A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei 3. XI. évfolyam (XLI) 2010

Cseh Márta: A komikum forrásai Csokonai Dorottya, vagyis a dámák diadala a Fársángon című művében

Cseh Márta: A komikum forrásai Csokonai Dorottya, vagyis a dámák diadala... Vagyis magyarul „tréfa-vers”, „furcsa vitézi versezet”. Ugyanitt gon­dos definícióját is adja mindhárom fogalomnak, ez az előrelátás azonban a mű keletkezése óta eltelt két teljes évszázad alatt mégsem mentette meg a Dorottyát attól, hogy műbírálók és irodalomtörténészek vitába szálljanak egymással is és magával a költővel is a műfajmeghatározást tisztázandó. A vitázók sokszor - pró és kontra - éppen az Élőbeszédre hivatkoztak más­­más részeket hozva föl igazuk bizonyítására. Volt azután olyan műbíráló is , Sinkó Ervin aki szerint Csokonai önmagával kerül ellentmondásba, amikor előbb határozottan kimondja: „ez a poéma nem szatíra”, utána pedig mégis így fogalmaz: „Az én szerzeményemnek interesszája áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában és injainknak és leányainknak csintalan, sőt sokszor pajzán mulatságaiknak megbüntetésében”. A Dorot­­­tyára mégsem, ennek ellenére sem a szatirikus hangvétel a jellemző, csak itt-ott ölt egy-egy villanásnyira ilyen jelleget (például a táncok leírásában), az ilyen részek azonban ritkák, belőlük nem általánosíthatunk az egészre. A műre a maga egészében az az érvényes, amit Csokonai így fogalmazott meg: „a szatírának tulajdonából, valamint minden comicum poéma a világon, egy kis lelket kölcsönöz magának”. Ez a nézet a szatíra és a humor körüli mo­dern irodalomtudományi vizsgálódások felől nézve is helyesnek bizonyulna. Szatíra és humor című munkájában Szalay Károly például akként fogalmaz, hogy a szatíra függ a szerző világnézetétől, és nagyobb a távolság író és tár­gya között, ha szatíráról van szó, mint humoros ábrázolásmód esetén: „minél távolabb áll az író a megbírált jelenség szellemétől, annál élesebb, fölénye­sebb lesz a mű, és annál szatirikusabb” (SZALAY 1963: 255). Csokonai a Dorottyában nem bírál, hanem gúnyol. A Második könyv­ben olvasható sorok az idegen, külföldi módi ellen inkább csak kitérő, Dorottyá­hoz, aki elvitathatatlanul a költői gúny legfőbb célpontja, kevés köze van. A komikum eszközei A költemény alaphangulatát a humorosság adja. Úgy tűnik, Csokonai ab­ból az arisztotelészi tételből indul ki, miszerint a komédia csekélyebb jelen­tőségű dolognak az utánzása. Arisztotelész minden művészetet utánzásnak tart, tehát a hangsúly itt a csekélyebb jelentőségűn van. Az ókorból Ariszto­­phanész komédiái példázzák ennek igazságát, időben és térben közelebbről véve a példát pedig itt a Dorottya vagy Petőfi vígeposza, A helység kalapá­csa,­ a dámák diadalán is, Petőfi csataképein is A helység kalapácsában azért kell nevetnünk, mert költőjük bolhából elefántot csinál. Csokonai szavaival élve „a comicumnak kútfeje az, hogy a történetet, amely magában nevet­séges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot”. Az ilyen hozzáállásból következik a tárgy és a forma, a cselekmény és az eposzt mint műfajt meg­

Next