Hungarologische Beitrage 11. Universität Jyväskylä (1998)

Literatur- Irodalom - Kirjallisuus - Sz. Molnár Szilvia: Homo ludens (...ahogy fikciót, illetve nem-fikciót olvas

HOMO LUDENS A lehetséges világok igazságfeltételeinek a valós világban való referá­lását ily módon negligálva és hipotetikus jellegükre fordítva figyelmet az irodalmi műalkotások esztétikai önelvűségének kérdésével találjuk ma­gunkat szemben. Kanyó Zoltán már említett tanulmányában az arisztothe­lészi Poétikának egyes kijelentései azért is kerülhettek be újra az iroda­lomtudomány diszkurzusába, mert a jelen tudományos horizontban a be­fogadásesztétika újabb eredményei visszaállítani látszanak azt az iroda­lom létét meghatározó produkció­, disztribúció- és recepcióesztétikai hár­mas egységet, amelyet a klasszikus görög gondolkodók még evidenciának tartottak. A Poétika az első olyan irodalomelméleti munka, ahol a fikcio­nalitás kérdése - természetszerűleg nem ezzel a fogalommal operálva -előtérbe kerül. Jelen tanulmány szempontjából a következő négy - Kanyó Zoltán által összefoglalt - kijelentéssel tűnik érdemesnek foglalkozni: 1. „Létezik az emberi tevékenységeknek egy olyan osztálya, amelyeket általános emberi képességek alapján határozhatunk meg, úgymint: imitá­ció, ritmus és melódia. A cselekvéseknek ezt az osztályát poétikus tevé­kenységeknek nevezhetjük." 2. „A poétikus tevékenységek eredeti manifesztációi az orális kommu­nikáció különleges formái.­" 3. „A poétikus tevékenység emberi tevékenységeket utánoz jól megfor­mált történeteken keresztül." 4. „A poétikus munkákban narr­at­ált cselekvések lehetséges vagy szük­ségszerű cselekvéseket reprezentálnak a poétikus tevékenységek termé­szetének megfelelően."22 Ezeket újragondolva azokkal az irodalomtudományi előfeltevéseink­kel, amelyekről fentebb már írtunk, megpróbáljuk az irodalmi fikcionali­tás lényegét az iseni irodalmi antropológia alapján megragadni. (1.) A po­étikus tevékenységet általános emberi képességek alapján meghatározni csak oly módon lehetséges, ha a statikusan elképzelt antropológiai elveket elvetjük, és az emberi képességek körét annyira rugalmasan vonjuk meg, hogy fenntarthassuk a lehetőségét a különböző kreatív mozzanatokkal való bővítésnek. Ilyen értelemben fogalmazza meg Iser az imaginatív ké­pességet (az imagináriust) a szabad és instrumentális játékok összjátéka­ként, amely szerint a jelentésképzésről - mind alkotói mind befogadói szempontból - mint egy aktív értelemadó folyamatról beszélhetünk. (2.) A poétikus tevékenységet a kommunikáció különleges formájának tekintve elsősorban nem a műfaji kategóriákra gondolunk, hanem arra a megfon­tolásra, miszerint a különleges vagy irodalmi kommunikáció a hétköz­napitól a beszéd (a szöveg megszólaltatásának a) módjában különbözik. Kanyó: i.m. 15 (kiemelések tőlem).

Next