Húsos, 2002 (10. évfolyam, 1-6. szám)
2002-02-01 / 1. szám
HÚSIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE ÚTBAN AZ EGYSÉG FELÉ © MEGEMELT BÉRIGÉNYEK © BELVÁROSI KOLBÁSZTÉRKÉP © 2002. X. ÉVFOLYAM 1. SZÁM | ÉRDEKVÉDELMI LAP | www.edesz.hu Körkörös közbizalmatlanság Egy közember feljegyzései Engedjék meg, hogy egy Tolsztoj-idézettel kezdjem, amely az államról szól és ma is megszívlelendő. „Ülök egy ember hátán. Nagyon szeretem, tisztelem, becsülöm és rettenetesen sajnálom, mindent megtennék érte. Csak egyet nem: nem szállok le a hátáról.” Tolsztoj ezzel rátapintott az állam lényegére. És arra, amit ma nagyon sokan gondolunk az államról. Természetesen, ez nem jelenti, hogy rendre, az államra nincsen szükség. Szükség van. Az államot megtestesítő olyan kormányzatra van szükségünk, amely velünk együtt viseli a terheket. Mindezt azért mondtam el, mert a rendszerváltás óta a közemberekkel, az úgynevezett kisemberekkel fizettették, fizettetik ki a rendszerváltás árát. A mostani kormány pedig nagyban elősegítette, hogy a kisember, köztük a munkavállalók és nyugdíjasok többsége egyre kiszolgáltatottabb legyen. Nem én találtam ki ezt a teóriát, hanem a jobbközép politikusközgazdászok is leírták, amikor még ellenzékben voltak. A mostani gazdasági miniszterünk a Sokk vagy terápia című könyvében számolt be arról, hogyan lett az ország lakosságát kitevő 80 százalék még szegényebb, hogyan szabadította meg a tartalékaitól a fent élők 20 százaléka. Persze ma már másként beszél, a hollét határozza meg a tudatot. Azt is megtapasztalhattuk, hogy a multik csak úgy jönnek Magyarországra, ha kiszolgáltatott a munkavállaló, ha alacsony a bére, ha kevés adót kell fizetnie az államkincstárba, ha a környezetvédelem törvényei nem szigorúak. Kérdezhetnék, mi köze van ehhez a közgondolkodó tollforgatónak? Az, hogy mindannyian érezzük a kormányzat „javaslatainak” a hatását. Hogy hiába hívtuk fel a figyelmet a kockázatokra és a mellékhatásokra, nem figyeltek ránk közemberekre, kisemberekre. A kormány a leggyengébb láncszem, az állami intézményeknél dolgozók bérét megkurtította. Mi lett ennek a következménye? Minden gyengült, ami közzel kezdődik. Gyengült a közember fizetőképessége. Csökkent a közrendőr reálkeresete. Hiába javították a statisztikákat és hiába hisz a belügyminiszter annak a statisztikának, amit ő manipulál. Mivel nem tudták és nem is akarták megfizetni a közrendőrt, a közbiztonság bánta. Manapság a közembert nem tudja megvédeni a közrendőr. Mert az elvándorlás miatt egyre több tapasztalatlan rendőr dolgozik. Agonizál a közegészségügy. Mennyit ér egy közalkalmazott, ha magyar? Amennyit a fizetése. Romlott a közlekedés, a közlekedési morál, a közmorál, a közigazgatás, a közoktatás és ennek következtében a közbizalom is. Fracis Fukayama, az amerikai-japán filozófus azt írja Bizalom című könyvében, hogy azok a társadalmak, ahol a bizalmi tőke elegendő - lásd egyelőre Nyugat-Európát - ott kevesebb pénzt kell fordítani a köznyugalomra, az igazságszolgáltatásra, a közrendvédelemre. Ahol nagy a közbizalmatlanság, mint például nálunk, sokba kerül a kölcsönös közgyanakvás. Gondoljunk csak arra, amikor jogásznak kell megvédenie nyilvánvaló jogsértéstől a munkavállalót. Gondoljunk csak arra, hogy Nyugat-Európához képest mennyivel több nálunk a pereskedés, hogy nálunk aránytalanul sokan vannak börtönben, csaknem 12 ezren, és aránytalanul sok a bűnözés: 500 ezer felett évente. Mindez azért, mert a közbizalmatlanság átjárja társadalmunkat. A kormány eljátszotta a választók bizalmát és mi leváltjuk őket. Nekik sokba kerül a kölcsönös, körkörös közgyanakvás, nekünk még többe. Úgy vélem, hogy a bizalmatlanság feloldása a szocialista kormány feladata lesz. A közbizalom visszaszerzése csak a párbeszéd, az érdekegyeztetés lehet, és az adott szó betartása. A kormány tisztességes fizetést ígért és nem tartotta be a szavát. Közröhej, amit manapság fizetés címén fizetnek. Ezért terjedhet a kiábrándult közmegegyezés: a munkából nem lehet megélni. Még a szociáldemokratának semmiképpen nem nevezhető Ford figyelmezetését sem hallgatta meg a kormány: „Adjatok nekik