Honvédségi Szemle 2009

2009 / 4. szám - MÚLTUNK - Takács Tibor: Petőfi, a katona

Múltunk Honvédségi Szemle 2009/4 65 Takács Tibor: ww PETŐFI, A KATONA Alakulat-névadók Petőfi Sándor nevét a mai Magyar Hon­védségben az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj viseli. 1. A múló évtizedekben bejártam azokat a helye­ket, ahol Petőfi született, iskoláit végezte, szí­­nészkedett. Megnéztem Költőt, ahol nászútját töltötte. Ide Balla József réghalt nagybányai fes­tő barátommal autóztunk. Megmutatta a Teleki kastélyt, mely ma Teleki-Petőfi múzeumként mű­ködik. A kertben virágzott a híres somfa, alatta a kőasztal, amin a Szeptember végén című ver­sét írta. Jártam fiaimmal halála helyszínén, mert ezt minden Erdélyt járó magyarnak látnia kell. Mindez bevezető ahhoz, hogy felidézzem Pető­fi katonáskodása színhelyeit. Sopronban Sarkady Sándor költő barátom vitt el a város Pe­­tőfi-emlékhelyeire. 1839 februárjában hagyta el a selmeci Líceu­mot. Apja kitagadta rossz bizonyítványáért, Pes­ten színésznek állt. Innen apja hazavitte, ám édesanyja Osffyasszonyfára küldte, Salkovics Péter földmérő családjához, ahová májusban érkezett. Itt hamar társra lelt a mezőberényi születésű Orlay Petrics Somában, aki Sopron­ból jött nyári szünetre. A rokon fiú ősszel vissza­ment a líceumba, s vele ment az akkor még Petrovics Sándor. Pénze nem volt, önként kato­nának állt. Katonáskodási okmányait Bayer Fe­renc kutatta föl. 1839. szeptember 6-án lett a 48. Gollner gyalogezred önkéntese. Születési évét 1821-re tette. Az ezred székhelye Bregenz, míg egyes bataillonok Laibachban (Ljubljana) és Pesten voltak. Sopronban még 1831-ben az ezred állományából tartalék divíziót szerveztek. Az egység egyik őrnagya az 1848-ban gyűlöltté vált Jellasics volt. A Halász utcai laktanya helyén később egy ma is tetszetős iskola épült. Fáradhatatlan bará­tom ide is elvitt. A kaszárnya fotója a múzeum­ban látható. Dr. Csatkai Endre 1989-ben megje­lent Petőfi Sopronban című könyvecskéje sok mindenben eligazít. Az egyemeletes laktanya fapriccsein kettesével aludtak az újoncok. A tisztikar nagy része osztrákokból, horvátokból állt. A vezénylet nyelve német, amit kerékbe tör­tek a magyar altisztek. Katonatársai „világfutó tintanyalónak’’ becézték az ifjú költőt, hiszen ál­landóan levelezett vagy olvasott. Ha rosszul szólt, kurtavasra verték, csakúgy, mint mikor ki­szökött a Sopronba látogató Liszt Ferenc hang­versenyére. Soproni diákokkal is barátkozott, a már említett Orlay Somával, Pákh Alberttel, a később neves humoristával, és Sass Istvánnal. Petőfi strázsahelye a postaépületnél volt. Ve­le szemben lakott egy jogtudós, aki látta, hogy a dermesztő hidegben fegyvere mellett egy de­ák nyelvű Horatiust tart kezében az ifjú katona. Fekete Sándor az „így élt a szabadságharc költője" című könyvében ezt írta Petőfiről: „Rászorult a vigasztaló latin költőre, a lelki egyensúly bölcs tanítójára. Horatiusnak ha nem is a hangja, de verselési módja, formája látszik a költő egyetlen olyan versén, amelyből már a későbbi Petőfi érezhető. Az őrágyhoz címzett versében azért mond köszönetet „a durva faal­kotmánynak", mert az ínség élében ott talált nyugalmat: „Enyhét adás! az élő vad kínok örömteli ifja / Leggyönyörűbb álmit kebleten álmodozá.” Miről álmodott? „Érzem, barátom - mondta Sassnak hogy nem mindennapi embernek születtem.” Álmodott a dicsőségről. Minél job­ban kiábrándult a katonaéletből, annál maka­­csabbul gondolt a szökésre. Ha majd a mesz­­sze Tirol „hó környékezte bércei” alá kerül ez­­rede, onnan könnyű lesz „Tell Vilmos hazájába szökni ". 1840 márciusában indult útnak a század, de csak Grazig jutottak, s itt rostokoltak május ele­jéig. Végül gyalogmenetben nem Tirolba, ha­nem Zágrábba indult a zászlóalj. Petőfi nem volt velük, mert a tífust ágynak döntötte. Még beteg volt, mikor egy másik transzporttal társai után indították. Az őszi hadgyakorlat közben újra kór­házba került. Az ezredorvosnak feltűnt az olvas­gató baka. Römer doktor - mikor olvasnivalót kért tőle - azt kérdezte a beteg fiatalembertől: - Nem lenne kedve megszabadulni Innen? Ön nem ide való! - Nekem mindegy. Másutt sincs mit reménylenem. Ezt onnan tudja az utókor, hogy barátjának, Sass Istvánnak elmesélte. Az orvos szolgálat­képtelennek nyilvánította, felülvizsgálatra küldte, ahol „saját kérésére" elbocsátották. Az orvosi lelet gyenge testalkatot, tüdőbajra való hajla­mosságot, szívtágulást említ. 