Húsos, 1995 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1995-02-01 / 1. szám

2. oldal HÚSOS 1995. február Nehezen találkozik a termelő és a feldolgozó Beszélgetés dr. Kis Zoltánnal, az FM politikai államtitkárával A legutóbbi jelentések az állatlét­­szám alakulásáról elég szomorú ké­pet mutatnak, mind a sertés- mind pedig a marhaállománynál. Hogyan értékeli a minisztérium ezt a helyze­tet? - Hát ez pontosan így van. Ma kaptam meg a statisztikai jelentést. A sertéslétszám már az 4,5 milliót sem éri el, a szarvasmarha-állomány 900 ezer körül mozog, a tehénlétszám 410 ezernél tart. Ez a 94-es évkezdet­hez képest is mintegy 10-15 százalé­kos visszaesést mutat. Az árak ezzel már nem indokolha­tóak. A sertésnél már 160-170 kilo­grammonkénti felvásárlási ár is elér­hető, sajnos minőségtől függetlenül, ami nem jó dolog, de akkora alap­­anyaghiánnyal küzd a feldolgozói­par, hogy bizony a minősítést egy ki­csit lazábban veszik. A sertéstartás tekintetében az inf­rastruktúra kihasználatlan a korábbi nagy tartóknál, a kisgazdaságokban pedig nem rendelkeznek megfelelő tőkeerővel. Az apaállat-kihelyezési akciót elindítottuk, ez most az ön­­kormányzatokon keresztül igényel­hető. A kocánál a fajtaváltáshoz nyúj­tunk támogatást. Véleményem szerint a reorganizációra nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, hogy a kisgazdasá­gok a kihasználatlan épületek kivá­sárlásába társuljanak össze. Azt ta­pasztaljuk azonban, hogy a gazdák félnek a társulástól, tartanak tőle, mert szövetkezetesítést látnak benne. Én minden fórumon elmondom, hogy ők csinálhatnak kft-t, polgárjogi társaságot, betéti társaságot, bármit csinálhatnak, de egymásban sem bíz­nak. Azt mondják, ha nekik egy na­gyobb létszámú állatállományt közö­sen kell gondozni, közös tulajdon­ban, ott valami mindig beüthet. Úgy vélem, hogy a sertésállomány­nál a mélyponton vagyunk, innen már fellendülésnek kell jönni. A szarvasmarhánál már nem ilyen egyszerű a helyzet, mert a szarvas­marha-állomány vészes lecsökkenése azt a tejelőtehén-állományt veszé­lyeztette legjobban, ami törzstenyé­­szetben Európában a harmadik he­lyen állt még ezelőtt két évvel is. Vol­tak a kivágási akciók, valamint a szö­vetkezetek sajnálatos módon történő 60 napos nyitottsága. Tudni kell, hogy a szarvasmarha-állománynak a 75 százaléka szövetkezeti és állami gazdasági szférában volt, és csak 25 százaléka volt magángazdaságnál, míg a sertésnél 50-50 százalék volt ez az arány. A szarvasmarha-állomány újabb felépítése bizony 8 évet fog igénybe venni, mire visszajön az a 700-750 ezer darabos állomány, ami optimális lenne az országban. Na­gyon nagy az érdeklődés az amerikai befektetők részéről a genetikai állo­mány fejlesztésére és a ridegtartás meghonosítására. Úgy veszem észre, hogy lesz valami előremozdulás, mert júniusban ideérkezik Kentucky és Colorado állam mezőgazdasági minisztere, befektetők társaságában, akik úgy vélik, hogy a magyarországi adottságok az időjárás, a talaj és le­gelő adottságok lényegesen jobbak mint az ő államaikban, és megpró­bálják a ridegtartási módot meghono­sítani az országban. Ez a feldolgozó­­iparnak olyan alapanyag-ellátást biz­tosítana, ami a kihasználtságot leg­alább 60 százalékra felvinné. - Ilyen körülmények között nem hanyagolható el az import és a támo­gatási rendszer alakulása. A szakma feszültségeket érez ezen a téren. - A feldolgozóipar, a nagyvállala­tok megfelelnek az európai normák­nak, technológiai felszereltségük jó. Meg kell oldani, hogy a behozatalnál valóban a feldolgozók kapják meg a kedvezményezett kvótákat.