Húsos, 2009 (17. évfolyam, 1-6. szám)
2009-02-01 / 1. szám
húsos2009 / 1 color2009 / 02 / 1119 : 47 Page 1 HÚSIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE Piacvédelem 2. oldal * Érdekvédelem Gyulán 3. oldal * A jogász válaszol 4. oldal 2009. XVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM ♦ ÉRDEKVÉDELMI LAP ♦ www.hdsz.fag.hu Ügyvivői tanácskozás Egyeztetés bértárgyalások előtt A Sorvent budapesti székhelyén tartotta február elején évindító ülését a HDSZ ügyvivő testülete, ahol a házigazda Gedei Jószefné szakszervezeti elnök köszöntötte a vendégeket. Az ülés résztvevői beszámoltak a cégek helyzetéről és a bértárgyalások állásáról, döntést hoztak a szakszervezet soron következő kongresszusának helyéről és időpontjáról. Golhovics Gábor (Pick Csoport) elmondta, hogy a cégvezetés válaszolt a szakszervezet bértárgyalásokat sürgető levelére, várhatóan február végén ülnek asztalhoz, hogy megegyezzenek az idei bérfejlesztésről. Mint ismeretes a szakmunkás minimálbér 87 500 forint lett, amit a cégnél megkapnak az alacsonyabb iskolázottságú munkavállalók is. A termelés erős volt januárban, aminek egyik oka, hogy hosszú volt az ünnep, az év végén csak két napot vágtak, felszaporodott a vágásra ütemezett sertések száma. Másfelől a cég az egész raktárkészletet lenullázta decemberben, most azt is töltik vissza. Ez a folyamat várhatóan március elejéig kitart. Folyamatban van a gyártáshoz szükséges létszám felmérése, ez alatt nincs szó leépítésről. Németh Zoltán (Szegedi Paprika) beszámolt arról, hogy február 9-re tűzték ki az első bértárgyalási fordulót, noha egyelőre nehéz áttekinteni a gazdasági hatásokat. Az effektív béremelés mellett kiegészítő juttatásokon is gondolkodnak. Egyébként ötnapos munkahétben dolgoznak. Egyelőre jó megrendeléseket teljesítenek, volt, hogy szombaton is szerveztek műszakot. A multinacionális kereskedő társaságoknak elküldték az áremelési igényeiket, amelyre még kevés válasz érkezett. Tavaly csak részben sikerült árat emelni, ami rontotta az üzemi eredményt. A cég tartani kívánja a jelenlegi létszámot, az eseti feladatokat kölcsönzött munkaerővel fogják megoldani. Füleki László (Keszthely) jelezte, hogy a cégvezetés jelenleg bankhitelről tárgyal, ennek eredménye határozza meg a következő időszakot, mivel tavaly veszteséges volt a termelés. Pászli Tibor (Kapuvár) arról tájékoztatta a testületet, hogy az üzem tavaly veszteséges volt, ennek ellenére bizakodnak, jelenleg munka van, heti öt napot dolgoznak, de a vágásban esetenként csak négyet. A létszámot a cégvezetés szeretné megtartani. Újabb lendületet vett a termékfejlesztés, tervezik a régi bacon gyártását újra elindítani. A szakszervezet decemberi bérlevelére nem érkezett válasz, ezért a januári kifizetés után újra megteszik a bérfejlesztési ajánlatukat, és remélik, hogy április 1-jétől az idén is sor kerül béremelésre. Petrusán Györgyné (Gyula) tájékoztatása szerint a cégnél időben a vezetők asztalára került a szakszervezet bérajánlása, ami várhatóan február 25. után kerül napirendre. A múlt évet mínusszal zárta a Húskombinát, de jeleneleg munka van, a létszám stabil. Januárban heti öt napot dolgoztak, de a legutóbbi pénteken nem volt műszak. A szakembereik dolgoznak a májas termékek megújításán. Molnár Károlyné a Penta befektető társasághoz tartótozó cégek (Debrecen, Szolnok, Békéscsaba) munkavállalói képviseletében elmondta, hogy a cégvezetés „majd visszatérünk rá" válasszal nyugtázta a szakszervezet idei bérkövetelését. Debrecenben az elfogadott terv szerint folyik a leépítés (pénzügyesek, kereskedők, stb.), Szolnokon viszont nem tervezik a létszám csökkentését, inkább bővülés várható irodai munkakörökben. Átszervezési „káosz” érzékelhető több területen, ami velejárója a tulajdonváltással végbemenő folyamatnak. Debrecenben jelenleg 380- 390 fő, Szolnokon 215 fő, Békéscsabán . (Folytatás a 3. oldalon) Jogpont hálózat Az országos