Hungarológiai Értesítő. VII. évfolyam 3-4. szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1985)
Könyvismertetések - Magyar irodalomtörténet, 1983
mező nemcsak az olvasó, de bármely elemző előtt. A Jelenkor hasábjain már feltűnt Kenyeres-tanulmányok szerzői feladatukul tűzték ki ennek a tündérien talányos költészetnek „korunkba helyezését", de megismerését legalább. Ez a kötet több okból „revelatív" állomás ebben a sorozatban, megannyi Weöresdokumentáció után talán a leggazdagabb. Az első „blokkon" Csöngétől Pécsig követi a költő életútját, sorsának és művészetének alakulásait. Forrása egy olyan „Weöresarchívum" lehetett, amely aligha nyílhatott meg eddig a maga teljességében más előtt. Levelek bőséges sora, egykorú és későbbi vallomások, ismertetők teszik elmélyültté és ismét csak izgalmassá ezt a „curriculum vitae-t", interjúkból, jóbarátok emlékezéseiből vett idézetek. Hatalmas és lenyűgöző anyag, amely nem csupán „adatszerűségeiben" kiváló, de a meg-megidézettek nagyszerű bőségében is. Kenyeres ugyan nem csupán „összekötő szöveget" ír Weöres ifjúkora, „vonzásai és vonzódásai" köré. Olvasmányok és hatások bemutatása (interjúk, levelek, beszélgetések alapján) jegyzi a „pécsi esztendőkben" a „nemzedék szárnyára" kerülő költő tanulóéveit. Hogy aztán mindez a Nyugat megszokott manírjától mindegyre távolabb kerülő költő és gondolkodó Kenyeres elemzésében az Elysium-kötettől (1946) mutatkozzék tovább: a kötet „második egysége" innen kezdődően a Tűzkútig (1964), ezúttal már a legmodernebb filológiai igénnyel és pontossággal mutatja Weöres művészetét. Kenyeres vizsgálódási alapja valóban a modern igényű filológusé, de az eredmény a „műfajban" élményt is nyújtón kivételes: a szöveg kellemes sodrású. Kezdetben a fejezetcímek olykor kissé ugyan „elidegenítenek" (tárgyi-érzéki közvetlenség, kiegyensúlyozás és dalforma, hangzásérzékelés és ritmusfokozás és hasonlók), de a „kifejtés" a maga széles horizontjával és adatgazdagságával, ugyanígy oldottabb stílusával egyaránt gazdagít. Az „alap" a kötődések mellett a legmodernebb irodalomelmélet iskoláival vizsgálódó filológusé, de a „felépítmény" egy már-már feloldhatatlannak vélt ellentmondást old fel és tüntet el: az elemzés stílusa a legjobb hagyományokat idézőn élményes olvasmány. Egy-egy Weöres-motívum elemzése során „visszapillantású" fejezetek is helyet kaptak itt, pl. a modern magyar szonett útjáról, Mallarméról és a Mallarmé-hatásról. Közben elmélyült és találóan eredeti verselemzéseket olvashatunk. A könyv példa akár az „elemzés-arányok harmóniájának" felmutatásában, akár az „animus-anima motívum" körül felparázsló viták és értekezések oknyomozásának felderítésében. A szintézisteremtés igénye, az In Aeternum „búvárelemzése" zárja a filológiai fejlődéstörténet nagy fejezeteit. Amelyek közelebb csalogatnak Weöres költészetéhez, de a modern irodalomelmélethez is. Az utolsó, egyetlen lendületből született fejezet a Psyché körüli „pillantások" összegzése, a legsodróbb talán (egyben a legrövidebb) mindannyi között. A Psyché „korhű életregény, ragyogó imitáció, történelmi üzenet, a játék győzelme" Kenyeres rajongó pillantásaiban. Kenyeres könyve alapos pályarajz: nemcsak Weöres költészetét teheti még inkább megközelíthetővé az olvasó előtt. És — gondolom — nem csupán „szakirányú olvasókban" reménykedik, de kissé talán (és végre) élményesíti a modern irodalomelmélet „boszorkánykonyhájának" receptjeit és titkait. Mint ilyen, szintézis is: az így tálalt elemzés nem csupán informál és bizonyít, de ízessé teszi az elénk tálaltat is. Irodalomjegyzéke egybegyűjti jó néhány évszázad „menüjét": Apoliodórosz mitológiájától René