­­Hallot­tam olyat is, hogy cipőipari cég szer­zett meg import kvótát, mert a tevé­kenységi körébe beírta azt is, hogy állati terméket - bőrt - dolgoz fel. Az ipari és kereskedelmi minisztérium­mal együttműködve nagyon szeret­nénk, ha az ellenőrzés szigorúbbá válna és a kvóták kiosztása az Agrár­­rendtartási Hivatal ellenőrzési körébe kerülne. Jelenleg a jogszabályi szét­szórtság és a „sok bába közt elvész a gyerek” akció nehezíti, hogy a valódi feldolgozók be tudják hozni kedvez­ményezetten azt a kvótát, amivel az exportlehetőségeiket ki tudják hasz­nálni. Természetesen csak akkor ad­ható meg a kedvezményes kvóta, ha a termék egy magasabb feldolgozott­sági fokon exportra is kerül.­­ A húsüzemek jelenleg azért pa­naszkodnak, tiltakoznak, mivel az exporttámogatás a magasabb feldol­gozottság ellen hat.­­ Ez vitatott, mert amelyik ujjamat harapom, az fáj. A termelők az ellen tiltakoztak, hogy az élőállatexport-tá­­mogatást levegyük. Én olyanokat lá­tok, hogy a csontozott hús, aminek egy magasabb feldolgozottsági fokot feltételezve nagyobb az exporttámo­gatása, most úgy megy ki az ország­ból, hogy négyfelé vágják a disznót. Tehát nem féldisznó lesz belőle, ha­nem már negyed és nyolcad disznó, ami csontozott húsként kerül bemu­tatásra, és felveszik érte a nagyobb export-támogatást. Ilyenről van tudo­másunk. Nem szerencsés, ha egyes feldolgozók így veszik fel a nagyobb támogatást. Nekünk jobban oda kel­lene figyelni az FM-hivatalokon ke­resztül ezekre a feldolgozó vállala­tokra, mert a Vám- és Pénzügyőrség egyedül ehhez kevés. Azt a 20-22 vál­lalatot pedig, amelyek Magyarorszá­gon meghatározzák az exportot, job­ban kellene preferálni. Szerencsés lenne, ha végre el tudnánk érni, hogy a tárcához kerüljön a döntés. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztéri­um ragaszkodik ahhoz, hogy az ex­portpénzeket egységesen kezelje, de legalább a döntési mechanizmusban legyen a mi szavunk vétóértékű, ami­vel szemben importengedélyek nem adhatók ki. Ugyanis volt példa, hogy nem azok kapták meg az importot a korábbi időszakban, akiket az Agrár­rendtartási Hivatal a terméktanácsok­kal egyetértésben javasolt. Én nagyon szeretném, ha az agrár­kamarában benne lenne az élelmi­szeripar. Jobban járnának, mert terve­ink szerint a kamarák a támogatási rendszer felosztásánál egyetértési jog­gal rendelkeznek. Az egész ágazat megkapná azt a támogatást amit rész­ben a befizetésekből, részben az ál­lami költségvetésből szerezhetnek. Most párhuzamosan futnak az infor­mációk: az ipari és kereskedelmi ka­mara, valamint az agrárkamara kö­zött, a terméktanácsok és a kamarák között is. Tehát ezt valahogy akkor is össze kellene hozni, ha az érdekek érvényesítésében látszólagos ellent­mondást feltételez. Javasoltam a ka­mara vezetésének, hogy a feldolgo­zóiparral és az élelmiszer-kereskede­lemmel együtt üljünk le, és a hús-ter­­méktanácsot is bevonva próbáljuk az elosztási rendszert, a támogatási rendszert és az információs rendszert egy struktúrába vonni. Nehezen ta­lálkozik a termelő és a feldolgozó, részben az információ, részben pe­dig a köztes tevékenységek miatt. Ezt a folyamatot­­ egyszerűsíteni kellene, és hatékonyabb igazgatás alá vonni. Most több lobby áll egymással szemben, a MOSZ jön hozzám, ezt