Huszadik század, 1909

1. szám - II. Szemlék és jegyzetek - Ujhelyi Nándor: Szanin

S azután? Semmi. Semmi tovább. Szanin elmegy aludni. Lida elmegy aludni. S egyik sem találja meg az ő párját. Miért kell véletlenül két, hatalmas szép férfi és nő­ embernek egy ágyékből származni ? S miért nem tudják ezek felszabadítani magukat bizonyos előítéletektől ? Egy pillanatra megcsap fojtó, fekete szellője a görög sorstragédiának s olyan buja aromájú illat terjeng körülöttünk, aminőt a vágyó női test áraszt a párzások havaiban. * * * Beszélnek többen, emberek az Életről. Akarnak élni. Nemesen, többiekért, eszmékért, mindenért. Sőt magokért is. [S mikor mond­ják, ezért kell élni, így kell élni, Szanin hallgat s tudja: ezek nem tudnak élni. Igaz, élni nem tudhat senki, mert önmagunknak megtaga­dása volna ez. De sokan hiszik, hogy tudják: én tudok élni. S ez ami Szanint elválasztja a Többitől. Más. Nem kisebb, nem felettük való, de egy külön ember. Nem tudja, hogy miképen éljen, de tudja azt, hogy nem is tudhatja. S ül a magas szikláján a megnyugodottságnak s körülötte tülekszenek, bukfenceznek, zokognak és fintorgatnak emberek. És mondja mindegyik: Én vagyok Én s tudom az életnek titkát. S nem tudnak semmit. Szanin tud más valamit: tudja, hogy az Életnek titka nincs. Mert az titok csak, ami megfejthető. S kiránthatja le vajon érc­kézzel az élet szépséges orcáját elfedő leplet. Szolovejcsik kis, satnya zsidócska volt s azt hitte: Én tudok élni. Beszélt Szaninnal egy estén, homályos, zöld kertjében. Röpködtek tompán, tomposan szavai a levegőben. Krisztus, szeretet, emberiség, cél s miegymás. És Szanin mondta : ez nem élni tudás. És Szanin bizonyítá: nem lehet élni úgy, amiként azt az élet lényege követeli. Kérdezte Szolovejcsik: de hát érdemes élni semmiért. Élni az életért csupán azért, hogy meghallhassunk. És válaszolta Szanin, aki így fogja fel az életét annak nem. És Szolovejcsik levonta az ő keshedt logikájával következményeit ennek. A következmények csúcsa egy erős, lenszá­lakból megfonott kötél volt. És ? A halál, a másé, bizonyos esetekben undorítóan megható. A mienk soha. Misztikus, borzalmas, perspektivás. Általában, mint minden, bizonyos értékes, finom zománccal ékesített. * * * György. Akaratos, küzködő, önmaga fölébe emelkedni akaró ifjú ember keres. Valamit. Ő azt hiszi, azt, ami az élet igazi tartalmát adja. Boldogítása a többieknek. De mikor a többi nem akarja magát boldo­gítani. Meg akarja festeni pompás, meleg színekkel képét az Életnek s a végén egy torz, megrokkant anya lesz, szürke, kopottszínű, a magas, megtelt leányból. Küzdelmek mik elhibázottak, mert feleslegesek, mert nem önmagáért valók. Vágyak, miknek útja megrökönyödő tehetet­lenséggel kikövezett. Szeretni, virágot tépni; szép élet az, tartalmat adó. És nyújtja felé harmatos, kinyílt, forrónyelvű ajakát Karszavina. És • 282 • Gyöngy nem mer. Mert idegen istenei vannak s rabláncán tartja a szokás, korlátolt, gonosz őre az együgyű erényességeknek.

Next