A magyar művelődés és a kereszténység III. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum Rt. Budapest – Szeged (1998)

Kereszténység és nemzettudat - Tatár Mária Magdolna: Björnson és szlovák informátorai: Mi történt Csernován? (Andrej Hlinka perének sajtóvisszhangja)

Ez a levél heves visszhangot váltott ki a cseh papok között. A Volná Mislienka hasábjain felszólították Hlinkát, hogy ne avatkozzon be a cseh egyház belügyeibe, a Snaha című lapban pedig kifejtik, hogy Hlinka támo­gatói durva, méltatlan fegyverekkel küzdenek a cseh egyházon belül Hlinká­tól független, de politikai céljaikért. A cseh, nem egyházi Cas című lap is felszólította Hlinkát, hogy ne avat­kozzon be a cseh ügyekbe, s kijelenti, hogy ők (tudniillik a cseh papok) is a haladásért, míg Hlinka a nemzetiségért harcol. Ez a nézeteltérés később olyan figyelemreméltó lépésekhez vezetett, hogy pl. a szent Cirill és Metód emlé­kére rendezett nyitrai ünnepségekre, már a csehszlovák időkben, nem is akarták meghívni Hlinkát, aki azonban mégis megjelent, és sikerült is átpoli­tizálnia az ünnepséget. A külföldi lapok nemigen tartalmaznak az egyházi ügyre vonatkozó, lé­nyeges adatot, leszámítva Hurban-Vajanszky Oroszországban publikált ún. leveleit, melyekben a magyarokat, németeket, zsidókat egyformán soviniszta ízű kijelentésekkel támadta, természetesen a „magyaron" Párvy püspököt is. Befejezésül szánjunk néhány percet B. Bjornson Nobel-díjas norvég író­nak, aki a szlovákok fő védelmezőjeként lépett fel a nemzetközi fórumokon. Az Aftenposten című norvég lapban közölt cikkében, melyet a világsajtó is átvett, a csernovai ügy kapcsán a magyarosító „római" egyházat a norvég luteránu­sokra jellemző kifejezésekkel is támadta. Már a korabeliek is rámutattak, hogy Bjornson egyedüli informátorai szélsőséges szlovák aktivisták voltak. Hogy az idős, beteg író az egész helyzetet mennyire félreismerte, arra a legjobb példa a März című lapban 1908-ban közölt, sajátosan szubjektív hangú cikke, amely­ben a magyarokat túltengő fantáziával, az önuralom hiányával vádolja, s avval, hogy nem bírnak különbséget tenni a lehető és a lehetetlen között. A pánszlá­vizmust viszont egyértelműen pozitív szerinte, ugyanúgy, mint a pángermaniz­mus. Ha ún. osztrák-szlávok nyelvi jogokat kapnak, lojálisak lesznek Bécshez -állítja Bjornson - s akkor létrejöhet a szlávok és a germánok nagy, közös, eu­rópai birodalma, ahol a német nyelv lesz a vezető, a szlávok pedig helyi jogo­kat kapnak majd, hasonlóan az angol nyelvnek az USA-ban elfoglalt helyzeté­hez. Hátborzongató mai történelmi ismereteink birtokában olvasni ezt, jól tud­va, hogy Hlinka embereiből lett a fasiszta Hlinka-gárda, Bjornson hazáját, Nor­végiát pedig évekig tartotta megszállva a gyűlölt, germán nagyhatalom. Mielőtt ezt a történelmi tanulságot megkapták volna a norvégok, még éppen elolvas­hatták Bjornson és a szlovákok kapcsolatáról T. Tonsted könyvét, amely anti­szemita, germán-soviniszta kijelentései miatt már nem szalonképes, a szlovák ügyben viszont még mindig mérvadónak tekintik. Mindebből nyilvánvalóvá válik, hogy Hlinka nézetei nemcsak a politiká­ban, hanem egyházi ügyekben is különösek voltak, és hogy az egész ügy meg­érett egy új, forrásokon alapuló, adatfeltáró feldolgozásra, amely az egész, pro­pagandisztikusan kihasznált ügy tárgyilagos megítéléséhez elengedhetetlenül szükséges.

Next