A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei 1. XV. évfolyam (XLV) 2014

Az irodalom és a lehetséges világok - Sági Varga Kinga: Emlékvilágok Juhász Erzsébet Gyöngyhalászok című ciklusában

Sági Varga Kinga: Emlékvilágok Juhász Erzsébet Gyöngyhalászok című ciklusában kapcsolatok mentén felépülő narratív emlékvilágok. Le kell mondanunk arról - ahogyan Bernáth Árpád fogalmaz-, „hogy a szövegtől függetlenül létező tény­állásokat vegyük figyelembe annak megállapítására, hogy a szövegek állításai igazak-e. Egy szöveg valamennyi állítása igaz, amely ellentmondásmentesen vonatkoztatható az általa létrehozott szövegvilágra” (BERNÁTH 1998: 46). A juhászi szépírói életmű egészében identikus szövegvilágok bontakoznak ki. A szubjektumok ambivalens figurák, akik olyan specifikus, multietnikus territóriumban élnek, ahol állandó érzés a gyökértelenség. A lét üressége és értelmetlensége, a halál biztos tudata arra kényszeríti e szubjektumokat, hogy a képzeletük világában építsék fel saját univerzumukat. Juhász Erzsébet prózai hangulatokból, asszociációkból formálódnak, és erős fikcionalizáltság jellemző rájuk. Amire a narrátor emlékezni vél, a képzelőerő játéka. Abból kiindulva, hogy az irodalom eleve fikcionalizált, feltehető a kérdés, hogy szükséges-e kiemelni e jelenséget a vizsgált opus kapcsán. A válasz igen. Ahogy Thomas Pavel is különbséget tesz a fikció külső és belső megközelítése között (PAVEL 1997: 448), Juhász Erzsébet textusaiban is el kell különíteni a kettőt, a szöveg szembeállítását a valós világgal és a leképezett fikcionalitást. Vannak olyan szövegek a vizsgált életműben, amelyek nem érthetők meg csupán az alapján, hogy szépirodalmi létük okán kitalációként kezeljük. Az 1984-es megjelené­sű Gyöngyhalászok című kötet textusai, amelyek műfajmegjelölésük szerint elbeszélések, valójában az elbeszélés és novella határmezsgyéjén helyezked­nek el. A harmadik egység, a Gyöngyhalászok című pedig - a közös narratív szál szövegeken átívelő kontinuitása, valamint a motívumok ismétlődésének megléte miatt - metafikciós szinten funkcionáló novellaciklussá szerveződik. Mivel a juhászi opus valamennyi kisepikas művében elsősorban egy elvont tartalom, amely „nem betű szerinti síkon funkcionál” — nevezhetjük meta­forikus szerkezetnek is -, képezi az értelmezhetőség domináns síkját, a köré font történetmozzanatok ennek kifejtésére szolgálnak. Emlékvilágok ezek, amelyek nemcsak az emlékezés generálta irrealitás miatt lehetséges világok, az emlékezés hagyományos láttatásmódjával helyezkednek szembe. A folya­matos kétely és a realitást elbizonytalanító technikák, amelyek a szövegekből előtűnnek, nem az emlékezés relatív, lényegét tekintve hamis voltára utalnak, hanem a metafikció síkjára terelik az értelmezést. Nem az emlékezés gesztusa kerül hangsúlyos pozícióba, hanem a narrációban történő kitalálás, az emléke­zés megírtsága, utólagos megkonstruálása és ennek szövegszintű felfedése. Az emlékezői folyamat „annak idején”-jei (ál)élménymozzanatok köré fonódnak, azokat formálják történetekké, létrehozva így önállóan funkcionáló mikrovilá­gokat, hogy aztán összeállva a ciklus egységes makrovilága is kialakulhasson.

Next