Hungarológiai Értesítő. III. évfolyam 3-4 szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1981)

I. Könyvismertetések - Magyar irodalomtörténet, 1979

zattól, a példázat mint puszta ürügy lepleződik le. Kétségtelen esztétikai fogyatkozás ez, amit a részletező elemzés (talán Kerényi ösztönös tapintatából) többé-kevésbé el­kendőz. Nem használ a versnek a keresetten közvetlen­ népies terminológia sem. Mind­ez nem csökkenti a kéziratnak mint tanulságos kordokumentumnak az értékét, annak pedig, hogy Petőfi forradalmi költészetének elidegeníthetetlen, szerves része, Kerényi tanulságos filológiai és ideológiai bizonyítékait szolgáltatja. A helyzetképet sokrétű­en illeszti a történeti és irodalmi folyamatba, a keresztmetszetet hosszmetszetekkel kapcsolja össze. Magát a témát a 13. századi kezdetektől végigkíséri, s ezt indokoltnak tartjuk, hiszen Bánk bán alakja úgyszólván egyetemes jelkép a reformkorban; Katona József műve pedig mint irodalmi alkotás és mint nagyhatású színpadi mű természete­sen nem maradhatott ki ebből az összeállításból. Petőfi verse, jegyzi meg Kerényi, eb­ből magából is megérthető és levezethető: nem feltételezi „egyéb feldolgozás vagy for­rás ismeretét". A szerző mindvégig fegyelmezetten kézben tartja, a központi gondolat köré kon­centrálja, jól áttekinthetően tagolja különféle forrásokból származó és sok irányba mu­tató gazdag anyagát, mely Petőfi verse kritikai kiadásának jegyzetapparátusát úgyszól­ván kész állapotban kínálja. Kerényi válogatta az illúziót hatásosan elmélyítő, ízléses kivitelű illusztrációkat is. Kiss József Pomogáts Béla:Sorsát kereső irodalom. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979. 524 l. (Elvek és utak) Pomogáts Béla új könyve esszégyűjtemény. Az esszé, különösen annak egyik változata, a portrévázlat régóta Pomogáts kedvelt műfaja, gyakran s kedvvel él vele. Voltaképpen e műfajban van igazán otthon, ez az a forma, mely leginkább megfelel al­katának és sokirányú érdeklődésének. S olvasói igény is, úgy tűnik, erre van leginkább. Úgy, mint korábbi esszégyűjteményei, ez is valóságos igényt elégít ki, Laczkó Gézáról, Déry Tiborról, Németh Andorról, Komlós Aladárról, Pap Károlyról, Lengyel Józsefről, Kolozsvári Grandpierre Emilről, Szentkuthy Miklósról, Ottlik Gézáról, Örkény István­ról, Mészöly Miklósról olvashatunk könyve írók és eszmék ciklusában. Illyés Gyuláról, Gulyás Pálról, Radnóti Miklósról, Vas Istvánról, Berda Józsefről, Zelk Zoltánról, Jé­kely Zoltánról, Takáts Gyuláról, Csorba Győzőről, Nemes Nagy Ágnesről, Kormos Ist­vánról pedig a Magyar költők Európában ciklusban. A kötet harmadik tömbje a Költé­szet és látomás címet viseli, s három, az előbbiektől némileg eltérő esszét tartalmaz: a „hosszú vers"-ről, Juhász Ferenc „párhuzamos eposzairól" s „Nagy László lovairól". Amint ez a lista is mutatja, Pomogáts nagy szegmentumát fogja át e kötetben a magyar irodalomnak. S többnyire olyan írókról tájékoztat, akik­­ akár meghaltak, akár élnek — „befutottak", presztízsük egyértelműen magasan áll. De akikről korántsincs még tiszta s világos, lényegében is, részleteiben is megbízható képünk. A bemutatottak élet­műve ráadásul majd mindig egy-egy irodalmi újítás, egy-egy eredményes vagy fontos irodalmi útkeresés története is. Maga Pomogáts ezt érezte bennük a legfontosabbnak; ezt hangsúlyozza a címben is, a „fülszövegben" is. Kár, hogy több írásra az „alkalmi­ság" nyomja rá a bélyegét, s általában — a műfaj adottságaiból fakadóan — vázlatos.

Next