Ifjú Erdély, 1930. szeptember - 1931. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)

1930-09-01 / 1-2. szám

KOVÁCS DEZSŐNÉ: MAGYAR LÁNYAINKHOZ. Szeretettel gondolok rátok: ti vagytok ma­gyar fajunk drága értéke. Szeretettel figyellek benneteket: ti vagytok a mi fajunk jövendője. Gyakran ünnepi hangulat vesz rajtam erőt, ha együtt látlak benneteket s hálásan gondolok a jó Istenre, hogy ti vagytok s elvágyakozom, vajha a Szentlélek megjelenne köztetek s vilá­gosítana fel benneteket, hogy miért is vagytok e világra küldve. * Mert, mintha nem látnám, hogy ti ezzel tisztában volnátok ! Elnézlek: minden igyekezetetek abban me­rül ki, hogy a divatot mérték és meggondolás nélkül űzvén, a barátkozást modernül keresve, tanultok . . . tanultok vizsgára . . . egy vizs­gára . . . valamilyen vizsgára,­­ csaknem robot­­szerűen. Bizonyos, a szellemi túltermelés robotsze­rűséget eredményez és bizonyos, hogy ma az is kötelesség, a megélhetés egyik módja, hogy „adjuk meg a császárnak a mi a császáré“ . . . a császárnak az államnak, ami őt megilleti: az államnyelv és tartozékainak tanulását. — Hogy ez súlyosan nehéz, tény. S gyakran látlak hajlott vállakkal, fáradt léptekkel, szomorú arccal, révedező tekintettel . . . De leányaim, hol van az, amivel az Isten­nek, a ti „királyotoknak“ tartoztok ? - A fajnak, a ti magyar lelketeknek ? A ti magyar jöven­dőtöknek ? - Ezt én nem látom. Ti megelé­­gesztek azzal, hogy ma már jól, o­roszul, öntudatlanul magyarul beszéltek, hogy vala­mennyire a magyar irodalmon átsuhantok, „hiszen nem vizsgatárgy“; nektek elég, hogy a magyar történelemből hallottatok valahol harangozni, csak azt nem tudjátok, hogy hol, „hiszen ez sem vizsgatárgy“; ti testvérnépetek földjéről alig tudtok ma holnap többet, mint azt az öt-hét sort, ami a tankönyvekben benne van ! így van. A ti „királyotok“ nem kapja meg, amit megadni szent kötelességetek ! Vájjon jól van-e ez így ? És igy fog-e ez ezután mindig lenni ? Leányaim ! gondolkozzatok. Ti vagytok a magyar jövendő: a leendő asszon­yok, a család lelke, a leendő anyák. Ugyan mit várhatunk tőletek, hogy fogjá­tok a jövendő kötelességteket teljesíteni, ha az ígéretes ifjúság magvető és magérlelő idejében közönyösen, unottan, fáradtan haladtok a „király“ előtt. Hogy legyetek ti, népeteket megértő és érte minden időben cselekedni tudó, öntudato­san magyar lelkek, ha nincs bennetek nemzeti öntudat ? S hogy a nemzeti öntudat hogy fejlődik ? Azt nektek tudnotok kellene ! Táplálékot kell adni a léleknek mindabból, ami a magyar fajt ezen a­ földön fenntartotta, fejlesztette. És ez: a magyar nyelv, a magyar irodalom, az ezer év története, a magyar testvéreink földjének ismerete, népünk napi küzködése, reménysége, keserű könnye, amit napi lapjaink feltárnak előttünk, a tudása annak, hol van­nak a mi sírjaink, szóval mindaz az ezer és ezer ismeret, tény, körülmény, történés ismerése, ami ezer éven át bennünket alakított. Ti sem ma lettetek, sem tegnap; ti is leté­teményesei, örökösei, élő folytatásai vagytok a mi múltunknak. Magyar tartalmat kell adni a léleknek! Ez hiányzik belőletek. Tudom, azt mondjátok, honnan vegyük az időt, hogy minderre is megfelelhessünk? Megmondom honnan, ahonnan ezer éven át vette a magyar asszony, a saját lelke el­határozásából, a saját akaratából, mert meg­­vagyon írva az örök igazságok könyvében, Jézus mondta tanítványainak: „Mert bizony mondom néktek, hogyha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok imez hegy­nek: menj el innét amoda, elmenne és semmi lehetetlen nem volna nektek“. A múlt magyar asszonyának sem volt köny­­nyű dolga. Hiszen Magyarországnak, Erdélynek soha sem volt 30-40 esztendeje egyfolytában, hogy nyugodtan fejlődhessék; hátráltató nehéz­séggel mindig próbára tette erejét a sors. De a nők, az asszonyok tudták, hogy mi a köte­lességük. Nem az iskolában tanították erre a kötelességre, hanem az élet, az együvé tarto­zás érzete, a faj, a közös vérség tudata, a meg nem alkuvás és a lealkudozás szent visszauta­sítása. A meggondolása annak, hogy magyar vagyok és az is akarok lenni. Nem nehezebb a sorsotok, mint az ezer év asszonyainak. A mindenható mindenkire csak annyit mér, amennyit vállai elbírnak. Ezt így hisszük mi, így tudjuk mi, kik tudjuk az ezer év történetét, kik a magyar irodalom sok művéből tanultuk meg, hogy az Úr Isten próbái mindig súlyosak voltak. A ti sorsotok könnyebb, mert többet ta­nulhattok, tehát okosabbak kell hogy legyetek, mint a múlt asszonyai. Egyedül a ti elhatáro­zástoktól függ, hogy a mostani sorsban mit láttok, hogy a mostani sorsot, hogy tudjátok sajotok javára fordítani. De semmit sem fogtok a múltban a jövőre nézve látni, ha nincs ben­netek magyar nemzeti öntudat, ha ezt az öntudatot nem fejlesztitek a lélek magyar tartalmával. Vajha a Szentlélek világosítana fel benne­teket, mikor az én szavam erőtlen, hogy miért vagytok e világra küldve! 2 .

Next