Hungarológiai Értesítő. XI. évfolyam 3-4. szám. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1989)

A hungarológia hírei - A Társaság szervezeti élete - A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság Közgyűlése

Közgyűlés A Bo Wickman elnök vezette Közgyűlés elfogadta a napirendet, s így először a Lotz-Bizottság jelentésére került sor, melynek nevében Ilia Mihály, a bizottság elnöke ismertette az ez évi kitüntetettek névsorát, s a jelen lévő jutalmazottaknak a Társaság elnöke átadta a Lotz János-emlékérmet. Következő napirendként a tisztújításra került sor. Richard Prazák, a jelölő bizottság tagja ismertette a végrehajtó bizottság által kialakított szempontokat az új vezetőség összetételére, valamint az ajánlott névsort, a tagság javaslatait, s a válasz­tás munkamenetét. Elmondta, hogy a két évvel ezelőtt kiküldött jelölő bizottság a végrehajtó bizottság tagjaitól kért és kapott javaslatokat az alábbi szempontok szerint mérlegelte: - bizonyos mandátumok alapszabályunk értelmében lejártak, viselőik nem választhatók újra ugyanerre a posztra; - néhányan bejelentették lemondási szándékukat; - mások érdektelenség vagy egyéb elfoglaltság miatt célszerű, ha kimaradnak a vezetőségből; - a Társaság életére egyébként is jótékony hatású, hogy a vezetőség ne egy­idejűleg cserélődjék. A beérkezett nagyszámú javaslatból úgy igyekezett ajánlani a jelölő bizottság, hogy a vezetőségben kellő arányban legyen képviselve minden tudományos diszcip­lína, minden földrész, minden ország és minden nemzet. Tekintettel volt a jelölő bizottság a kor és nem szerinti arányok valósághoz közelítő módosítására is. Mindezen feltételeket szem előtt tartva a jelölő bizottság és a végre­ható bi­zottság közösen kialakított névsorát a szavazólapon ismerheti meg minden tagtár­sunk. Ehhez társul még azok neve, akiket a tagság kívánt jelölni a vezetőségbe. Ezek után Klaniczay Tibor főtitkár javaslatot tett a szavazatszámláló bizott­ság összetételére: elnöknek Holger Fischert (Hamburg), tagoknak Szelestei Nagy Lászlót (Budapest) és R. Takács Olgát (Budapest) javasolta. A bizottság összetételét a Közgyűlés egyhangúlag jóváhagyta, majd a szavazás időtartamára - rövid időre - felfüggesztette munkáját. Mialatt a szavazatszámláló bizottság munkáját végezte, a Közgyűlés Klani­czay Tibor főtitkári beszámolóját, utána pedig a számvizsgáló bizottság jelentését hallgatta meg, a bizottság távol lévő elnöke nevében Andrzej Sieroszewski előterjesz­tésében. A beszámolók elhangzása után Bo Wickman elnök arra kérte a Közgyűlést, hogy kézfeltartással szíveskedjék jelezni, ha a beszámolókat és a főtitkár előterjesz­tését elfogadja: - alapszabály módosítása; - 1992-től a tagdíj 100%-os emelése; - a nem fizető tagoktól megválik a Társaság; - a tagság felhatalmazza a vezetőséget, hogy ha feltétlenül szükségesnek látja, két Közgyűlés között emelhesse a tagdíjat. A tagság egyhangúlag jóváhagyta a beszámolókat és határozott a főtitkár által indítványozott módosítások életbe léptetéséről.

Next