mondja, a Hústerméktanács azt mondja, a kereskedelem amazt mond­ja, és nem lehet egy olyan közös ne­vezőre hozni őket, ami nyilván mind­egyiknek fájó lesz, de legalább a rendszer működőképessé válik. (Horváth) Pápán visszafogják a kivitelt Interjú Móczár István vezérigazgatóval Mintegy 300 millió forint ered­ménnyel zárta a tavalyi évet az 1,1 milliárd forintos alaptőkéjű Pápai Hús Rt. Hiába azonban az eredményes termelés, a húsver­tikumban hosszú ideje egyre csak éleződő feszültségek itt is hatnak, így a pápai cég is elbo­csátásokat tervez. Ezek hátte­réről kérdeztük Móczár István vezérigazgatót. - A húsvertikumban az elmúlt év­ben a rohamosan fogyó állatállo­mány, az égbeszökő felvásárlási árak, a kihasználatlan feldolgozó kapaci­tások jelentették a cudar valóságot. Milyen reményekkel vágtak az új év­nek a szakemberek? - Az elmúlt év végén azt hittük, hogy a sertés felvásárlási ára elérte a maximumot, s idén már konszolidá­lódik, esetleg csökken az ár. Ez a fel­tevés annál is inkább megalapozott­nak tűnhetett, mivel már tavaly év vé­gére kialakult sertésárak is irreálisan magasak voltak, és sem a belföldi, sem az exportpiacra nem lehetett gazdaságosan értékesíteni. Az alap­­anyagár-növekedés azonban idén sem állt meg, s hiába indultunk janu­árban a decemberi árakkal, február 1- jétől mi is átlagosan 172 forintra emeltük a felvásárlási árainkat. - Nem tudják hosszú távú szerződésekkel stabilizálni az árakat, s egyben biztonságot teremteni ön­maguknak és a termelőknek egyaránt? - Sajnos egyre jellemzőbb az a ten­dencia, hogy a sertéstartók nem kí­vánják elfogadni a hosszabb távú szerződéseket, hanem a piaci helyze­tet meglovagolva a minél nagyobb rövid távú haszonra törekednek. A számítások szerint egy kilogramm élősertés előállítási költsége 120-125 forint, azaz már a tavalyi árak is irre­álisan magasak voltak.­­ A termelői magatartáson túl azért a feldolgozók versenye is jelentős ár­befolyásoló tényező.­­ Ez így van, de sajnos ezt a kor­mányzat helytelen piacszabályozó intézkedéssel is gerjeszti. Gondol­junk csak az idén módosított export­­támogatási rendszerre. Ez a magas feldolgozottsági fokú, jó minőségű hústermékek kivitelét lehetetlenné te­szi, miközben jelentősen dotálja az alacsony hozzáadott értékű áruk ex­portját. Számításaink szerint egy kon­téner, azaz 20 tonna értékesebb hús­készítmény exportján 1,5 millió forin­tot vesztenénk, ezzel szemben vi­szont a hasított félsertés egyszerű fel­­darabolása után a kilogrammonként elérhető 160 forint árbevételt az ál­lam még 100 forinttal támogatja. - Pápán ilyen helyzetben mekkora exporttal számolnak? - Az exporttámogatási rendszer el­lentmondásai miatt csak maradékel­vű, illetve a piacon maradáshoz fel­tétlenül szükséges exportot terve­zünk, azaz csak az kerül külpiacra, amit belföldön nem tudunk eladni. Már tavaly is viszaesett az exportárbe­vételünk, a két évvel ezelőtti 38 mil­lió dollár egyharmadára.­­ Marad tehát a belföldi piac, ahol viszont egyre élesedik a harc.­­ így van, és ismét csak vissza kell térnem az exporttámogatási rendszer­re. Ez a támogatási rendszer tartja életben a kevésbé hatékony feldol­gozókat, amelyek normális piaci kö­rülmények között kénytelenek lenné­nek bezárni kapuikat, azaz a belső piacon is normalizálódna a helyzet. Idén tartós lesz a sertéshiány, s a 11 milliós feldolgozó kapacitásra csu­pán 2,8 millió darab sertés jut. Nem számítunk ugyanis 4,8 millió sertés­nél többre, ebből viszont 2 milliót háztájiban vágnak le. Az elhibázott exporttámogatási rendszer a felvásár­lási árak további emelkedését idézi elő, végül az iparág leépüléséhez ve­zet. Az ágazatra jutó 5,2 milliárd ex­porttámogatási keret ugyanis így már májusra elfogyhat, s így további 3-5 ezer ember munkája válik felesleges­sé a húsiparban.