Huszadik század, 1909
2. szám - II. Szemlék és jegyzetek - Jászi Oszkár: Régi és új hazaárulás
kiéheztetett kuruc-labanc had egyre jobban tiporta le a Széchenyi-Eötvös-Deák politika nagy nemzetiségi tradícióit. Egyre inkább közeledett a Rákosi-féle ideológia üzleti rentabilitása s egyre szemérmetlenebbül hágták át a nemzetiségi törvény rendelkezéseit, míg végre megszületett a céda jogász-furfang elmélete, mely szerint a nemzetiségek érdemtelenekké tették magukat a törvény jótéteményeire. Az enrichissez-vous mámorában ki emlékezett volna meg a Széchenyi István intéséről, hogy csak a kultúra, az „ideál-nép" képes asszimilálni, ki gondolt volna nagyszerű intésére. Olvasztói felsőbbséggel kell bírni. Igen. Ámde bír-e ilyennel az, ki szeretetreméltóság és rokonszenv gerjesztés helyett kuruzslóként csak külsőleg hat, 's mert grammatikát tanít, mindenüvé zsinórt von, 's mindent veres, zöld és fejérrel eltarkít, már azt hiszi, szíveket bájolt é s velőket hódított? Vagy bír-e az olvasztói felsőbbséggel, ki másban nem tudja becsülni, miért maga követel megbecsülést ? Vagy tán azért e mesterséghez, ki hős ellenét, mert oly lelkesedéssel véd vére mellett, mint ő saját véreért, a helyett, hogy lovagias szellemben magához emelné, pogányilag sújtja, s' hírnevét alacsony gyanúval bemocskolni nem pirul ? Vagy tán az a mély felfogású olvasztó mester, ki nyughatlan hevében a' magyarságot mostani nyers állapotjában, mielőtt elfogadhatóvá, ízletessé vált volna, mindenkivel rögtön bevetetni akarja? . . ."* Soha „nemzetiségi izgató" ily kegyetlenül nem tört pálcát az Apponyi gróf „nemzetiségi politikája" felett, mint ez a prófétalelkű ember! Maga Deák érezte az osztályuralom veszedelmes árját, mely nagy nemzetiségi alkotását fenyegette s többször szembehelyezkedett vele nemes egyszerűségű, tiszta logikájával. Ő is előre megbírálta az Apponyi gróf mai Don Quichotte-nemzetiségi politikáját s mintegy sub specie aeternitatis ütötte azt agyon, mikor 1872 január 2-án a képviselőházban a szerb gimnázium ügyében ezeket a klasszikus szavakat mondotta : Legyen bár az országban 300 gymnázium, legyen bár annyi, hogy minden hatodik mértföldnyire találtassák egy, ha valamely vidéki gymnázium nem azon nyelven, vagy legalább nem kiválóan azon nyelven tanít, mely azon vidék népének nyelve , akkor kétségkívül bajos lesz a kiművelés elővitele. (Élénk helyeslés, különösen a nemzetiségi képviselők részéről.) Emlékezzünk csak vissza, mennyit küzdöttünk gyermekkorunkban azzal, hogy egy idegen, egy holt nyelvet kellett tanulnunk, és nézzük, mennyire van most ifjúságunknak megkönnyítve a tanulás az által, hogy magyar nyelven oktattatnak. Ugyanez áll minden más nemzetiség nyelvére is. Ha őket arra kényszerítenék, hogy gyermekeik, kik a magyar nyelvben vagy épen nem, vagy kevéssé jártasak, mert hisz a népiskolákban főkép a maguk nemzeti nyelvén taníttattak, mindenütt és mindenben magyarul oktattassanak , úgy azon gymnáziumokban lehetetlen volna az ifjak előhaladása, a szülők hiába költenék a pénzt, a gyermekek hiába töltenék el idejöket. (Élénk helyeslés a nemzetiségi képviselők részéről.) Egyáltalán, ha mi a nemzetiségeket megnyerni akarjuk, ennek nem az * A Magyar Académia körül. Pest, 1842. 41. 1.