Hungarológiai Értesítő. IV. évfolyam 1-4. szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1982)
I. Könyvismertetések - Magyar irodalomtörténet, 1980
Az érdeklődési körünkbe vágó három irodalmi tárgyú tanulmány szerzője másmás módszerrel dolgozza fel választott témáját. Dénes Tibor A múltból a holnapba a honból az otthonba című esszéje a költészettel foglalkozik, négy antológia — a Tíz év (1956), Füveskert (1957), Kilenc költő (1969) és az Új égtájak (1969) köré csoportosítva mondanivalóját. Méltatja a szerkesztők, Csiky Ágnes Mária, Tollas Tibor, Szabó Zoltán, Juhász Vilmos és Gömöri György érdemeit, de nem hallgatja el kritikai észrevételeit sem. Meg sem kísérli, hogy felvázolja a nyugati magyar költészet poétikai tipológiáját, ehelyett személyes hangon olvasói élményeiről számol be, s ezt a szellemes tájékoztatást kapcsolja össze értékelő megállapításokkal. Tizenöt költőt tárgyal részletesebben, Határ Győzőtől Gömöri Györgyig, Faludy Györgytől Thinsz Gézáig, méltatásait két ízben töri meg nagyon éles kritikai elutasítás — Fáy Ferencről és Kemenes Géfin Lászlóról szólva — és Papp Tibor líráját elemezve sző az elismerés szavai közé fenntartásait jelző észrevételeket. Kabdebó Tamás A nyugati magyar széppróza műfaji kategóriái című tanulmánya címével is jelzi, hogy a szerző, ha mégoly röviden is, a tárgy rendszeres áttekintésére vállalkozott. A nyugati magyar prózaíró nehézségeinek és heyzeti előnyének ecsetelése után elemzési, módszertani modelljét ismerteti, melynek legbelső körében az élményanyag helyezkedik el, ezt övezi a regény és novella műfaja, majd a külső körben a kritika és az esszé különféle fajtái kapcsolódnak a szorosan vett irodalomhoz. Ezeken az övezeteken kívül találhatók azok a tárgykörök és diszciplínák, melyek „összeköttetést tarthatnak a szépprózával, holott ez létjogosultságuknak nem feltétele". Kabdebó Tamás ide sorolja az irodalomtörténetet, a történettudományt, filozófiát, sport- és politikai újságírást, a retorikát, teológiát, igehirdetést; példaként említve Hanák Tibor filozófiai tárgyú, Bogyay Tamás, Gosztonyi Péter, Ferdinandy Mihály történetírói munkáit, Czigány Lóránt, Fáy Attila, Karátson Endre, Kibédi Varga Sándor irodalomtörténeti műveit, Gábor Áron regény formájú politikai újságírását, Csernohorszky Vilmos retorikáját, Szépfalusi István és Trombitás Dezső protestáns igehirdetését, Békés Gellért és Szabó Ferenc katolikus teológiai működését. A kritikai irodalom válfajai közül a kritikai esszét, a könyvkritikát és az irodalmi igényű társadalomkritikát említi, mindegyiket nevekkel, példákkal szemléltetik Albert Páltól Szabó Zoltánig, a „legnagyobb magyar esszéista" jelzővel Cs. Szabó Lászlót tünteti ki. A szűkebben vett szépprózának mindössze néhány lapot szentel, a tanulmány befejező részében jelzi csupán, hogy Márai Sándor, Lénárd Sándor, Újváry Sándor, Szász Béla, Kovács Imre, Domahidy András, Monoszlóy Dezső, Karátson Endre, Ferdinandy György és Határ Győző műveit tekinti figyelemre méltónak. Pontosan azt adja, amit ígér Borbándi Gyula Az amerikai magyar irodalom intézményei című tanulmánya, melyet a szerző szerényen csupán „egy vázlat vázlatá"-nak nevez. Valójában tömör, lényegre tapintó összefoglalás, kiegészíti azt az 1975-ben közölt áttekintést, amelyet Borbándi a nyugat-európai magyar irodalom intézményrendszeréről készített. A tanulmányban pontos adatok sorakoznak arról, hány magyar író él Amerikában, mennyire tehető a magyar egyetemi tanárok, kutatók, előadók, könyvtárosok száma. Külön foglalkozik a magyar nyelvű folyóiratokkal és hírlapokkal, a kiadókkal, az írói körökkel és az értelmiségi szervezetekkel. A nyugat-európai és az amerikai magyar irodalmi életet összevetve, végül azt állapítja meg, hogy „a nyugat-európai mintha jobban alkalmazkodnék az írók igényeihez és várakozásaihoz azzal, hogy igénybe veszi közreműködésüket, lehetőséget ad az írók és olvasók közötti kapcsolatok elé-