A magyar művelődés és a kereszténység II. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum Rt. Budapest – Szeged (1998)
Nyelvünk és a kereszténység - Tóth Szilárd: Rovásírás és latin betűs írás a magyar művelődésben
foglalkozó szakemberek számára nincs rendszeres fórum, ahol új eredményeiket bemutathatnák, ötleteiket megvitathatnák. Ezért született a gondolat, hogy a JATE Altájisztikai Tanszéke és ennek Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja egy szimpozion keretében teremtsen lehetőséget a legfrissebb ismeretek közzétételére, műhelyviták folytatására, bizonyos metodikai vonatkozások tisztázására. Az egynapos konferenciát 1992. március 26-án sikerült megrendezni a Szegedért Alapítvány támogatásával. Ennek a szimpozionnak az anyagát tartalmazza a Magyar Őstörténeti Könyvtár 4. kötete" - olvashatjuk a Rovásírás a Kárpát-medencében című, fentebb már említett kiadványban. E sorozat első darabja egyébként egészében egyik rovásemlékünknek szentelt monografikus munka. Erre, a rendszerváltozás utáni korszakra esik eddig ismeretlen rovásemlékek felfedezése, korábbra datálása - lásd fent -, illetve publikálása. Kongresszusunk évében jelent meg első ízben az 1497-ben készült Gelencei Felirat, melynek jelentőségét abban láthatjuk, „hogy Székelyföldnek olyan területéről került elő, ahonnan eddig nem volt ismeretes rovásemlék; másrészt a székelyderzsi felirat párhuzamának tekinthető; harmadrészt pedig az eddig előkerült, elkészítésük dátumát is jelző emlékek közül a legkorábbi."16 Érdemes megjegyezni, hogy a rovásfelirat felett olvasható évszám arab számokkal íródott, nem pedig rovásszámjegyekkel. A szocializmusban felnőtt nemzedéknek a latin betűn kívül még egy írásrendszerrel kellett megismerkednie, mégpedig a cirill ábécével. Mivel az orosz nyelv tanulása kötelező volt, mindenkinek el kellett sajátítania a cirill ábécét, az orosz nyelv írásrendszerét. Ezzel párhuzamosan az oktatásban kimondatlan tilalom alá esett a rovásírás megemlítése: még a magyar szakos egyetemi hallgatók egyetemi tankönyvei is alig ejtettek róla szót - ha egyáltalán kitértek rá. Állításunk bizonyítására nézzünk meg néhány egyetemi tankönyvet. A magyar nyelv története című sztenderd egyetemi tankönyv, miközben ötven oldalt szentel nyelvemlékeinknek, csupán egyetlenegyszer, s akkor is csak egy szó erejéig utal a rovásírásra: „így vannak például rovásírásos, valamint arab-, görög-, cirill betűs emlékeink is" - A magyar nyelv története 11, a Magyar nyelvemlékekTM és a Szemelvények a magyar nyelvemlékekből című művek 19 pedig meg sem említik. Egy átlagos diák tanulmányai alatt csak akkor találkozhatott a rovásírás problematikájával, ha magyartanára gondot fordított arra, hogy figyelmébe ajánlja az azóta elhunyt kiváló újságíró Ruffy Péter, az MTA Anyanyelvi Bizottsága tagjának Bujdosó nyelvemlékeink című könyvét, amely röviden, szakszerűen és olvasmányosan tárgyalja rovásíró 15 Sándor, 1991. 16 Sándor, 1996. 17 Bárczi-Benkő-Berrár, 32. 18 Molnár-Simon, 19 Simon.