Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon III. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum Kft. Budapest – Szeged (1993)

III. Magyar nyelvészek külföldön — külföldiek Magyarországon - Nagy L. János: Értékek és változások Petőfi Sándor János szövegvizsgálataiban

minánsan verbális humán kommunikáció szemiotikai elméletének, röviden szemiotikai textológiának. A verbalitás dominanciája azt jelenti, hogy a do­mináns jelentéskonstitutív elemek, de azokkal tetszőleges más médiumok je­lentéskonstitutív elemei is együtthat(hat)nak, mint ahogy ez a mindennapi élet kontextusában folytatott kommunikációban, a televízióban, filmen, színházban stb. történik."(128—129.) 1.1. E szuverén teóriafejlődés folyamatosan hatott nemcsak Konstanz­ban és Bielefeldben, hanem Magyarországon is. Előbb persze a németül és angolul tájékozódó körben, mint azt már az 1973-as irodalomtudományi konferencia (Ismétlődés a művészetben), az Általános Nyelvészeti Tanulmá­nyok 1976-os 11. kötete, az 1978-as kaposvári szövegtani konferencia egy­aránt jelzi. Az alkotóereje teljében elhunyt Kanyó Zoltán, a már 1970-től publikáló Bernáth Árpád és Csúri Károly kutatásaiban fellelhetők olyan mo­tívumok, amelyek Petőfi Sándor János munkáinak ösztönzéséről tanúskod­nak. A pécsi Andor Józsefet és Bókay Antalt az irodalomelmélet vonzotta, Horányi Özséb pedig a vizuális médium szemiotikája körében végezte elem­zéseit. A felszíni organizációk didaktikai megközelítésében E. Benkes Zsu­zsa emelkedik ki. A 80-as évek végén Szegeden, a Tanárképző Főiskolán indult Petőfi gondolatainak hatására is nyelvészeti fogantatású kutatás, az érdeklődő olvasó a Szemiotikai szövegtan című sorozat köteteiben tájéko­zódhatik az eredményekről. A kutató és szerkesztő tevékenységben Békési Imre és Vass László neve emelhető ki. 1.2. A tudományfejlődés elméletében igen nagy visszhangot keltett Thomas Kuhn kötete, A tudományos forradalmak szerkezete. (Magyarul: Gondolat, 1984.) Az utószóban Fehér Márta így ír: „Paradigmaváltáskor megváltoznak a korábbi és későbbi elméletben használt azonos kifejezések jelentései is, vagyis maga a tudományos nyelvhasználat, továbbá az ismeret­alkotás és értékelés módszerei (pl. a magyarázatalkotás vagy az igazolás módja, az elmélet és a tapasztalat viszonya stb.), általában a tudományos gondolkodásmód, az érvelési eljárások."(315.) — majd: „De nem született még meg a valódi válasz Kuhn számos nyugtalanító kérdésére. Főképpen azért, mert a tudományfilozófusok még mindig önmagából akarják megérte­ni a tudományt. A tisztán kongnitív szférába tartozónak, a Popper-féle „harmadik világ" részének, vagy tisztán pragmatikus célokat szolgáló szel­lemi eszközrendszernek tekintik, amely azonban csakis önmagában hordja saját fejlődése meghatározásait, változása és mibenléte tehát immanens esz­közökkel tárható fel. A tudomány azonban nem pusztán a valóság, a termé­szet „visszatükrözésére" (leképezésére, leírására) vagy „megmunkálására" (technikai célokra) alkalmas eszköz. Több ennél. Az ember önkifejezésének egyik eszköze, a világhoz való viszonyulásának egy módja is. S mint ilyen, lényegileg történelmi-társadalmi, közösségi jellegű. Mégpedig nemcsak ab­ban az értelemben, amit ebből Kuhn feltárt, hogy tudósközösségek produk­tuma, és ennyiben szociológiai tényezők hatása is kimutatható benne, ha-

Next