érdekegyeztető fórum több résztvevője (ÁFEOSZ, IPOSZ, KISOSZ, OKISZ) és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége összefogásával 2009. februárjában megkezdte tevékenységét a Jogpont hálózat. Az Európai Uniós forrásból működő Jogpont hálózat, egy olyan díjmentes tanácsadó szolgáltatást takar, amelyhez bátran fordulhat mindenki, akinek munkajogi, társadalombiztosítás-jogi, cégjogi problémája, kérdése van. A program egyik célja többek között, hogy segítse a munkaerő-piacra való belépést, a vállalkozóvá válást, valamint a nagyobb foglalkoztatás-biztonság kialakulását. A munkaadói és munkavállalói oldal képviselőiből megvalósított konzorciumi együttműködés célja a Jogpont hálózat hatékony koordinálása. A hálózatszerű működés elősegíti a jogtudatos magatartás fejlődését, a jogi ismeretek bővülését, a jogalkalmazásban tapasztalható zavarok csökkentését. Hozzájárulhat a társadalmi kohézió erősítéséhez, konkrét jogi ügyek hatékony, optimális megoldásához. A Jogpont hálózat keretében, az eddigieknél több ponton, 141 helyszínen fordulhat az eddigieknél több munkavállaló, vállalkozásba kezdő, vállalkozási tevékenységet folytató jogsegélyszolgálathoz. Bővebben a Jogpont hálózat honlapján: www.jogpont.hu Nehéz év elé néznek, de nem tétlenkednek Márciustól várható béremelés Kaposváron A kaposvári húsüzemben sok munkával indult az idei esztendő, a szakszervezet időben átadta a cégvezetésnek a 2009. évi bérfejlesztésre vonatkozó javaslatát, kemény tárgyalásokra számítanak, de bíznak abban, hogy lesz bérmegállapodás és március 1-től emelik a béreket a Kométánál - mondta el Vida Kálmán, a HDSZ helyi alapszervezetének elnöke. - Hogy indult a 2009. esztendő a kaposvári húsüzemben? - Hál’ Istennek tartjuk az előző év utolsó negyedére jellemző tempót, változatlan a foglalkoztatottság, munka van bőven, öt napot vágunk, hetente mintegy 8-9 ezer darab sertést, az igénytől függően. Igaz, hogy a húsüzem létszáma tavaly január óta ötven fővel csökkent, negyven fővel kisebb lett fizikai állomány, tíz fő pedig a szellemi munkát végzők közült került ki. Most 700 fős a cég statisztikai állománya, a gyermekgondozáson és táppénzen lévőket leszámítva, mintegy 650 fővel működünk. - Munka tehát van, ez mindig jó hír, a mostani leépítésekkel terhes időszakban pedig különösen az. És mennyire eredményes a termelés? - Az alapanyagárak januárban csökkentek, de az előrejelzések szerint februárban és márciusban megfordul ez a tendencia, ami aggodalomra adhat okot a foglalkoztatást illetően is. Erről azonban még nincsenek pontos információink. A termékek eladási árai a tavalyi szinten mozognak, de biztos, hogy nem tudunk árat emelni, mivel a gazdasági recesszió körülményei között a piaci nem fogadja el az ilyen irányú törekvéseket. Legalábbis én személyesen nem hiszem, hogy árat tudunk emelni. - Milyennek látják a kollégák a cég éves kilátásait, tekintettel a gazdasági válság kedvezőtlen hatásaira, illetve a hazai állatállomány alakulására? - Megkötöttük a szerződéseket az állattartókkal, úgy néz ki, hogy alapanyag lesz. Éves szinten 400-450 ezer sertés levágása lehet a cél. Bővítjük a piacainkat, terjeszkedünk Románia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna felé és természetesen a belső piacon is erősítjük a pozícióinkat, ha lesz rá mód. - Az év eleje szokásos szezonja a béralkunak is? Mi a helyzet ezen a téren? - A béralkuval úgy állunk, hogy a választmány határozatának megfelelően 2008. december 16-án átadtuk a 2009. évi bérfejlesztési ajánlatunkat a cégvezetésnek, ami 6,5 százalékról szólt. Egy hónap eltelte után levelet írtam Pedranzini vezérigazgató úrnak, hogy kezdjük meg a bértárgyalásokat, tegyen javaslatot az első ülés időpontjára. Most várom, hogy elteljen a 8 nap, ha válasz nem érkezik, akkor megírom, hogy elfogadottnak tekintjük a 6,5 százalékról szóló ajánlatunkat. Szerintem akkor rögtön fog írni, mert nálunk a kollektív