magas fizetést és erős gazdaságtok lesz.” Ford tudta, amit a kormány elfelejtett, hogy a birkát etetni kell, ha nyírni akarják, különben kinyírják. És ez még akkor is igaz, ha a munkaerőpiac összeomlásától és nagy társadalmi feszülségtől félve végre megemelték a minimálbéreket. No és persze a közszükségleti cikkek árai még nagyobb mértékben emelkedtek. Érdemes idézni az Európa Unióba igyekvő fiatal és állítólag demokrata kormányunknak az Európai Szociális Charta I. részének 4. pontját: „Minden dolgozónak joga van a maga és családja számára tisztes életszínvonalat biztosító méltányos díjazásra.” Közelednek a választások. S a kormány nem akar szóba állni a munkavállalókkal vagy azok képviselőivel, miáltal tovább mélyíti a bizalmatlanságot, csak látszatdemokráciát akar, csak takaréklángon hagyja működni az érdekvédelmi szervezeteket, hagyja, hogy biztonsági emberek fojtsanak el sztrájkot, és igyekszik lehetetlenné tenni a civil szervezetek működését. így nem csoda, ha az állampolgár, a közember leváltó hangulatba kerül a választások idején. Pedig ’98-ban sokan nem tekintettük ellenségnek a kormányt. Még csak ellenfélnek sem. Jóhiszeműen feltételeztük a kormányról, hogy be akarja tartani választási ígéreteit. Sajnos nem ez történt. Volt viszont rózsaszín országimázs, a kandírozott, szirupos, hazug átlátszó propaganda. Van viszont nemzeti gödör. A nemzet gödörben van. Tudjuk mi a valóság. Zsebünkön érezzük. Ez a kormány felélte a neki megszavazott bizalmi tőkét, elveszítette a köz bizalmát, a közbizalmat. u. a. Kölcsönös érdek a párbeszéd Szokatlanul enyhe időjárással köszöntött ránk az idei február, a hideg tél után gyors kitavaszodást ígérő napok jöttek. A szakszervezet tél eleji kongresszusa óta azonban, ha lehet, még szembetűnőbbé váltak a magyar agrárium hosszú évek óta tartó hanyatlásának jelei. A belső bajokat csak megtetézték az Európai Unió által ismertetett támogatási elképzelések. Hirtelen értelmüket veszítették azok az okoskodások, hogy nekünk az a jó, ha a magyar élelmiszertermelők nem látszanak nagyon izmosnak. Hogy nem baj, ha van egy kis baj. Az egyenlőtlen feltételek nem sok jót ígérnek a húsiparnak sem, amely már régóta kénytelen sodródni az árral. Egyre távolabb a biztonságot jelentő partoktól. Az elmúlt esztendő ágazati krónikájából az olvasható ki, hogy az állatbetegségek miatt tartózkodóbbak lettek a fogyasztók, a piacszabályozás zavarai miatt magasra szöktek a sertésárak és döntő változások mentek végbe a húspiac főszereplőjének számító Pick Csoport tulajdonlásában. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a korábbiaknál is szembetűnőbbé vált az ágazat tőkeszegénysége, lemaradása a technológiai versenyben és hátrább szorulása a szakmák jövedelmezőségi rangsorában, társadalmi presztízsében. Mindebből pedig az következik, hogy erősödött az ágazat függősége a kormányzati és tulajdonosi szándékoktól, a menedzsment sokat veszített korábbi befolyásából. Mint ahogy a munkavállalók is veszítettek munkahelyeket, kereseti lehetőségeket és perspektívákat. A szakszervezeti kongresszuson sok szó esett a szakmáról, s az elhangzottakból bárki meggyőződhetett róla, hogy alulnézetből is jól láthatók az ágazat gondjai. Ugyanakkor azt is tapasztalni lehetett, hogy a szakszervezeti vezetők körében erős a tettrekészség, az együttműködési szándék a nehézségek meghaladásában. Vélhetően jó fogadtatásra talált volna minden partnerségre utaló gesztus, együttműködést jelző szándék a szaktárca és a munkaadók részéről. Sajnos ilyen mozzanatokban nem bővelkedett a kongresszus. Mondjuk meg világosan, visszalépés történt ezen a téren. Négy évvel korábban, a gyulai kongresszuson a Hússzövetség képviselője még határozott ígéretet tett az ágazati kollektív szerződés megkötésére, Szegeden már ígéretre sem futotta a munkaadók képviselőjének erejéből. A küldötteknek be kellett érni a nehézségek (panaszok) meghallgatásával, ami persze nem elégítette ki az alaposan megfiatalodott szakszervezeti tisztségviselői kart. Az idei esztendő sorsdöntő lehet a hazai élelmiszer-ipar számára - jósolják szakemberek. Kérdés, hogy mennyi árut sikerül