­­ Pápán is munkahelyek szűnnek meg. Ezt is a fenti okok indokolják? - Egyértelműen. A sertésállomány csökkenése miatt drasztikus létszám­­leépítésre kényszerülünk. A tavalyi, napi 1100-1200 sertés vágása után idén kénytelenek voltunk napi 850 sertés vágására átállni. A korábbi 15- 18 ezer szarvasmarha helyett pedig csak 9 ezret vágunk. Ezért az 1500-as létszámot 230 fővel kell csökkente­­nünk. - Mit szól ehhez a szakszervezet? - Az elbocsátandók közül 97-en határozott idejű szerződéssel voltak a cégnél, az ő szerződésüket nem hosszabbítjuk meg. A szakszervezet­tel és az üzemi tanáccsal folytatott tárgyalások után határoztunk úgy, hogy az állományi létszámból a cé­geknél a legrövidebb ideje dolgozó­kat, közülük is a nem szakképzett dolgozókat bocsátjuk el. (Kelemen) Ki érti ezt? Requiemet kellene írni arról, hogy megszűnik egy húsipari üzem. Vajon mi szépet mondhatunk akkor, ha azt halljuk, hogy rövid idő alatt hírnevet, megbecsülést szerzett magának vala­mivel több mint 100 ember, s most el­tűnt alóluk egy vállalat. Megszűnt ugyanis a Megyerhús, amelynek a ter­mékeiről rövid idő alatt csak szépet és jót mondtak a fővárosiak. De vajon elegendő-e az, ha csak a Megyerhúst siratjuk el, amikor az előttünk álló hónapokban annyi em­ber kerülhet ki a húsiparból az utcá­ra, hogy számuk kitenné egy na­gyobb húsüzem létszámát. Nincs pi­ac és nincs alapanyag, nincs munka. Ilyen egyszerű a képlet. De az élet nem ilyen egyszerű, hiszen azt is szá­mításba kell venni, hogy az elszegé­nyedő lakosság legalább harminc százalékkal kevesebb húst fogyaszt, mint néhány esztendővel ezelőtt. Az export sem az igazi, és a vesztett pia­cokat még tetőzi az, hogy a támoga­tásnál szinte érthetetlen dolgokat ta­pasztalnak a kereskedők: körömre, fejre kaphatnak szubvenciót, a son­kára ráfizetnek. Ki érti ezt? Össze lehet rakni a részleteket, a tények sorakoznak egymás után, csak éppen akkor áll meg az ember kezé­ben a toll, amikor eljut azoknak az embereknek a sorsához, akik a ma­gyar húsipart világhírűvé tették, pénzt, megbecsülést hoztak az or­szágnak, s tisztes megélhetést bizto­sítottak családjuknak. Mi lesz velük? Lesz-e hamarosan újra fellendülés, hogy szakmájukban brillírozhassa­nak, hogy az utánpótlást neveljék és a piachoz, a hírnévhez biztosítsák a folyamatosságot. Én bízom a hentesekben, mészá­rosokban, s magam is ennek az iparágnak a tagjaitól származom, nagyapám, keresztapám űzte az ipart. Testben és lélekben erős embe­rek voltak mindig a húsosok. Mindig volt összetartás ebben a szakmában, ezt tapasztalhatják a maiak is. A HDS2 az idén is megtesz mindent hogy kifizessék a végkielégítést, hogy legyen valami alap az újrakezdéshez, vagy a kitartásra, amíg újra lesz mun­ka. A szakszervezet mindennél fonto­sabbnak tartja, hogy védje a munka­helyeket, legyen forrás a bérfejlesz­téshez, csökkenjen a bizonytalanság. Mégsem írok tehát requiemet a hú­sosok sorsáról, hanem bíztató szava­kat arról, hogy a fogyasztók, a lakos­ság bízik bennünk, van tehát jövőnk. L. V. Jegyzetek a margón Már az előadások hallgatása