Századunk, 1934

Szemlék - Csécsy Imre: Vajda-Voevod, Károly Mihály és Zilahy Lajos

124 Szemlék becsületes szándékhoz, amellyel Zilahv — elismerjük: nem könnyű körülmé­nyek között s megértjük, hogy nean mindig helyes irányban — a társadalmi és politikai igazságot keresi, az illett volna, hogy legalább is megjegyzés nél­kül közölje Vajda visszaemlékezését, amely epizódszerűségében is elég feltűnő adalékot szóigáltat a történelmi igazság kérdéséhez. Sajnos, a Magyarország csak azután tartózkodik a megjegyzésektől, miután már néhány olyan meg­jegyzéssel vezette be a cikket, amelyeknek rosszhiszeműsége a legnaivabb olvasónak is feltünhetik. Hogy már az alcím szerint is Károlyi «gyámoltalanul népszavazásról al­kudozott® a román vezetőkkel: még hagyján. Gyámoltalanul: ez költői kifeje­zés, amelynek többféle értelme lehet. Gyámoltalan az, akit senki sem gyámo­lít, akit mindenki magára 'hagyott. Nos, ez igaz: Károlyiékat akkor, mailkor nemzeti egységre nagyobb szükség volt, mint valaha, saját híveiknek is csak egy csoportját leszámítva, csakugyan senki sem támogatta. Sem a történelmi jobboldal, sem pedig — az entente, amelybe pedig az összeomlás kétségbe­esésében magának e jobboldalnak vezére is utolsó reményét vetette: hiszen Tisza István mondotta e végzetes napokban, hogy most alig van sürgősebb és fonlosabb teendő, mint felvilágosítani a nyugati hatalmakat s hogy ez a feladat — és itt Károlyiékra mutatott — azokra vár, «akik számára eddigi magatartásuk több rokonszenvet biztosított az ellenséges közvéleményben, mint a mi részünkre.» (Sajnos, Tisza ebben is tévedett. Károlyiék iránt az entente nem táplált több rokonszenvet, legfeljebb csak kevesebb ellen­szenvet, mint őirántuk s ez az árnyalati különbség nem volt ele­gendő az ország megmentéséhez. S akik az entente közvéleményét a ma­gyar kérdésben döntően befolyásolták: a nemzetiségek még ilyen áimyalali különbséget sem tettek. Nemcsak a románok, de három nappal később a tótok is elutasítják Károlyit, aki arra hívja fel őket, hogv lépjenek be pártjába; ki­jelentik, hogy benne éppoly kevéssé bíznak, mint Tiszáékban). Tiszának e fel­hívása valóban gyámoh'tás volt, az egyetlen erkölcsi támasz erről az oldalról — de Tisza ezzel körülbelül egy időben azt iis bejelentette, hogy visszavonul a poli­tikától s az agg Wekerle. akinek — ezt számtalan adat bizonyítja — sem a harctéri, sem a diplomáciai helyzetről nem volt fogalma (az entente nyugati előnyomulásának tetőpontján, közvetlenül az Amerikával meginduló jegyzék­váltás előtt Boszniát Magyarországhoz akarja csatoltatni s a közös külügyminisz­ternek kell leintenie őt; két nappal azután, hogy minden újság közölte a sors­döntő Lansing-jegyzéket, amelyben Amerika elismeri Csehszlovákiát, ő még nem tud nyilatkozni, mert «még nem kapta kézhez a (hivatalos aktát») — Wekerle, aki október 22-én az ellenzék követelésére, hogy azonnal mondjon le. még -fogadkozik, hogy mindaddig helyén marad, míg megfelelő utódot nem tailál s Károlyi semmiesetre sem lehet az, két nappal később pedig utód nél­kül fejvesztve lemond, nyílt kormányválságba sodorva az országot a legvé­szesebb napokban — nos. Wekerle s az egész reakciós tábor az utolsó percig mereven elutasította Károlyiékat s a mérsékelt baloldal, Apponyi és Andrássy is csak kívülről voltak hajlandók támogatni esetleges kormányalakítását. — A reménytelen feladathoz: az elvesztett háború tisztességes likvidálásához, a határok megmentéséhez s e határokon belül a demokratikus Magyarország felépítéséhez ebben az elhagyatottságukban hol kereshettek volna másutt segítséget Károlyiék, mint a munkásságon s az intellektuellek kis csoportján kívül azoknál, alkik nélkül ezt a feladatot akkor már csak őrültek vállalhatták volna: a nemzetiségeknél? — A «gyámoltalanság*, ebben az értelemben, aligha érdemel gúnyt — ha pedig ügyefogyottságot vagy erélytelenséget értünk alatta, akkor talán megmondhatná végre valaki, mi lett volna céltudatosabb, diplo­matikusabb, erélyesebb politika akkor? Akkor, pontosan ikét héttel azután, hogy a külügyi kormány fenntartás nélkül elfogadta a tvilsoni pontokat s más­napján Károly király manifesztumának, amelyben Ausztria minden nemzeté­nek önálló államiságot igér, felszólítja őket, alakítsák meg külön-külön nem-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék