Hungarologische Beitrage 11. Universität Jyväskylä (1998)

Literatur- Irodalom - Kirjallisuus - Sz. Molnár Szilvia: Homo ludens (...ahogy fikciót, illetve nem-fikciót olvas

Sz. MOLNÁR SZILVIA ebből az következik, hogy ezt elsősorban kommunikációnak kell tekinte­ni, az olvasást pedig alapvetően dialogikus viszonynak."27 Az imagináriusnak mint teremtő képességnek a fiktív szövegek értel­mezése szempontjából azért is kell jelentőséget tulajdonítanunk, mert en­nek tudatában elkerülhetők az olyan félreértések, amelyek a szöveg prag­matikus befogadása helyett a gyakorlati vonatkoztatást eredményeznék, erre közismert példa a Hamlet-béli Gonzaga megöletése című színjáték. Ilyen „hibás beállítódásra" utal ironikusan a Szentivánéji álomban Gyalu, amikor felhívja nézői figyelmét arra, hogy az oroszlán bőrében ő komédi­ázik, nehogy azok túlságosan is megijedjenek. Minden fikció egy feltéte­les hasonlítást (Als-Ob) rejt magában, mert valami úgy akar feltűnni, mintha valami más lenne. Az ilyen hasonlításokban rejlő feltételek - írja Hans Waihinger28 - nem létezők, illetve lehetetlenek, tehát hipotetikusak (hiszen hiába akar valami más lenni, ha egyszer entitásából fakadóan nem az), így az imaginatív tevékenység ezeknek a nem létező vagy lehetetlen feltételeknek az elképzelését teszi lehetővé. Éppen ezért az ember imagi­natív képessége nélkül a lehetséges világok alkotásáról nem is beszélhet­nénk. Hogy a fikcionalitásban szerephez jutó imaginációnak miért tulajdonít ilyen jelentőséget a szakirodalom, azt azok a prózai műalkotások bizonyít­ják, amelyek nemcsak a fiktív-fiktív szövegek közti átjárhatóság játékát biztosítják, illetve nemcsak a valóság és fikció között húzódó határvonalat mossák el epikai alkotásmódjukkal, hanem visszájára is fordítják azt a re­ferenciális irányt, amely eddig (javarészt) csak a fiktív szövegekről a való­ságra vonatkozott. A posztmodern irodalomban szürfikcióként aposztro­fált műfajról ezt írja Raymond Federman: „én azt az emberi tevékenység­szintet nevezem SZÜRFIKCIÓ-nak, amely fikcióként mutatja fel magát az életet. (...) A „fiction"­­ nem a valóság vagy annak ábrázolása, utánzata, esetleg újraalkotása, de csakis egy valóság — öntörvényű valóság..."29. A valóság fikciójellegének ez a hangsúlyozása még nem lenne elég ok a je­lenséget a posztmodern esztétikába sorolni, mert a fenti idézet és az utána következő részek is inkább a modernség regényhagyományáról beszélnek, amely szerint a modern világban az élet olyan dolgokat is produkált, me­lyeket a fikciók már nem voltak képesek túlszárnyalni, és a modern regé- 27Iser:1980.45. 28 Vaihinger, Hans: Philosophie des Als-Ob. System der theoretischen, prakti­schen und religiösen Fiktionen der Menschheit auf Grund eines idealistischen Positivismus. Leipzig 1922. 29 Federman, Raymond: Szürfikció - Négy észrevétel a regényírás jövőjéről. Helikon 1987/1-3, 154-158.

Next