Honvédorvos, 1952 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

HONIEDORVOS ÉVFOLYAM 1 1952 JANUÁR^ Lenin halálára Irta: Dóka Antal főhadnagy 28 esztendeje annak, hogy az'é’.ők sorából az örökké élők sorába távozott Vladimír Iljics Lenin, a világkommunizmus vezére, minden idők és népek leg­nagyobb lángelméje és teoretikusa, a dicső Bolsevik Párt és a szovjet állam megalapítója, az emberiség történelmében új korszakot nyitó Nagy Októberi Szocialista Forradalom szervezője és irányítója. A Bolsevik Párt Központi Bizottsága a Lenin haláláról kiadott gyászjelentésében így méltatta személyét: „Január 21' én befejezte élete útját íienin elvtárs. Meghalt az az ember, aki acélos pártunkat alapította, évről évre építette és vezette a cárizmus csapásai alatt, tanította és edzette az ádáz harcban, a munkásosztály árulói, a felemások, az ingadozók, a renegátok ellen. Meg­halt az az ember, akinek vezetése alatt a bolsevikok megingathatatlan sorai harcba mentek 1905-ben, visszavonultak a reakció idején, újra támadtak, első soraiban álltak az önkényuralom ellen küzdőknek, szét tudták zúzni, le tudták leplezni, meg tudták dönteni a mensevikek és eszerek, szellemi uralmát. Meghalt az az ember, akinek harcos vezetése alatt Pártunk pus­kaporfüsttől körülvéve, erős kézzel tűzte ki az egész országban Október vörös zászlaját, elsöpörte az ellenség ellenállását, szilárdan megalapította a volt cári Oroszországban a dolgozók uralmit. Meghalt a Kommunista Internacionálé megalapítója, a világkommunizmus vezére, a nemzetközi proletariátus szeretettje és büszkeségé, az elnyomott Kelet lobogója, a munkásdiktatúra feje Oroszországban.“ Minél inkább távolodunk halálának napjától, annál élőbbnek, erősebbnek látjuk az alakját. Minden esztendővel újabb és újabb milliók ismerik fel benne egy új korszak elindítóját, megalapítóját, de egyszersmind egyre, teljesebb, tökéletesebb, hatalmasabb és elpusztíthatatlanabb lesz az a történelmi mű, amelynek ő rakta le gránit alapjait s amelynek egyetlen hozzámárhető nagy továbbépítője a ma Leninje: Sztálin. Lenin neve és munkája legjobb fegy­vertársa, öröksége végrehajtójának, Sztálin nevével és munkájával együtt: új korszakot jelöl az emberiség történelmében és ez az új korszak a kapita­lista világ hanyatlásának, a kapitalizmus világtörténelmi válságának, az im­perializmus vefeségének, a proletárforradalom, a kizsákmányolt dolgozók és elnyomott népek felszabadulásának, a szocializmus építésének, az új világ születésének, a leninizmus diadalának, a kommunizmus győzelmének a kor­1

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék