Századunk, 1931
Cikkek, tanulmányok - Görög Imre: Mahatma Gandhi
Mahatma Gandhi vel harcoltak, szüneteltette a belső küzdelmet és a harctérre sietett, hogy halálmegvető sebesültvivő osztaga élén segítséget vigyen az elesőknek. Még egyebet is tett: a világháború sorsdöntő hónapjaiban, mikor az angol hadvezetőség önkénteseket toborzott Indiában, Gandhi, az erőszaknélküliség apostola, tekintélyével támogatta a toborzást és közel egymillió indus vett részt az impérium harcában. Nem csoda, hogy a nyugati antimilitaristák ezt szemére vetették és számonkérték tőle. Gandhi ezt felelte egy pacifistának írt levelében: «Az életet sokféle erő irányítja. Nagyon egyszerű dolog lenne, ha egyetlen általános elv eligazíthatná cselekvéseinket... A nyelv szegényes tolmács arra, hogy gondolatomat egészen kifejezhessem. Az erőszaknélküliség az én számomra nem filozófia, hanem az életem tartalma, nem az ész dolga, hanem az ösztöné és az ösztön csak úgy vezethet, ha szüntelenül ráfigyelünk, alázatosan, folytonos készenlétben és teljesítjük pillanatnyi kötelességünket.. .» Fontos és jellemző szavak és valami csalhatatlan őszinteség hangzik ki belőlük. Nem a megalkuvás ügyvédi érvelése ez, hanem az élő hit szuverén szabadsága minden kimondott elvvel és tétellel szemben. A megalkuvás a gyöngék és önzők magatartása, de a rugalmasság, az alkalmazkodás az élet törvénye. Nincs rá megformulázható kritérium, hogy melyik melyik. Csak az erkölcsi judicium dönti el, a halk belső szó — the small little voice — amelyre a Mahatma éppúgy hivatkozik, mint egykor Szókratész. A szkeptikusok mindig könnyen ráolvasták bármely vallás és meggyőződés híveire a megalkuvást, a belső ellenmondást, a hazugságot. Sokszor joggal, de néha teljesen igazságtalanul és éppen azért, mert nem ismerik az élő hitet. Mahatma Gandhi credójának első tétele, az erőszakot kizáró együttérzés, amely kiterjed minden élő teremtményre. De ezzel egyenrangú az igazságszeretet, amely nem ismer képmutatást és a bátorság, amely nem riad vissza az élet feláldozásától. «Inkább legyen erőszak, mint hipokrízis — mondta egyszer a kongresszuson — inkább erőszak, mint gyávaság. Jobb önként meghalni, mint gyilkolás árán élni, de aki erre nem képes, inkább eljön, minthogy gyáván elbújjon a veszedelem elől. India is inkább fogjon fegyvert, minthogy gyáva tanuja legyen megbecstelenítésének. De India a lelkét vesztené el, ha csak fegyverrel tudna küzdeni. Én hiszek India lelkében. Elég erős az, hogy szembeszállhasson a világ minden anyagi erejével .. . «Ha India az erőszakot választaná hitéül, én nem akarnék többé Indiában élni . . . Úgy csüngök Indián, mint a gyermek anyja emlőjén, mert érzem, hogy tőle kapom a táplálékot, amire szükségem van. Ha ez a táplálék elapad, árva leszek. Visszavonulok a Himalája vadonába és önvérembe fojdatom a lelkemet. . .» Kivételes ez a pátosz a Mahatma megnyilatkozásaiban. Ritkán él az egyházi és filozófiai retorika eszközeivel és mikor körülötte a nemzeti vezérek profétikus ihlet hangján szólnak, ő, akit népe Krisna inkarnációjaként tisztel, többnyire a józan ész, a tiszta logika egyszerű, közvetlen szavát használja. Nem hivatkozik revelációra és mint mindazok, akik bíznak ösztönük, intuíciójuk zavartalan biztonságában, nem nézi idegen, ellenséges, tagadó elemnek a tudatos gondolkodást. «Senkit sem akarok magammal ragadni, akit meggyőzni nem tudok és elvetem a legszentebb hagyomány parancsát is, ha nem látom be annak helyességét.» Persze, azért mégis sokkal inkább a példa és szuggesztió, mint a logika erejével tudta mindeddig megtartani a mozgalmat az ahimsa útján. Mikor 1922-ben a békés ellenállás utcai zavargássá fajult és a nép Csauri-csaurában kaszárnyájukba szorítva a rendőröket, rájuk gyújtotta azt. Gandhi azonnal visszavonta az ellenállás parancsát és ötnapos böjtöt rótt ki önmagára,amért nem volt elég lelkiereje fékentartani a tömeget. Tolsztoj felekezete és az azzal rokon keresztény szekták, nazarénusok.