Hunnia, 1993 (38-49. szám)

1993 / 40. szám - Palotás Dezső: Miért nem készítek interjút Orbán Viktorral

Miért nem készítek interjút Orbán Viktorral (pl.)? ^N/Mindenekelőtt és természetesen azért, mert nem hagyja. Egyetlenegy alkalommal sikerült rá­vennem, hogy egyáltalán szóba álljon velem, s ez a beszélgetés is talán öt percig ha tartott. Amikor azt találtam kérdezni tőle: nem véli-e indokoltnak, hogy miniszterelnöknek készülve némileg változ­tasson a modorán, ígyen vágott vissza: ha ő dafke, akkor én meg szoktam-e még a boltba járni lopás­nak céljából? Ezzel aztán ki is adta az utamat. Hiába, no, a Fidesz-főnök csak azokkal sze­ret beszélgetni, akik soha, semmi körülmények között nem mondanak ellent neki. Nála ez per­sze nem „úri pimaszság", hanem a fiatalság ham­vas bája, hiszen alig harmincesztendős. Kíméletre szorul. Példának okáért, ha azt nyilatkozza, hogy egyáltalán nem azért törlik el a Fidesz-tagság fel­tételéül szabott korhatárt, mert a vezérkar kezd kiöregedni - a legnagyobb udvariatlanság lenne emlékeztetni a tényre, hogy annak idején éppen azért szabtak korhatárt, mert meggyőződésük szerint egyedül ez garantálja, hogy valóban a kor­osztály érdekeit képviseljék. Arról aztán említés se tétessék, hogy jó néhányan bizony kivénülnének a következő választási ciklusban. Mondott már olyasmit is a legnépszerűbb párt legnépszerűbb embere, hogy ő civilként a képvise­lői fizetésének tízszeresét keresné. Értsd: nemze­téért hoz áldozatot, amikor politikára pazarolja oly drága idejét. Nem akadt senki, aki felütve a Ki-ki­csodát, rákérdezett volna: ugyan, hol keresett ed­­digelé oly sokat? Mert fedezet nélkül az efféle ki­jelentés bizony csak tigrifüles hencegés. De hát Orbánnak eddig csupán végtelenül ud­varias riporterekkel volt dolga. Lehet, vesztére. Ha másként alakul, talán nem szalad el vele annyira a szekér, s nem nyilatkozza el magát oly végzetesen Szolnokon. Itt történt ugyanis, hogy egy sajtótájékoztatón elmesélte (a Népszabadságból idézek): „A helyi csoport alapítójaként lett fideszes­­ a lakásukon. Mivel csoportot minimum öten hozhatnak létre, e kritérium teljesítése némi fej­törést okozott. Orbán Viktor, a felesége és két fi­atalember (az egyik most a város polgármestere, a másik az önkormányzatban frakcióvezető) „adott volt" - de ki legyen az ötödik? A dilem­mát Orbán Viktor néhány hónapos kislányával oldották meg: a csöppséget is beléptették, s így eresztett gyökeret Szolnokon a Fidesz." Az oly sokszor emlegetett „fejlett nyugati de­mokráciákban", ha egy szemfüles újságíró előás egy ilyen történetet egy pártvezér múltjából - nos, az illető politikus legalábbis tüstént távozik „tíz­szer annyit keresni". Ha engedik elmenni. Idehaza még csak föl se szisszent senki. Eszébe sem jutott senkinek: hogyan is állunk hát akkor a szolnoki Fidesz-csoport, sőt éppen Orbán Viktor „legitimitásával"? Tekinthető-e a „csíny" okirat­hamisításnak, s ha igen, az mennyire súlyos - lé­vén az esetnek pénzügyi vonzata is, s nem egy-két forintról lenne szó? S még folytathatnám. És ez a másik ok, amiért már nem készítek in­terjút Orbán Viktorral: mert nem akarok. Még jo­gászként sem kívánok találkozni vele - mert hát miféle fiskális lenne az, aki pöffeszkedő ostobasá­gában maga ássa meg a saját közéleti sírját? Bár lehet, hogy én tévedek. Lehet, hogy (hazai közállapotaink ismeretében ez egyáltalán nem kizár­ható) minderre még politikai ellenfelei is csak legyin­tenek: hüsze gyerek még... Palotás Dezső Nem árt felidézni, hogyha csak 15 millió magyar anyanyelvűvel számolunk Európa 120 nyelve között, akkor is a 11., míg a Föld 3000 nyelve között a 29. helyen vagyunk.­­ De úgy látszik, siránkozni könnyebb, mint helyünket kiharcolni a Nap alatt! HUNNIA 65

Next