Ifjú Erdély, 1925. szeptember - 1926. augusztus (4. évfolyam, 1-12. szám)

1926-04-01 / 8. szám

1925. április. Ifjú Erdély­ el a temérdek kincs világrahozásával. Megpró­­báltak az alagútba leszállani, de a­ bentlevő gáz eloltotta a magukkal vitt gyertyát. Ásatásokat is végeztek, de ezeknek sem lett semmi ered­ménye, de azért a nép még ma is rendületle­nül hisz a domb kincstartalmában s a nagy­apák unokáiknak, az apák érdeklődő fiaiknak regélik, mesélik, hogy minek is nevezik azt a kopár dombot „Barátdomb“-nak . . . Nagyváradi ref. polg. Bódis Ágnes, IV. o. 1. Kísértés. Ebéd után neki akartam fogni a holnapi leckének. Jól elkészülök — gondoltam magamban, — mert algebrából felelek. Milyen nagyszerű lesz. Kiszólítanak, én büszkén kimegyek a táblá­hoz, levezetem az egyenletet, a tanár úr megdi­csér . . . „látszik, hogy tanult,“ . . . beírja a tízest és akkor, ki lesz boldogabb ember nálam? Az algebra megtanulására egy fél órát szántam. Azonkívül románból egy verset hagytak fel, mondjuk annyi idő alatt azt is megtanulom. Va­lószínű, hogy ebből is felelek. No meg aztán, ha nem is felelek, illő egy jó diáknak mindig egyformán jól tudni a leckét. Ha ugyanis az a furfangos tanár úr észre­veszi, hogy csak akkor készül az ember, amikor jön a tatár, hamar megcsappan, a becsület, de még valami egyéb is: a jegy. És különben az olyan komoly fiú, mint én,­ mindég meggondolja, hogy maga­ ma­gának tanul nem pedig a pápaszemes tanár úr­nak, aki csak azért van, hogy szekundákat osz­togassa (mert tízest ritkán.) No, de térjek vissza a tárgyra. Ott hagy­tam el, hogy a románból egy fél óráig készü­lök. Azonkívül lesz holnap még három tantárgy. Azoknak a megtanulására két órát szántam, így pontosan beosztva az időmet, neki fogok a leg­nehezebbnek, az algebrának, azaz csak neki akarok fogni, mert hopp! mi jut eszembe? Lát­tam valamit. Egy plakátot. Ma délután 3 órakor nagy gyermekelőadás. Bemutatásra kerül: „TARZAN FIA“ Belépti dij 6 lej. Erre el kéne menni. De honnan vegyünk hat lejt ? Honnan? Honnan? ez az örök kérdés, a pénz kérdés. Hány szép terv támadt már eszemben ? mennyi mindent akartam megvenni ? hány helyre akartam elutazni? és amikor már azt hittem, hogy végre is hajtottam, oda áll elém egy rém­alak, ijesztő képpel, vicsorgó fogakkal ordítja a fülembe: honnan ? honnan? Ilyenkor elő szeretném venni az algebrát, hogy megfejtsem az örök x-et, de nem lehet. Tépem a hajam, dörzsölöm a szemem s kiabá­lok: honnan? honnan? A tompa némaságtól könnyezve magamhoz térek s egyszerre fölkacagok: „hiszen az felébb határoztam el, hogy holnapra jól elkészülök és sehova sem mozdulok ki. l.s szaporán neki fo­gok az egyenletnek. x-igaz ...az órára nézek .. . 3 óra . .. most kezdik az előadást, egy fu­­tamodás és ott lehetnék ... de a holnapi lecke . .. és folytatom a feladatot. Telik az idő. Három óra elmúlt egy, két, majd öt perccel. Én rettenetesen küzdöm magammal. A szoba egyik sarkában ott látom Tarzan fiát, amint megy az elefánt hátán, verekedik kan­nibálokkal, oroszlánokkal, majmokkal és a szoba másik felében ott áll gúnyosan, lesújtóan, a vastagra hízott, nevető négyes. Ahogy vigyorgó arcára tekintek s rá gondolok a kárörömtől mo­solygó társaimra, mialatt én lesújtva ott állok a tanár Ítélő széke előtt, hamarosan megint neki fogok az egyenletnek .r + 3 — 7 + 5­ ... — igen, de ha én nem megyek el erre az előadásra, lehet többet sohasem látom meg ezt a filmet. Lecsapom a ceruzámat és rohanok a mozi felé. Csak mikor odaértem, akkor jutott eszembe, hogy nincsen pénzem. Ha hatalmamban állott volna rögtön meggyilkoltam volna azt a nagy a „honnan“-t. De ime mégis földerült a szerencsecsilla­gom. Arra vetődött egy osztálytársam, akitől mindenféle keresztkérdéseknek vetve alá ma­gamat: „mikor adod meg ? mire kell ? miért épen hat? Miért nem öt? miért mész moziba?“ stb. stb. végre kicsikartam a pénzt. Dehogy gondoltam ekkor az iskola törvé­nyeinek azon szakaszára, hogy kölcsön pénzt adni és venni, szigorúan tilos. Végre negyed négykor bejutottam a moziba. Egy felvonást már lejátszódtak és én kény­telen voltam megkérdezni a szomszédomtól az előzményeket. Persze megzavartam őt a darab további nézésében, de nem tágítottam, amíg ki nem vettem, valahogy belőle az első felvonás tartalmát. És ezután következett az izgalmas hajsza. Tarzan fia a majommal, Akuttal, fölfor­gatja a hajó csendjét, megszökik onnan, kijut Afrika partjaira, ahol minden állatokkal küzd és megöli puszta kézzel a legvérengzőbb feneva­dakat. Harcol emberevőkkel, rablókkal, úgy él mint egy majom és tudom­­ is én, még miket csinál. Ráugrik hiúz módjára az ellenségére, tépi fogával, körmével és mikor az áldozat kilehelte lelkét, akkor a hímmajom győzelemordításával fejezi ki örömét. Hát ez még mindig megjárta volna, ha n­em, a cigány is a maga lovát dicséri. Szerk. 159

Next