1841. február 10- én 68 elbocsátott társával elmasírozott a zágrá­bi dandárparancsnok előtt, azután gyalogme­netben visszatértek Sopronba. 28-an kaptak obsitot. A már 18 éves ifjú Sopronból unokatest­vére után Pápára megy, ahol egyelőre a kollégi­um vendégtanulója. Mivel szorosan kapcsolódik egymáshoz Pe­tőfi életében Sopron és Pápa, idézek néhány sort Kerecsényi Zoltán könyvéből: „A bakadi­­ák"-ból. „Ez a város nem csak egy a Petőfi-emlékhe­­lyek közül, ahol a költő rövid életében megfor­dult. Pápát második - jelképes - szülőhelyének lehet tekinteni, mert többszöri elhatározás során itt változtatta meg nevét. Petrovicsból Pápán lett Petőfi. A hagyományokat híven őrző iskolaváros máig így tartja számon: Petrovics Sándor Kiskő­rösön, Petőfi Sándor Pápán született.” Iskolatársai bakának szólították, mert sárga­­pitykés, zöldhajtókás bakaruhában érkezett, és sokáig abban is járt. Az egyik alkalommal belép­ve az osztályba, társai nagy nevetéssel fogadták. A tanár úr dühöngve utasította ki. Ekkor nem so­káig maradt Pápán, de később visszatért. 1843. május közepén hagyta el végleg a várost. 2. Mivel Petőfi, a katona írásom címe, ugorjunk na­gyot az időben. 1848. március 15-ig. Mint az iro­dalomtörténészek rég bebizonyították, a Nem­zeti dal­t se ő, se más nem mondta el a Nemze­ti Múzeum lépcsőin, nem azért, mert szakadt az eső, ámbár ez semmit sem von le a költemény gyújtó hatásából. De igenis „elszavalta az ösz­­szegyűlt fővárosi fiatalság előtt kora reggel" - ír­ja az Életképek 1848. március 19-i számában a névtelen szerző­­, miután Jókai Mór felolvasta a proklamációt, amellyel a Länderer és Hec­­kenast nyomda elé vonultak. Itt Petőfi újra leírta a fejből elmondott versét, mert a szedéshez ol­vasható kézirat kellett! Este a színházban a Rá­­kóczi-induló, a Marseillaise, és Hunyadi László szebb részei után „Egressy Gábor szavalta el Petőfinek fenn kitett költeményét". Illyés Gyula ezt írja a Petőfi Sándor című 1971-ben megjelent kötetében: A rákosi vásár ott zajlott pár lépésre a város szívétől. Az eső hamar szétverte az országos vásárt. Ez a tömeg gyűlt délután a múzeum elé népgyűlésre. Ellen­tétben a legendával, épp itt nem hangzott el a Nemzeti dal. Itt már a kinyomtatott példányokat osztogatták, országos szétröpítésre. A katona Petőfit állítom az olvasók elé! Mind­untalan magyarázni kellene a háborúhoz vivő fej­leményeket, de maradjunk még a katona-költő­nél, aki már túl van vitáin eszmetársaival a hírhedt Akasszátok föl a királyokat című verse miatt. Összeveszett Vörösmartyval, Jókaival. „Mit vétettem?” - kérdezi a költő, és így felel rá: „Egy verset írtam, melynek tartalma, hogy nincs töb­bé szeretett király, és egy népgyűlésen kimond­­tam, hogy a minisztériumban sincs bizalmam.” Azon a napon, amelyen Kossuth elindult alföl­di toborzó útjára, Petőfi is hadiküldetésbe ment a székelyek közé. Gyermeket váró feleségét is magával vitte Erdődre, ő pedig továbbutazott népfelkelést szervezni. Innen előre ugrunk a tör­ténelembe. December 15-én megszületett Zol­tán fia. A schwechati ütközetben az osztrákok legyőzték és visszavetették a magyar sereget, a hátráló honvédség nem tudta megvédeni Pes­tet, a főváros elesett, Debrecenbe sietett. Még októberben a honvédség kinevezett századosa­ként feladatául kapta az újoncok oktatását. Megjelent az Életképek 1848. november 26-i számában Petőfi új verse, a Tiszteljétek a köz­katonákat! Ugyanezen a napon a Pesti Divatlap a követ­kező hírt tette közzé: „Bem lengyel vezér, igazolván magát az elle­ne intézett gyanúsítgatások irányában, most már magyar tábornoki egyenruhát visel. Még egy hír ugyanerről a napról, a Pesti Hír­lap november 28-i számában: „Ma ment végbe a magyar-lengyel csapat zászlószentelési ünnepe. Ágyúdörgés, zeneszó hirdeti a lelkes csapat megindulását Budáról, délelőtt 11 órakor. A pesti hídfőnél a fővárosban székelő tüzérezred zenekara Rákóczi indulójá­val fogadt e derék csapatot. Roppant sokaság kísérte őket a Nagyhíd utcán és országúton vé­gig a Nemzeti Múzeum udvarára. Itt a portícus lépcsőzetén oltár volt készítve. A lépcsőzetet, az udvart és az országutat megszámlálhatatlan néptömeg hullámza végig. 12 órára megjelenik lovas nemzetőrök kíséretében Rutkai Józsefné zászlóanya, Kossuth nővére..." Milyen volt Bem apó, a legendás lengyel tá­bornok? Pálffy János gróf emlékezéseiben így

Next