Béládi Miklós szerk.: A magyar vers. Az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai (Budapest, 1985)
TARTALOM
egyetlen magyarázata a hexameter-végződés kialakításának szándéka: - u------. A fiatal Illyés szabad verseire szintén jellemző a diszkrét, legtöbbször csak a klauzulákra szorítkozó időmértékelés (pl. Szomorú béres, Szegénylegény, az egészen Füst Milános Egy ősz). Illusztrálásul két sor a Szomorú béresből: „Erdő fenekén alszik a szél s a jövendő” - „Ökreim tekintete érleli szívem”. Hasonlóképpen időmértékelő Rákos Sándor képvers-szerű Anyasirató gr. Nagy Lászlónál, Juhász Ferencnél igen gyakori, legalábbis részben, a zárlatokban kikristályosodó időmértékelés, komplex ritmikába ágyazva. Rövid példa Nagy Lászlótól: „Gép tüzesül, / / forrón futnak a szijjak / / a ló homlokán erősen / / lüktet a csillag” (Szárnyak zenéje), illetve Juhász Ferenctől: „s rásül üszkösen sok lepke a gyíkkézből kidagadt szívedre” (Évszakok). Nyilvánvaló, hogy kiragadott példák nem sokat bizonyítanak, de meggyőződésem szerint jellemző vonásokat emeltem ki. Természetesen az ilyen időmértékes fordulatok, az időmértékes alapjelleg felfedezéséhez többször el kell olvasni az egész verset, figyelembe véve a hangsúly arzisz-képző szerepét. Bár a tagoló verselésben felfedezhetők bizonyos ősi ritmizálás emlékei, a tárgyalt verstípusok viszonylag késői képződmények, kötött formák lazulása révén jöttek létre. Az említett példákkal tiszta változataikat igyekeztünk kimutatni, de a kombinációk a valóságban nagyon gyakoriak. Bizonyos szabad verselésnek éppenséggel fő jellemzője a gyakori szisztémaváltás, a ritmikai ambivalenciák alkalmazása, a poli-, sőt heterometrika. Végezetül meg kell említenünk egy verstípust, amely - legalábbis tipográfiai külsejét tekintve - nem származtatható versből. Ez a IV. Prózavers Föl is merül a kérdés: nem egyszerű tipográfiai fogás-e egyenlőtlen sorokra tördelve, nem lehetne-e bármelyik prózaverset az előbb felsorolt csoportok valamelyikébe iktatni? A válasz csak részletekre menő, alapos kutatás alapján adható meg, s erre nem vállalkozhatunk. Felületes vizsgálódás arra enged következtetni, hogy a feltevés nem abszurdum. Hogy csak néhány példát említsünk, Arany makámája (A poloska) váltakozó szótagszámú, páros című szabad jambus; Bozzai Pál (1829-1852) biblikus sodrú Kelet könyvei című írása tagoló jellegű: „És széttört bilincseikből / kovácsolának / /egyvereket / és az utca köveiből / emelének / oltárt a / szabadságnak / és ugyanazon kövekkel / dönték meg az / önkény / palotáit... Weöres prózaverseiben (Requiem, Otthonok, Profusa, Nehéz óra) a tagolás időmértékes tömböket görget. Gálái (8: 186-187.), Illyés Gyula megfigyelése alapján, meggyőzően mutatja ki Nagy Lajos Kiskunhalom című falurajzának versszerűségét. De ismételjük: ahhoz, hogy a prózavers kérdésében tisztán lássunk még sok részlet kutatásra van szükség. Összegezésül: dolgozatunk (amely nem több, mint egy vázlat vázlatának a vázlata) természeténél fogva hiányos. A ritmus nem egyenlő a verssel, a vers nem egyenlő a költészettel. A költemény fokozottan komplex jelenség, nem ragadható meg teljességében a szemantikai aspektus kikapcsolásával, ha a képalkotás, a kompozíció, a versmondattani tényezők, az ún. „gondolatritmus” kérdéseit elhanyagoljuk. Hasonlókép-