Ifjú Erdély, 1936. szeptember - 1937. július (15. évfolyam, 1-12. szám)

1937-05-01 / 9. szám

Csendes csodák. És jó volt néha-néha nagy, lázas izgalommal vendégeket várni. Hogy készült a kürtös ka­lács, a tea és a szendvicsek. Megmozdultak a bútorok is és a legnagyobb szobában, a Hajnalká­ban terített asztalok virággal telve, a Mákvirág­ban ruhatár, Százszorszépben a fogadó, stb. A leányok izgalomtól kipirult arcát jóakaratú mosoly­gással nézték azok a kedves vendégek, akik ide tulajdonképen „hazajöttek*, hiszen az ő szerete­­tükből és adományaikból létesült ez az otthon. Milyen szívesen és kedvesen jöttek „gyermekek* közé, hogy mindkét fél lelke gazdagabb legyen egy kedves este emlékével. Egy ilyen alkalommal történt, hogy több volt a vendég, mint az evőeszköz és egyik kedves diakonissza testvér vendég minden jóakarata mel­lett sem tudta a teáskanállal felvágni a sültet. Erre egyik buzgó leány kiszaladt , pillanatok múlva egy marék evőeszközzel tért vissza. A vacsora végén nem tudta megmondani, hogy hon­nan hozta. — Becsöngettem valamelyik szomszéd ajtón — vallotta — és olyan kétségbeesetten kértem, hogy ezeket azonnal a kezembe nyomták. Mire kinyomoztuk a gazdáját, a ház minden lakója mosolygott az eseten. Hát még mikor a híres háztűznézés volt. Ködös, októberi napra virradtunk volna, de édesen aludt mindenki, hiszen iskolai szünnap volt. Igazgatónéni épen a másik oldalára akart fordulni, amikor erélyes kopogást hall. —• Szabad ! — mondja álmosan és nem épen barátságosan. A küszöbön Magdi áll és sápadtan jelenti : — Bocsánatot kérek, de ég a ház! Lett erre ébredés és futás, akkor már min­den leány álmosan és borzosan ott szorongott­­a folyosón. A konyhában pedig a vice és a házmes­ter teljes felkészültséggel hordták a vizet — pe­dig csak egy pokróc kellett és a lángoló petró­­leumfőző egy pillanat alatt elaludt. Ekkor már az egész ház kinn állt és kereste a tüzet. Hogyne, mikor Rózsika a fürdőszobából kirohanva tűz­oltókért kiabált, pedig csak annyi történt, hogy kifutott a tej, bele a tartályba és lángot kapott a tartalék olaj. Egy pillanat és nyoma sincs a tűz­nek, nagyobb volt az ijedelem, mint a baj. Eredmény: a konyha füstszínű lett, mint a divatos harisnyák, Juci tortája kemény és fekete a koromtól, mint egy őskori lelet és... egymás­után jöttek az ismerősök „háztűznézni*, — hogy eltréfáljanak róla, mi történik, ha a leányinterná­tusban kifut a tej. Hasonló eset volt a skarlátjárvány is. Mari­kát az iskolából elvitték a járványkórházba skar­­látgyanúsan. Nosza másnap már megjelent két harcias bácsi kora hajnalban. Összeszedik az ágy­­neműeket, a matracokat, a szőnyegeket, agyon­permetezik, fertőtlenítik a szobákat, hogy a padló hasonlít az ezer tó országához. A leányok min­den vigasztalása az, hogy két hétig nem lesz sza­bad senkinek sem iskolába menni Másnap már hozzák vissza a fertőtlenített holmikat,­­ alig néhány órára megérkezik Marika, semmi baja sincs, az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy csalánkiütése volt gyomorrontástól, így végződött szerencsésen a skarlátjárvány, a leányok pedig sóhajtva mentek az iskolába. A téli hónapok nagy megpróbáltatást jelentet­tek az internátus vezetőségének. A nagy fűtési számlák miatt a bú­­rok törlesztése megakadt. De nem azért volt itt testvéri közösség, hogy ne érez­zék a felelősséget. Nosza kész volt a terv: ünne­pélyeket rendezni az adósság törlesztésére. Jöttek is a meghívások vidékről és mentek is leányok örömmel, öten hatan alkották a művészgárdát, volt abban előadó, énekes, szavaló, hegedűs, zon­gorista, sőt még mozgásművész is. így jártak több vidéki gyülekezetben, ahol szeretettel várták őket és Isten minden alkalommal várakozáson felül megáldotta ezeket a találkozásokat. Ha pénz nem is volt mindig sok, de annál több imádság az eredmény. Felejthetetlen volt egy-egy ilyen este,, mind a közönség, mind a szereplők számára s az internátus jövedelmét is néhány száz pengővel!s gyarapította. így teltek, múltak a napok, hetek és hónapok. A kisebb szünidőkben ki- kirepültek a fészekből.,. hogy annál nagyobb ujjongással térjenek vissza... Minél inkább közeledett a tanév vége, annáll­ nagyobb volt a csönd és a magukbanézés. A ta­nulás és számonkérés napjai még közelebb hoz­ták őket egymáshoz és egy esztendő minden mo­solya és könnye, eredménye és kudarca, imádságai, és megfeszített munkája megérlelték a testvériség­­gyümölcsét és megerősítették a szeretet kötelét. Azok, akik úgy mentek el, hogy már nem jön­nek vissza, mert a tanulást felváltotta a kenyér­­kereső munka, gyakran be-belátogatnak, hogy el­beszélgessenek arról az időről, amikor itt „druk­­­­koltak* közösen egy-egy vizsgáért. Bevallják, hogy/­ milyen jól esett egy egy nehéz nap előtti estén asz­i áhitat és mosolyogva emlegetik a remek „banket­tet*, amit ilyenkor a boldog levizsgázott adot­t örömében a szobatársainak. Olyan étlapot nem­­ lehet ám másutt látni. Pl.: hazai sütemény retek­kel, kemény tojás uborkával, tea lekváros kenyér­rel, kakaó málnaszörppel stb. Voltak, akik fényt hoztak hazulról és a lelkük világított egymás között. De hála Istennek, innet is vittek már a fényből, hogy egy új közösség , vagy egy kis család életét hintsék be sugárral !s Az egyikből papné lett és két kis gyermek édes mostohája, a másik egy kicsiny gyülekezet anyja, a falusi papleányból pesti asszony, a pesti bölcsész 3 hallgatóból falusi földbirtokosné és igy tovább.. .

Next