köz­ben látható volt az arcokon, a kérdé­sekre adott válaszok során tovább erősödött az érzés, a konferencia vé­gén pedig véglegessé vált a bizo­nyosság, hogy értékes és tanulságos eszmecserének voltunk a részesei. Nemcsak ismereteket kaptunk, de új összefüggésekre és felismerésekre is leltünk, gazdagítva ezzel gondolati kultúránkat. A praktikus, eligazító jel­legű munkaértekezletek mellett kelle­nek az ilyen elméleti igényességű fó­rumok is, különösen a mai tanácsta­lan, kiszámíthatatlan, válságos világ­ban. Kellenek a támpontok. Gratulál­hatunk az ötletgazdának. ❖ Különösen nagy sikert aratott Gi­dai Erzsébet. Ismerjük a neves kuta­tót, a képzett közgazdászt, hiszen dolgozott a szakszervezeti mozga­lomban is, de újabban — és most is, —• feltűnő tetszést arat. Bizonyára közrejátszik ebben a rokonszenves megjelenés, a dinamikus előadás­mód, a szenvedélyes hang, ám a si­ker igazi oka az lehet, hogy mást mond a jelenlegi gazdaságpolitiká­ról, az adósság kezeléséről, mint a hivatalos álláspont. És ezt nagy meg­győző erővel, empátiával, szociális érzékenységgel teszi. Az is növeli népszerűségét, hogy a hozzá hason­ló nézetet valló közgazdászok, poli­tikusok (még) kisebbségben vannak, kevesebb nyilvánosságot kapnak. Lám, ismét, (megint, újra) vonzó a másként gondolkodás, a nyílt szóki­mondás, a dolgok nevén nevezése, új megközelítése. * Kapuvári József azt mondta meg­nyitójában, hogy a konferenciát a csalódottság hívta életre. Az elnök rá­érzett a kulcsszóra, mert manapság egyre gyakrabban hallunk a csaló­dottságról. Nem erre szavaztunk, nem ezt ígérték, nem­ ezt­­ vártuk­ —— halljuk úton-útfélen. Mind több a csalódott ember, köztük a szervezett dolgozók, szakszervezeti tisztségvi­selők. Nem elég, hogy mindennek drasztikusan emelkedik az ára, növe­kednek a megélhetés terhei, de még olyan területeken is csalódnunk kell, ahol nem a pénz a főkérdés. Ilyen például a szociális paktum bukása, vagy a Munka törvénykönyve módo­sításának a kudarca. Mert az, hogy helyreálljanak a munkavállalói jogok, javuljanak a munkaügyi kapcsolatok, a szakszervezetek működési feltéte­lei, mindez nem elsősorban pénz kérdése. Nem érintik a pénzügyi egyensúlyt, nem veszélyeztetik a sta­bilizációt, nem akadályozzák a mo­dernizációt. És mégsem kapnak zöld utat, jóváhagyást. Ilyen körülmények között senki ne lepődjön meg azon, ha gyarapodik a csalódottak száma, de azon sem, ha megkérdezzük: csakugyan munkavállaló-, és szak­szervezetbarát ez a kormány? -kár­ Hírek Újabb alapszervezeteknél zajlottak le szakszervezeti választások. A Vasi Hús Rt­­nél Liszt Antalnét választották meg szb-tit­­kárnak, a Pini Hungary Kft-nél (Kaposvár) újraválasztották Németh Györgyöt. Gratu­lálunk a bizalmat kapott kollégáknak. Az MSZOSZ kongresszusát előkészítő munkabizottságokban részt vesznek a HDSZ képviselői. Az elnökség koordinál­ja egyes kérdésekben a húsos álláspont kialakítását. Februárban várható a munka­­bizottságok intenzív tevékenysége. * Megalakult a Magyar Szakszervezetek Országos Nyugdíjpénztára. Kapuvári Jó­zsef elnököt az alapítók beválasztották a Pénztár ellenőrző bizottságába. * A HDSZ központi irodáját faxkészülék­kel szerelték fel és új telefonszámot ka­pott, száma: 351-0059­ . Az év elején munkásgyűlést tartottak a Megyerhús Kft-nél, amely megszüntette a tevékenységét és a felszámolás sorsára ju­tott. Lapzártakor még nem rendeződött a munkavállalók helyzete.

Next