Századunk, 1934
Szemlék - Csécsy Imre: Vajda-Voevod, Károly Mihály és Zilahy Lajos
becsületes szándékhoz, amellyel Zilahy — elismerjük: nem könnyű körülmények között s megértjük, hogy nean mindig helyes irányban — a társadalmi és politikai igazságot keresi, az illett volna, hogy legalább is megjegyzés nélkül közölje Vajda visszaemlékezését, amely epizódszerűségében is elég feltűnő adalékot szolgáltat a történelmi igazság kérdéséhez. Sajnos, a Magyarország csak azután tartózkodik a megjegyzésektől, miután már néhány olyan megjegyzéssel vezette be a cikket, amelyeknek rosszhiszeműsége a legnaivabb olvasónak is feltűnhetik. Hogy már az alcím szerint is Károlyi ,gyámoltalanul népszavazásról alkudozott® a román vezetőkkel: még hagyján. Gyámoltalanul: ez költői kifejezés, amelynek többféle értelme lehet. Gyámoltalan az, akit senki sem gyámolít, akit mindenki magárahagyott. Nos, ez igaz: Károlyiékat akkor, mailkor nemzeti egységre nagyobb szükség volt, mint valaha, saját híveiknek is csak egy csoportját leszámítva, csakugyan senki sem támogatta. Sem a történelmi jobboldal, sem pedig az entente, amelybe pedig az összeomlás kétségbeesésében magának e jobboldalnak vezére is utolsó reményét vetette, hiszen Tisza István mondotta e végzetes napokban, hogy most alig van sürgősebb és fontosabb teendő, mint felvilágosítani a nyugati hatalmakat s hogy ez a feladat — és itt Károlyiékra mutatott — azokra vár,akik számára eddigi magatartásuk több rokonszenvet biztosított az ellenséges közvéleményben, mint a mi részünkre.» (Sajnos, Tisza ebben is tévedett. Károlyiék iránt az entente nem táplált több rokonszenvet, legfeljebb csak kevesebb ellenszenvet, mint őirántuk s ez az árnyalati különbség nem volt elegendő az ország megmentéséhez. S akik az entente közvéleményét a magyar kérdésben döntően befolyásolták, a nemzetiségek még ilyen árnyalali különbséget sem tettek. Nemcsak a románok, de három nappal később a tótok is elutasítják Károlyit, aki arra hívja fel őket, hogy lépjenek be pártjába; kijelentik, hogy benne éppoly kevéssé bíznak, mint Tiszáékban). Tiszának e felhívása valóban gyámolatás volt, az egyetlen erkölcsi támasz erről az oldalról — de Tisza ezzel körülbelül egy időben azt is bejelentette, hogy visszavonul a politikától s az agg Wekerle, akinek — ezt számtalan adat bizonyítja — sem a harctéri, sem a diplomáciai helyzetről nem volt fogalma (az entente nyugati előnyomulásának tetőpontján, közvetlenül az Amerikával meginduló jegyzékváltás előtt Boszniát Magyarországhoz akarja csatoltatni s a közös külügyminiszternek kell leintenie őt; két nappal azután, hogy minden újság közölte a sorsdöntő Lansing-jegyzéket, amelyben Amerika elismeri Csehszlovákiát, ő még nem tud nyilatkozni, mert «még nem kapta kézhez ahivatalos aktát») — Wekerle, aki október 22-én az ellenzék követelésére, hogy azonnal mondjon le, mégfogadkozik, hogy mindaddig helyén marad, míg megfelelő utódot nem talál s Károlyi semmiesetre sem lehet az, két nappal később pedig utód nélkül fejvesztve lemond, nyílt kormányválságba sodorva az országot a legvészesebb napokban — nos. Wekerle s az egész reakciós tábor az utolsó percig mereven elutasította Károlyiékat s a mérsékelt baloldal, Apponyi és Andrássy is csak kívülről voltak hajlandók támogatni esetleges kormányalakítását. A reménytelen feladathoz, az elvesztett háború tisztességes likvidálásához, a határok megmentéséhez s e határokon belül a demokratikus Magyarország felépítéséhez ebben az elhagyatottságukban hol kereshettek volna másutt segítséget Károlyiék, mint a munkásságon s az intellektuellek kis csoportján kívül azoknál, akik nélkül ezt a feladatot akkor már csak őrültek vállalhatták volna a nemzetiségeknél? — A «gyámoltalanság], ebben az értelemben, aligha érdemel gúnyt — ha pedig ügyefogyottságot vagy erélytelenséget értünk alatta, akkor talán megmondhatná végre valaki, mi lett volna céltudatosabb, diplomatikusabb, erélyesebb politika akkor? Akkor, pontosankét héttel azután, hogy a külügyi kormány fenntartás nélkül elfogadta a tvissoni pontokat s másnapján Károly király manifesztumának, amelyben Ausztria minden nemzetének önálló államiságot ígér, felszólítja őket, alakítsák meg külön-külön nem-