Lenin halálának 27. évfordulója 1924. január 21-én a Pártot, a szovjet népet, az egész haladó emberisé-­­­get a legnagyobb gyász érte — meghalt Lenin, a Bolsevikek Pártjának vezére és megalapítója, az egész világ dolgozóinak vezére és tanítója. Lenin halálá­nak 27. évfordulóján szerte a világon milliók és százmilliók emlékeznek meg Leninről: ünnepük Lenint, ahol már felszabadult népek saját kivívott sza­badságukat ünnepük és ünnepelik Lenint, ahol még kizsákmányolt és elnyo­mott tömegek harcolnak szabadságukért. Huszonhét év után elmondhatjuk, hogy a történelemben soha halott nem volt olyan élő, mint Lenin. A halála óta eltelt 27 esztendő Lenin eszméi­nek diadalútja volt. Ma már a leninizmus zászlaja alatt áll és él az imperializmus járma alól felszabadult mintegy 800 millió ember. A marxi-lenini-sztálini eszmék élnek és győzedelmeskednek valamennyi tőkés ország munkásmozgalmának fellendülésében, a Szovjetunió kommunista építésének nagyszerű sikereiben, a népi demokráciák ország­ainak szocialista építésében, a nagy kínai nép tör­ténelmi felemelkedésében, a­ hős koreai nép szabadságharcában. A marxiz­­m­us-leninizmus eszméi győzedelmeskednek a békéért, a demokráciáért, a szo­cializmusért az imperialista háborús gyújtogatók ellen küzdők táborának szüntelen erősítésében. Nincs a világon olyan erő, amely megállíthatná a marxi-lenini-sztálini eszmék győzelmes előrehaladását. Huszonhét évvel ezelőtt­­— Leninnek és a ma Leninjének, Sztálinnak műve — a szovjet állam egyedül állt. Ma nincs egyedül, mellette állnak és szorosan együtt menetelnek vele a Népi Demokráciák és a hatalmas Kína. Huszonhét évvel ezelőtt még a háború és polgárháború sebeit gyógyította a Szovjetunió. Ma a Szovjetunió Sztálin vezetésével a második világháború győztese — világhatalom —, amely a nemzetközi politikában védelmezi a béke és a haladás ügyét a német fasizmus örökébe lépő amerikai imperializ­mus és csatlósai ellen. Huszonhét évvel ezelőtt Lenin tábora a nemzetközi munkásmozgalomban kisebbségben volt. Ma Európa döntő országaiban, de szerte a világon is mindinkább a munkásosztály többsége Lenin követőire, a kommunistákra hallgat. Huszonhét évvel ezelőtt Lenin tanításának hatására még csak ébredezni kezdtek a gyarmati népek százmilliói. Ma diadalmaskodott és diadalmaskodni fog mindenütt a népforradalom. 1917 óta a világ bármely részén történő megmozdulás és harc a mun­kásosztály, a­ dolgozó­ tömegek felszabadulásáért Lenin és hű fegyvertársa, Sztálin nevével kapcsolódik össze.­­ -Mi­t örökölt Lenintől a haladó emberiség?­ ­ Honvédorvos

Next