Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon II. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum Kft. Budapest – Szeged (1993)
II. A peregrináció a magyar irodalom- és művelődéstörténet különböző periódusaiban (írók, művészek, diákok, tanárok, utazók, mérnökök stb.) - 4. „Irodalmi utazások" - Bori Imre: A modern irodalom eszméinek terjedési módjai a magyar irodalomban
életében mégis az volt, hogy írói példaképeinek műveit — akiknek tehetségével, úgy érezte, a legrokonabb az övé — eredetiben olvashatta, s hathatott rá a párizsi irodalmi-művészeti miliő. . ." Korompay H. János fontos tanulmányából, amelyben „egy félszázad magyar Baudelaire-értelmezéseit" mutatta be, tudjuk, azért, hogy Baudelaire-t olvasni lehessen, s hogy francia nyelven olvasni lehessen, nem volt szükség Párizsba utazni — Nagyváradon is kézbe lehetett venni Baudelaire-kötetet. Jehan Rictusról is tudott előbb is, a már jelzett Somló Bódognak írott levelében azt is felírja, most olvassa, hogy „Jehan Rictus az ő meg sem született dalait megírta". Véleményem szerint azonban nem az a fontos valójában, hogy a francia poétának verseit próbálta tolmácsolni „egy bámulója, egy finom lelkű, szép asszony" segítségével, s hogy azok a próbálkozások a Pesti Napló 1904. március 12-i számában is megjelentek, hanem ugyanannak a cikknek egy olyan kitétele, amely eszmei vonatkozásaival mutatja Ady Endre szemléletének az érlelődését. Ezt megfogalmazni már érdemesebb volt Párizsba indulni: Ady „költői világnézete" szinte maradéktalanul körvonalazódik a „koldusok poétájáról" szóló, március 8-i keltezésű cikkben. Nem Rictusról, nem Párizsról, hanem Ady Endréről van szó. „Dehogy is szocialista Jehan Rictus! . . . Betegebb, finomabb, szenvedőbb, modernebb, mintsem az legyen. Ő sokunknak-sokunknak a lelke. A nagy vágyak, nagy érzések és nagy ideák rongyos, halálra fárasztott, de éhes és szomjas fejedelme, aki nem tud trónusához jutni. Mi ez a trónus? Hát mi a mai élet trónusa? Kényelmes, szőnyeges, puha lakás, divatos ruha, gazdag konyha, automobil, szép asszonyok, pezsgők, likőrök stb. És pénz, sok pénz. Jómód, csók és mámor. Jehan Rictus részesedést kíván mindabból, amit a modern élet egy embernek nyújthat. Azt hirdeti, hogy az élethez, s az élet minden valóságához a legteljesebb joga van mindenkinek, aki ezekre vágyik." Nem a versekre, erre a fentebb idézett gondolatra utalva már el lehet fogadni Adynak azt az állítását, hogy Rictus „megindította az ő lelke forrásait is". Közben arra is gyanakodhatunk, hogy nem Baudelaire, hanem éppen Rictus az, aki befolyásolta a fiatal magyar költőt a költői Én interpretációjában. A szerepjátszó-archaizáló-alakoskodó költői Én verses látványa a Rictus-versekben (gondoljunk a Jehan ódonabb névváltozatára az újabb Jean ellenében) vonzó példája lehetett a magát elrejtő-megmutató Ady Endrének is — a későbbinek mindenképpen, egészen a kuruc versekig. Különben pedig feltűnő, hogy a költő mennyire béna a franciaországi hónapok idején. Vezér Erzsébet szerint mindössze 11, illetve 12 verset írt, Varga József szerint 13-at. Az annyit emlegetett Baudelaire-fordítása pedig már ősszel készült el, s nem is Párizsban, hanem Nizzában: „kék ég alatt, kék tenger partján, kék padon. . . görgette a szájában az első Baudelaire-szonett első magyar strófáját", amelyben egy „fölségesen merész költői kép" volt, s három napi küzdelmébe került, „mikorra magyarul visszaadta valahogyan".