Hunnia, 1996 (74-85. szám)
1996 / 75. szám - Bogdándy Mária: A szép idegen
A szép idegen, avagy az idegen szép - Esszéregény, részletek - A genetikusok szerint, aki idegent választ, korábbi keletű parancsot teljesít, mint az aktuális csoport-kohézió. Kiszolgáltatottan, önveszélyesen emelkedik fölé a látható és kézzelfogható napi érdekeknek. Ha túléli, van remény az ősi üzenet célba juttatására. Rigorózusan szigorú csoportérdek-érvényesítés esetén övéi még esélyesebben menetelnek a süllyesztő felé. Érettük jött volna velük szemben! Tragikus paradoxon. Briliáns analógiák a hithű és nagyra törő elméletek zanza-kupacai alatt. * Az idegen szép - legelsősorban is: idegen. És „rosseb egye meg a más macskáját!" - így „somogylassan" talán a legrusztikusabb. Túl a Dunán hasonló horderejű indulatokból legföljebb a „francra" vagy a „fenére" futotta. A nyelv tájait - úgy tűnik - számosabb folyam, patak és erecske tagolja, mint a földrajziakat. Túlatiszán, Túladunán vágták ki egyszuszra emezek. És a meghatározottak nem ismertek hónukra ezekben a határozókban és jelzőkben, lévén, hogy nem ők voltak középütt, a Duna és a Tisza között berekesztve. A limesek mögött rendre megképződik a köd és a homály. A távérzékelés velejárója ez. Az a túlságosan távoli dolog ott, lassacskán „ködbe vész"... És mindaz ott lappang a függöny mögött, amit csak rávetíteni képes vagyok." Valószínűleg veszedelmes, furcsa, eleddig még nem látott féle-fajta - azaz idegen. - „Nem a mi kutyánk kölyke ez, te gyerek!" -Az és annyi a legfőbb „kapcsolat", hogy idegen. Nagyon mellette szól persze, hogy nem megszokott, kiismert és elunt. S hogy valójában tetszik-e, vagy csak tetszelegni tetszik a vakmerőségben? Abban a szerepben, amit érte és miatta - alkalmasint - eljátszhatok? - „Szép, ami érdek nélkül tetszik." Hogy az enyéim tessenek, az mindenesetre: érdek. Sőt. Kötelesség. A kötelességszerű érdeke„Ha csak egyvalaki meg tudna állni egy szóval az igazság előtt, de mindenki túlrohan rajta száz és száz szóval." (Franz Kafka)dig nyilván nem az egyéné, ellenkezőleg önkorlátozó. A szuverenitás határait megtapasztalni viszont -akár önérdekűen is - óriási kísértés. Joggal gondolom, hogy az idegen, más. Minimum élmény. De talán vonzó is, és akkor felháborítóan az, mert gyalázatba kever. Áthágom érte és miatta az enyéim szabta korlátokat. Kiállok a sorból, és a kívülállók sebezhetőségével és védtelenségével tanúsíthatom azt a nehezen megragadható felindultságot, ami a forradalmárok, mártírok és hősök privilégiuma némely kiemelkedően fontos pillanatban. A vendégjognál erősebben semmi sem jellemzi azt az éber elhárító reflexet, ami szinte kivétel nélkül minden nációnál hagyományosan működésbe lépett idegen közeledtére. A vendégjogban megnyilvánul az „előzékenység": előre megszabni az idegen mozgásterét. Lehetőleg káprázatos nagyvonalúsággal, hogy belekáprázzon a rendelkezésére bocsátott javak látványába, és eszébe se jusson tovább menni és többet akarni, mint amit önként odaadnának. Azt mondják, az eszkimó, a vendégjog miatt, végletesen zord életkörülményei között kölcsönadja a feleségét. Azt a társat, akivel közösségben élve léte harcait vívja, aki fennmaradása záloga, partnere jóban, rosszban. Kikölcsönzi egy-két napra, mert a tapasztalatokon nyugvó hagyomány azt parancsolja, hogy célszerűbb egy-két napra nélkülözni az asszonyt, mint elindulni az úttalan, mérföldekre lakatlan, mostoha vidéken újat keresni. Ám: „Harmadnapos vendégnek ajtó megett a helye!" - mondjuk mi is. Az eszkimó hagyomány, ha igaz, nyilván bőséges tapasztalatokon nyugszik, s azt diktálja: lehetővé kell tenni, hogy megismerje egymást az asszony és az idegen, mert ezzel elhárítható egy nagyobb veszély, az, hogy az idegen esetleg elcsalja, vagy elragadja az asszonyt, vagy az asszonynak kedve kerekedjék az idegennel elmenni. * HUNNIA 54