Honvédségi Szemle 1994/2
1994 / 8. szám - HADTUDOMÁNY - Szabó József: A magyar honvédelem történeti vázlata
Istvánnak ezek a királyi seregre vonatkozó intézkedései nem voltak sikertelenek. Erre a legjobb bizonyíték az, hogy a letelepedés viszonylag békés úton zajlott le, minden külső támadást sikerrel vert vissza és megfelelően kordában tudta tartani a nemzetségfőket is. Az István halála utáni trónvillongások bizonyították, hogy a nemzetségfők hatalma még igen nagy. Erőteljesebb királyaink hatalmukat csak úgy tudták biztosítani, hogy visszaszerezték a várakat, valamint a várkerületek számát szaporították, ezzel nőtt a királyi had a nemzetségfők seregei fölé. Istvánt követő Árpád-házi királyaink uralkodása a honvédelemben hol hullámhegyet, hol hullámvölgyet jelentett. Kálmán például úgy erősítette a királyi hadat, hogy az ispánok saját örökbirtokaikról származó jövedelmükből minden 100 pénz után 1 lovas páncélost, minden 40 pénz után 1 könnyűlovast voltak kötelesek a királyi hadba kiállítani. Edre királyunk viszont oktalan pazarlásával egész várkerületeket ajándékozott el, így alaposan meggyengítette a királyi sereget. Fia, IV. Béla, megkísérelte visszaszerezni az elpazarolt várkerületeket. Megyénként bírákat rendelt ki a jogtalanul elajándékozott vagy a zűrzavarban elorzott földek visszaszerzésére. IV. Bélától volt szokás kisbirtok adományozása a várjobbágyoknak, akik így nagyszámú gyalogost vittek a király zászlaja alá. A haderő másik része, a „nemzeti had", akkor jött létre, amikor az országot külső veszély fenyegette és ezt a királyi had nem tudta elhárítani. Ekkor az „országos nemesek” is kötelesek voltak fegyvert fogni. Ekkor ezt a szolgálatot a nemeseknek még személyesen kellett teljesíteniük. Eleinte nemzetségek, később megyénként összegyűlve sereglettek az ország zászlaja alá és „a király személyes vezérlete alatt saját költségein táborozott a hon védelmében”. A király személye igen fontos volt, mert ha nem személyesen vezette a sereget, a nemesek voltak kötelesek hadba szállni. A személyi szabadságjogok, a birtokjog és a honvédelmi kötelezettség az Árpád-házi királyok egész korszaka alatt egyenes arányban állottak egymással. Például a szolga - aki sem személyi szabadsággal, sem birtokkal nem rendelkezett - „még zsoldosként sem állhatott a vitézlő rend sorába”. Ennek az okát is szép szavakkal magyarázza: „...mert csak a hon és családi tűzhely lélekemelő szeretetéből származhatik hazafiúi lelkesedés... a hon és családi tűzhely felmagasztaló szeretetéből származhatik az erkölcsi erő azon hatalma, mely dacolhat a veszéllyel s dicső nyereségnek tartja, ha azt honáról önfeláldozásával elháríthatja... a mindenható erkölcsi erőt a zsoldosnak embertelen büntetéstől való félelem által kicsikart szolgai engedelmessége huzamosan soha ki nem pótolhatja.” Székfoglaló előadásának második részében az Anjouk országlásától a mohácsi ütközetig tartó időszakot elemzi. „Ш. Endre halála után az uralkodóház változása a kormányelvek, sőt némely alkotmányos intézetek változását is maga után vonta. Az Anjouk, kik az Árpádokat felváltották, olasz, még inkább francia hűbéri elveket hoztak magukkal az ország kormányára, melyeknek (bár alkotmányukkal merőben ellenkeztek) Róbert Károly, de kivált Nagy Lajos közkedvességű személyessége által részben mégis elfogadást szerezvén, mint egyéni más intézményeinkben, úgy a honvédelem rendszerében is korszakot alkotanak.” Az 1301-1310 közötti pártharcok idején mind a királyi had, mind a királyi bérbirtok megfogyott. Ezért Károly Róbert egyik fő feladata a „fejedelmi had” megerősítése volt. Ezt többek között a várszolgák nemessé tételével, az elrabolt királyi (állami) birtokok visszaszerzésével, valamint a jászok felszabadításával és királyi szolgálatba állításával érte el. A korábbi várintéziményt már nem lehetett visszaállítani a társadalom átstrukturálódása miatt. A honvédelem anyagi alapjának biztosítását szolgálta Nagy Lajos 1351. évi úgynevezett „ősiség törvénye”. Ezzel sikerült biztosítani, hogy a „hadakozni köteles családok ne szegényedjenek el”. Nyugati mintára élénk lovagi szellemet igyekeztek kelteni, elsősorban a főnemesség körében. Ekkor terjedt el a díszes címek adományozásának szokása, valamint a nagyobb lovagcsapatot kiállítóknak az a joga, hogy saját címeres zászlójuk alatt vezethették a harcban „bandériumukat”. Az Anjouk alatt a honvédelem rendszerében a következő fontos változások következtek be: létrejött a banderiális hadsereg; már nemcsak a szabadokat, de a földműves jobbágyokat is a zászló alá állították. Nagy Lajos megszámláltatta a jobbágytelkeket és ezek arányában kívánta kiállítani a zászlóaljakat; a had élelmezésére, ellátására először kezdenek hadiadót szedni. Sajnos