szerződés rögzíti, hogy minden évben március 1-jéig kell megállapodni a bérekről, és attól kell végrehajtani a bérintézkedést. Lényegében azonban, ha márciusban egyezünk meg, még az sincs későn, mivel a márciusi fizetést áprilisban kapják meg a dolgozók. Az idén sok jóra nem számíthatunk, a gazdasági válság nagyon „betett" nekünk, a hatásai alól mi sem vonhatjuk ki magunkat. Majd a tárgyalásokon kiderül, hogy a 6,5 százalékos bérfejlesztési követelésünkből mennyit tudunk elérni. A kaposvári húsüzem sincs könnyű helyzetbe, de azt pozitívan értékeljük, hogy a tulajdonos a céget hosszú távon akarja üzemeltetni, semmi esetre sem akarja becsukni. De nagyon nehéz év előtt állunk, az biztos. Bár mintha a húsüzemek, és az élelmiszeripar egyes ágazatai a mostani helyzetben mintha stabilabbak lennének más ágazatoknál. Hogy látja? Igen. Az emberek válság idején is esznek, élelemre szükség van akkor is, ha esetleg az autóról le is kell mondani. Azt viszont várhatóan megérezzük, hogy a fogyasztók kevesebbet vesznek termékeinkből, húsz deka párizsi helyett beérik tizenöttel, hogy egy példát mondjak. Nem tudom, hogy milyen mértékű lesz a visszaesés. Előfordulhat persze, hogy az említett külföldi piacok sikeresek lesznek, és akkor tudjuk tartani a tavalyi számokat. Nagyon sok függ az exportlehetőségektől. - Egyébkén nagyobb lett a hazai piacon a konkurencia, több áru jön be külföldről? - Tulajdonképpen évek óta ugyanazon a szinten vagyunk. A környezetünkben nem vettem észre, hogy a konkurencia nagyobb lenne. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a szlovák Penta Csoport betörése a magyar piacra hogyan érint bennünket. Más élelmiszeripari szabványoknak kell megfelelniük, mint nekünk. A szigorú magyar szabályozás hátrányba hozhat bennünket. Tartok tőle, hogy a cégcsoport, amelynek Csehországban és Szlovákiában is vannak üzemei, megtalálja a kiskapukat, versenyelőnybe kerülhet velünk szemben. Érdekes lehet a pápai húsüzem helyzetének alakulása is, hiszen a kormányzati segítség ugyancsak helyzeti előnyökkel járhat. Noha örülünk annak, hogy megmaradtak a munkahelyek és egy újabb nagyüzem nem dőlt ki a sorból. - Milyen kérdések foglalkoztatják a HDSZ kaposvári alapszervezetének vezetését? - A szervezettségünket szinten tartottuk a tavalyi évben, folyamatos a tagtoborzás. Most januárban 15 kollégát vettünk fel az alapszervezet tagjai közé. Évek óta stabilan 350 fő körül mozog a taglétszámunk, a fluktuáció miatt évente 40-50 fő új belépővel számolunk. Elég nagy egyébként a fluktuáció, kollégák nyugdíjba mennek, külföldön vállalnak munkát, a kiesők helyét újakkal kell pótolni. Jönnek közénk, ami elismerése is a munkánknak. A bérezésen kívül sok más kérdéssel is foglalkozunk. Karácsonykor ajándékcsomagot kaptak a dolgozóink, év elején beindítottuk a húsakciónkat, jutányos áron lehet hozzájutni a cég termékeihez. Itt a kolbásztöltés szezonja: császárszél, apróhús, szalonna, féldisznó vásárolható kedvezményesen. Hamarosan hozzáfogunk az üdülés előkészítéséhez, bár tartunk attól, hogy kollégáink kevesebb pénzt tudnak fordítani a nyári pihenésre, mert már tavaly is éreztük a válság hatását. Harkányban és Balatonbogláron tavaly 60-65 százalékos kihasználtsággal működtek az üdülőink, remélem, ezt az idén is elérjük. 4 - Visszatérve a bértárgyalásra, az utóbbi időben kiegyensúlyozonnak tűnik a szakszervezet és a cégvezetés kapcsolata. .. - A kapcsolatunk jó, vannak parázs vitáink, de ez nem baj, azért vagyunk szakszervezet, hogy mindenben ne bólogassunk. Nagyon nehéz bármit kiharcolni, az olasz tulajdonossal általában öt-hat forduló kell, mire egyességre tudunk jutni. Az idén sem várok mást. Hogy mit tudunk elérni, az idén is nagyban a tagság támogatásától függ, hogy a kollektíva mit tud nyomásgyakorlásban bevállalni. A korábbi évek tapasztalatai alapján azt gondolom, hogy meg tudunk egyezni, lesz bérmegállapodásunk az idei évre. H. L.