eladni a hazai boltokban, folytatódik-e a piacvesztés, s milyen feltételek között kell felvenni a versenyt a külföldről érkező termékekkel? S milyen húzóerőt jelenthet az export, megtarthatók, javíthatók lesznek-e a külpiaci pozíciók? Mindezek a gondok nyomasztják a húsipart is. Gazdaságpolitikai jelzésekre, piaci trendek változására figyelnek a befektetők és a menedzserek, akiknek az elképzeléseit meg a munkavállalók képviselői próbálják kifürkészni. A szociális párbeszéd, a partnerség a legtöbb cégnél nem áll azon a szinten, hogy a jelentősebb döntések előkészítése során az érdekvédők tárgyalóasztal mellett mondhassák el a véleményüket. Igaz, más országokban sem olyan régen ismerték fel, hogy nagy károkat okozhat egy közfogyasztási termékeket gyártó cég imázsának, ha nem elég körültekintéssel járnak el a munkavállalói érdekeket illetően. (Erre utal a Danone körül támadt botrány.) Az élelmiszert előállító és forgalmazó cégeknek ugyanis elemi módon fontos a jóhírük megőrzése és védelme. Kétségtelen, hogy a HDSZ szegedi kongresszusa komoly elkötelezettségről tett tanúbizonyságot az élelmiszerbiztonság, a szakmai utánpótlás vagy a technológiai fejlesztés kérdésében. Bizonyítékául annak, hogy a szakszervezetnek van mondanivalója a bérkövetelésen kívül is, az érdekvédelem kész és képes a párbeszédre. Feltehetőleg az előttünk álló években nagy szükség lesz a szakmai erők összefogására és egyes kérdésekben a közös fellépésre. Kölcsönös előnyök és érdekek fűződnek a szociális partnerség, a párbeszéd megújításához. Februárban már reménykedhet az ember, hogy jobbra fordul az időjárás, megújul a természet, mert jönnek a tavaszi hónapok. Március, április, május. Egyre beljebb megyünk a 2002. esztendőbe, amely - mondják - sorsdöntő lehet. (Horváth) Küldöttek a szegedi kongresszuson Kapuvári József, a HDSZ elnöke, a legnagyobb ágazatok szakszervezeti vezetőivel egyetemben január közepén Együttműködési nyilatkozatot írt alá Medgyessy Péterrel, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjével, amely a munkavállalók életkörülményeinek javítását, valamint egy szociális fordulat megvalósítását tűzi ki célul. A modern, programalapú együttműködés azokon a negatív tendenciákon kíván fordítani, amelyek az utóbbi években az életkörülmények alakulásában és a munka világában jelentkeznek. Az Orbán-kormány alatt az egzisztenciális félelmek növekedtek, a bérek messze elmaradtak a gazdaság teljesítményétől és a nyugdíjrendszer, a nyugdíjasok helyzete kiszámíthatatlanná vált. Az aláíró felek kilenc pontban összegezték azokat a feladatokat, amelyek megoldásában együttműködnek. Ezek szerint helyreállítják az európai normáknak megfelelő társadalmi párbeszéd intézményét, és alkotmányos, jogi garanciák fogják biztosítani a munkavállalók érdekeit. A Munka törvénykönyvében megsemmisítik a „cselédtörvény” jellegű rendelkezéseket. Együttműködnek továbbá egy cikluson belül 300-400 ezer új munkahely megteremtésében, a bérek európai szintű felzárkóztatásában, valamint a közalkalmazotti bértábla korrekciójában, és a kötelező heti munkaidő 38 órára való csökkentésében. A szakszervezetek nagyobb társadalmi szerepet kapnak, amelynek a keretében részt vesznek a társadalombiztosítás ellenőrzésében, a munkavállalók képzésében, a munkabiztonság fokozásában és a területfejlesztésben. A nyugdíjrendszer újra tervezhetővé válik, a nyugdíjasok visszakapják az elvett 52 milliárdot. Az MSZP miniszterelnökjelöltje vállalta, hogy a Nyilatkozat pontjait megválasztása esetén az új kabinet kormányprogrammá emeli, és a munkavállalók érdekében újratárgyalja az Orbán-Nastase megállapodást. Kapuvári József az együttműködésről szólva elmondta, hogy még az ősz folyamán kezdődtek azok a szakmai egyeztetések, amelyek elvezettek az együttműködés aláírásához. A munkavállalókat, illetve a szakszervezeteket érintő közös fellépésen túl, az együttműködés arra is lehetőséget ad az érdekvédelemnek, hogy az ágazat helyzetét érintő szakmapolitikai kérdésekben is befolyásolhassa az MSZP választási, illetve kormányzati programját. (H.) Medgyessy Péter sikeres együttműködést kíván Kapuvári Józsefnek