Hunnia, 1996 (74-85. szám)

1996 / 85. szám - Földváry Gábor: Gondolatok az iszlámról

HUNNIA Gondolatok az iszlámról Mi magyarok általában elkerülhetetlenül el­fogultak vagyunk a „török", az „ottomán török" dologban, mindazzal szemben, ami a mohame­dánizmussal összefügg. Nagyon érthető, hiszen Szabács, Mohács, önálló államiságunk elveszté­se, 150 éves török hódoltságunk, országunk föl­­daraboltsága és az ország középső, legmagya­­rabb részének elnéptelenedése, sivataggá válása, mind a török uralom tragikus következménye. A magyar szempontot félretéve, tárgyilago­san tekintve, van az iszlámnak egy másik oldala is. Az iszlám megajándékozta Nyugatot és az emberiséget kulturális-szellemi kincsekkel szá­zadokon át. Ezek alapja a mohamedánizmus ta­nítása volt. Főleg a kizárólagos monoteizmusa, az egyetlen, mindenható és könyörületes Isten létezésének tana, az az Isten, aki az ember sorsát előre megállapítja és akaratát az emberiséggel próféták segítségével közli; ezek közül az utolsó és legnagyobb Mohamed, de a korábbiak között ott említik Jézust is. Az iszlám követőinek hinni kell a túlvilágban és az utolsó ítéletben: a jó em­ber a paradicsomba, a gonosz a pokolba kerül ha­lála után. Mohamed tanításában sokat átvett a ju­daizmusból és a kereszténységből; szent köny­veiket is kinyilatkoztatott könyveknek tekinti, mint pl. attaura (Tóra), az-zabur (Zsoltárok) és az al-Indzsil (Evangélium) esetében. Az embernek szabad akarat adatott. Megingathatatlan egyis­­tenhite legközelebb áll Ikhnáton ó-egyiptomi fá­raó monoteizmusához. Kevésbé hasonlít már a judaizmus törzsi istenéhez (Jehova), vagy a ke­resztény egyistenhithez. A muzulmán dogmák negatívan vannak szavakba öntve: „Egy Isten van és ez Allah; ő nem a fiú vagy az atya és nin­csen társa" — ez polémia a korábbi idők arabjai­nak primitív politeizmusa ellen éppúgy, mint a keresztény tanok ellen (J. Marias, 1967). Államszervezés, vallásalapítás, tudomány, művészet és fegyveres hódítások tekintetében A. Toynbee a 7. Civilizáció körébe helyezi az isz­lámot, amely a vallás megalapítójával, Ibn Abdal­lah Mohameddel veszi eredetét. Elnevezése arab nyelven „nagyon dicsért"-et jelent. Mohamed (Mahomet vagy Muhammad) Kr. u. 570-ben szü­letett Mekkában. Fiatal korában juhászbojtár és karavánvezető volt. Miután 25 éves korában, 595-ben egy gazdag kereskedő özvegyasszonyt, a 40 éves Khadidzsot vette el feleségül, anyagi függetlensége elősegítette spirituális elmélyedé­sét és meditációját. Az első kinyilatkoztatást Al­­lahtól 610-ben kapta. Évekig visszavonulva élt Mekka környéki barlangokban és titokban taní­tott. Majd 616 körül nyíltan kijelentette magát Is­ten (Allah) prófétájának. A Koránban rögzítette tanítása alapját; ennek szövegét az Isten nyilat­koztatta ki neki, majd követői írták le később. A földi javakat kedvelő pogány arabokkal ellentét­ben az egyistenhitet hirdette, valamint a halál utáni feltámadást. Felesége, 6 gyerekének anyja, tért először Mohamed hitére, majd unokatestvé­re (egyszersmind Fatima lányának férje) és jóba­rátja, Abu-Bakr, a későbbi kedvenc feleségének, Aishirnak apja. Utánuk eleinte csak szegények és rabszolgák csatlakoztak hitéhez. A mozgalom erősödésével ellenállás, sőt ül­dözés is föllépett ellene. Életére is törték az üzle­tüket, megélhetésüket féltő gazdag mekkai ke­reskedők (a koreish osztály) és az arisztokrácia. 618 körül csoportjával együtt még a törzsi közös­ségből is kizárták. 622 július 16-án kénytelen volt követőivel (mintegy 100 családdal) Jathrib-ba, a mai Medinába menekülni. Ez a kb. 400 km-es át­­vándorlás az, amit ma Hedzsrának neveznek s innen veszi az iszlám korszak és kultúra kezde­tét. Omár kalifa 17 évvel később ezt az időpontot rendelte el a mohamedán időszámítás kezdetéül. Naptáruk váltakozva 30 és 29 napos Hold-hóna­pokból áll, és minden évük 354 napból, tehát 32 keresztény év felel meg 33 iszlám évnek. Medi­nában mecsetet épített Mohamed és egyszers­mind megszervezte követőiből az első gyüleke­zetét. Fontos fordulópont az iszlám történetében a badr­i csata hívei és a mekkai arisztokrácia között 624-ben: ettől kezdve szinte állandóan győzel­mes csatákat vívott Mohamed, de Ohod mellett csatát vesztett 625-ben, míg 627-ben csak Medina körülárkolásával tudta kivédeni a mekkaiak és ezek beduin szövetségesei támadását. 628-ban több szíriai törzset győzött le. Hatalma ekkorra már úgy megnőtt, hogy meg tudta támadni Mek­kát is, mire 10 éves fegyverszünetet kötöttek. E tíz év kezdeti szakaszában kiirtotta az uralma alá került zsidóságot, míg a pogány arabokat azáltal nyerte meg tanításának, hogy évenkénti mekkai zarándoklatokba szervezte őket és követeket is küldött hozzájuk. Még Bizánc és Perzsia uralko­dóit is felszólította követei által, hogy őt Isten küldöttjének ismerjék el. Végül, amikor 630-ban a mekkaiak megszeg­ték a fegyverszünetet, megtámadta a várost, majd diadalmasan bevonult. Ezzel nagyhírű, el­ismert prófétája lett az arab világnak. Még a leg­ 53

Next