Hungarológiai Értesítő. VII. évfolyam 1-2. szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1985)

Könyvismertetések - Magyar nyelvészet, 1983

A Magyar Nyelv LI-LXXV. évfolyamainak mutatója. Szerkesztette: Szemere Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 3201. A Magyar Nyelv című folyóirat a magyar nyelvészet vezető periodikája. A legtöbb benne megjelent közlemény természetesen a magyar nyelvvel foglalkozik, főleg törté­neti vagy leíró szempontból. Akadnak azonban a cikkek közt olyanok is, amelyeknek a tárgya az általános nyelvészet, a finnugrisztika vagy az orientalisztika körébe vág. A folyóirat 51—75. köteteinek mutatója az 1955-1979-es évfolyamokat öleli fel, és az előző kötetek két mutatójához csatlakozik, amelyeknek a szerkezetét nagyjából követi is. Először rövid tájékoztatót olvashatunk a mutató használatáról. Majd a „Tartalom" című részben a szerzők betűrendjében haladva a megjelent közlemények címe és lelő­helye (a kötetnek és a kezdő lapnak a száma­ található. A sort az aláíratlanul megjelent cikkek, valamint az arcképek és a mellékletek felsorolása zárja. A második rész a Tárgymutató, amely a cikkekben tárgyalt kérdéseket, szükség esetén a részletekig le­bontva és bokrosítva, tárgykörök szerint dolgozza föl, utalva a lelőhelyre. Szemere Gyula a tárgymutatót kevésbé bokrosította, mint az előző mutatók készítője, így az még könnyebben használható. Az egyes képzőket például a betűrendi helyen vette föl, nem pedig összefoglaló cím alatt. A munka legterjedelmesebb része a Szómutató, amely nyelvek szerint csoportosítva utal a tárgyalt szavakra. Először az uráli nyelvek szavai jönnek — élükön a magyarral —, ezeket követik az altáji és az egyéb nyelvek. A Tartalomjegyzék az összes nyelv szómutatóját külön föltünteti. A. Molnár Ferenc Magyar Személynévi Adattárak 51-61. sz. Kiadja az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége. Bu­dapest, 1983. 11 füzet. 1983-as évjelzéssel a MSzA.-nak a következő 11 füzete jelent meg: 51. sz.: Avas Kál­mánná: Nagyrákos és őriszentpéter keresztnevei (1895—1969) (311.); 52. sz.: Görbedi Miklós: Tiszalök ragadványnevei (35 1.); 53. sz.: Sz. Jankó Katalin: Szombathelyi kö­zépiskolások szólítónevei (33­­.); 54. sz.: Kiiment Zsuzsanna: Alap község mai család-és ragadványnevei (29­­.); 55. sz.: Dömötör Adrienne: Szigetvár „bosnyák" lakóinak ragadványnevei (29­1.); 56. sz.: Avas Kálmánné: Pankasz és Kisrákos ragadványnevei (21­1.); 57. sz.: Szabó T. Ádám: Kolozsvár és Felek adóösszeírása 1750-ből (107­­.); 58. sz.: Hegedűs Teréz Gabriella: Kisnémedi ragadványnevei (481.); 59. sz.: Csáky Ká­roly: Kelenye (Klenany) család- és ragadványnevei (56­­.); 60. sz.: Török Ildikó Mária: Sopronkövesd ragadványnevei (44­1.); 61. sz.: Juhász Aladár: Vága (Váhovce) mai sze­mélynevei (271.). Amint a fenti listából is kiderül, a névtárak kétharmada ragadványnévi gyűjtéseket tartalmaz. Ez az arány kedvezőnek mondható, megfelel a magyar névtudomány érde­keinek, hiszen elsőrendű fontosságú a szóbeliségre jellemző, ezért múlékony, változé­kony ragadványnevek (illetve szólítónevek) gyűjtése. Ezenkívül talán a ragadványne­vek azok, amelyek a személynevek csoportján belül a legszínesebbek, s eleven motivál

Next