Hunnia, 1994 (50-61. szám)
1994 / 54. szám - dr. Benyó Dezső: Budapest védelme, 1944-45
34 HUNNIA Dunaharaszti, Pestszentimre, Vecsés, Kőbánya Az újdonsült katonák (tegnap még leventék), egy-két tartalékos tiszttel (volt tanítók, ügyvédek, mérnökök), néhány továbbszolgáló altiszttel, elérték Dél és Kelet-Budapest külső határát. Soroksár és Dunaharaszti közt volt a senki földje. December 27-én éjjel a felszántott, de megfagyott havas földeken keresztül, annak ellenére, hogy mindenütt német táblák voltak leverve, „Mine" (akna) felirattal, a magyar egységek beszivárogtak Dunaharasztira. A Templom téren gyülekeztek. Több százan voltak, és volt, azaz egy német páncélököl is. Ködös reggel szervezkedtek, hogy járőrt kellene indítani a falu keleti és déli része felé, felderíteni, hogy hol vannak az oroszok, és csak utána támadni. Tanácskozás közben egyre erősebb motorzúgás hallatszott. Az orosz frontot járt altisztek a hangot felismerték. Négy-öt T-34-est melegítenek. A magyaroknak egy páncélöklük van! Befutott egy kis katonai Fiat Balila. Kiszállt belőle Zsigmondi László alezredes. Vigyázzba állította az egész társaságot, és végigmustrálta. „Vigyázzban" nem szabad mozogni! Még a szempillának sem szabad megrezzenni! - megjegyzéssel helyzetjelentést kért. Mikor megtudta, hogy több bolsevista tankot bemelegítenek, habozás nélkül beugrott kis kocsijába, és „Majd küldök megfelelő segítséget!" felkiáltással elrobogott. Semmit nem küldött. (A pesti védelem túlélői 1957 telén találkoztak Zsigmondival Párizsban, egy szabadságharcos nagygyűlés alkalmával, ahol mint ezredes hirdette Dálnoki Veres Lajos és Tollas Tibor mártíromságát.) Egészen január másodikáig csak kisebb csetepaték voltak, de utána megindult megint az ördögi színjáték. A bolsevisták hatalmas veszteségekkel, de egyre előbbre jutottak. Már Csepel alá értek. Soroksárra be-betörtek, de vissza is vonultak. Pestszentimre egyes részeit már elfoglalták, és a Cséri (szemét) telepet már gépfegyvertűz alatt tartották. Az aknák (Katyusák) és egyéb lövedékek ezrei zúdultak Pestre. Pestszentimre január 4-én elesett, így az ellenség elérte Kőbánya, Rákosszentmihály vonalát. Észak-Pesten sem volt jobb a helyzet. Elesett Dunakeszi. A Hajógyár északi részén és Újpest határán alakult ki a védelmi vonal. A legelkeseredettebb és legvéresebb harcok Rákosszentmihály, Mátyásföld és Újpest keleti térségében dúltak. A magyar csapatok észlelték, hogy a szövetségeseit eláruló és hátba támadó román hadsereggel néznek szembe, akiknek Mihály román király személyesen adta át a hadi lobogót. Szinte elképzelhetetlen felháborodás és düh öntötte el valamennyi magyart: „Már megint a románok!" felkiáltással harcoltak. Az orosz tüzérséggel szemben nem tudtak mit tenni, de visszavonulásban is oly hatalmas veszteséget okoztak a román hadsereg részlegeinek, hogy Mihály király könyörgésére az oroszok megengedték, hogy a pesti harcokból visszavonják őket. Közben a védők megszervezték a külső támogatást is. A Lóverseny téren lett egy ideiglenes repülőtér, ahol német szállítógépek landoltak fegyverrel, lőszerrel és gyógyszerekkel, visszafelé pedig vitték a legsúlyosabb sebesülteket. A Vérmezőre vitorlás szállítógépek hozták az utánpótlást. Éjjelenként pedig ejtőernyővel dobálták ki egyes nagyobb terek fölött a segítséget. Ezeknek egy részét a szél átfújta a bolsevistákhoz. A kispesti Katona téren volt egy tartály, tele SS katonasapkával, horogkeresztes karszalaggal és a német II. osztályú vaskereszttel. Állítólag Hitler külön parancsban minden magyar és német védőt ezzel tüntetett ki. A küldeményt kinyitották, de se magyar, se német katona nem nyúlt hozzá. Budapest védelmében mindenki mást várt. Pest elesik A budai fronton aránylag csend volt, de nagyon erős tüzérségi tűz hallatszott a Pilis felől. Gilles SS vezérezredes a halálfejes SS páncélgránátos és a Viking páncéloshadosztályokkal megindította az ellentámadást, a Budapest felszabadításáért folyó csatát. De Pesten ennél sokkal súlyosabb volt a bolsevista támadás. A villamos már megszűnt, a szovjet gáták százai bombázták a várost, de mélyrepülésben is gépágyúzták, vagy gépfegyverezték a lakosságot. Nappal ki sem lehetett mozdulni, mert mindjárt megjelent egy Ráta. A pesti légelhárítás „aratott". Volt nap, hogy hetven Rátát lőttek le, de mégis egyre több jött és a légelhárítók lőszere fogyott. Január 5-6 éjjelén elesett Soroksár, Pestszentimre, Vecsés, Rákosszentmihály és Dunaharaszti. Január 11-én Pesterzsébet, Kispest, Pestszentlőrinc, Mátyásföld és Újpest. Már a Soroksári úti ipartelepeknél harcoltak, mikor a magyar hadvezetés észrevette, hogy a Központi Vágóhíd raktáraiban több ezer tonna füstölt hús és sózott szalonna van, és a malmokban legkevesebb 20 000 zsák liszt. Miközben Budapest minden lakója éhezett! Ki volt ezért felelős? Senki nem tudott választ adni. A magyar védők részlegei azonnal megszervezték, hogy mindenféle szállítóeszközzel, beleértve a kézi talicskát is, a húsneműt és lisztet megmentsék. Egyes teherautók vagy lovas kocsik az utcák sarkain dobálták le az élelmiszert, hogy a lakosságnak legyen mit enni. Buda lakosságának is szépen jutott, de ezzel nem lehetett megállítani a szovjet hengert. Január 15-én már a Keleti pályaudvarért harcoltak. Lejjebb elérték a Boráros teret. Észak-Pesten pedig már a Pozsonyi úton voltak a harcok. Egyedül a Népligetnél tudták még a szovjet hordát visszatartani. A Pénzverde épületében három magyar csendőr két páncéltörő ágyút szétszedett és a magasföldszinten összerakták. Már kilenc kilőtt T-34-es volt előttük, mikor a vörösök megsokallták az egyetlen épület makacsságát. Őrületes tüzérségi tűz alá vették. Már több lyuk tátongott az épületen, mint egy ementáli sajton. A