Ifjú Kommunista, 1958 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
2 időben meglátogattak bennünket ezeknek az országoknak a küldöttei is, hogy a legmesszebbmenő baráti segítségükről biztosítsák kormányunkat. Lassan oszlani kezdett az ellenforradalmi sötétség, melyen az első fénysugár 1956. november 4-én, a munkás-paraszt forradalmi kormány megalakulásával és a szovjet csapatok felszabadító küldetésével hatolt át. Az élet fokozatosan visszatért a normális mederbe. Fiatal karhatalmi alakulataink leszerelték az ellenség fegyveres támadását, a későbbiekben pedig a munkásőrséggel karöltve, meghiúsították az ellenség márciusi és októberi vágyálmait. Az ipari munkásság már az év első heteiben hozzáfogott az üzemek termelő kapacitásának helyreállításához és az első félév végére ipari termelésünk már elérte az 1956-os szintet, örökké emlékezetesek lesznek azok a napok, amelyekben a tudósítások a legújabb széncsata sikereiről számoltak be. Hős munkásosztályunk bebizonyította, hogy magáévá tette a szocializmus eszméit és kész azokért keményen dolgozni és ha kell, harcolni is. E nehéz időkben a dolgozó parasztok is megállták helyüket: a legviharosabb napokban is megmunkálták a földeket, s lehetővé tették, hogy népünknek elegendő kenyere legyen. Minden dolgozó réteg kivette a részét a rend helyreállításából és a normális vérkeringés megindításából. A gazdasági sikerek mellett egyre jelentősebbek lettek politikai sikereink is. Decembertől kezdve fokozatosan viszszahódítottuk az utcát, a vidéki nagygyűléseken, Budapesten a márciusi tömeggyűléseken, a május 1-i felvonulásokon, majd az október 30-i nagygyűlésen százezrek tettek hitet a párt és a kormány mellett, ősszel pedig az egyes helyeken megtartott tanácsválasztások eredménye is azt mutatta, hogy népünk döntő többsége egyetért velünk és támogat bennünket. A pártnak és a kormánynak mindvégig komoly gondot okozott az ifjúság ügye. Nem volt és nem is lehetett közömbös számunkra, hogy a magyar fiatalok a szocializmus és az imperializmus erői közötti harcban kinek az oldalára állnak. Mi mindig bíztunk a magyar fiatalokban, mert tudtuk, hogy jelenük és jövőjük egyaránt a néphez köti őket. Bíztunk a fiatalokban akkor is, amikor 1956. őszén sokan az ellenség befolyása alá kerültek és kezet emeltek a népi hatalomra. Tudtuk, hogy ezek nem a magyar fiatalok képviselői voltak, nem ők személyesítették meg az általunk felnevelt generációt, hanem azok a fiatalok, akik az októberi napokban is igyekeztek lefogni a népi hatalom ellen felemelt kezeket, s akik a kormány megalakulásának első percétől kezdve helytálltak a munkában.« A helyzet konszolidálódásával párhuzamosan változtak meg az ifjúsággal kapcsolatos problémáink is. 1957. elején egyik fő törekvésünk az volt, hogy létrehozzuk az ifjú kommunisták szervezetét, a KISZ-t, azzal a céllal, hogy a fiatalok legjobbjait magába tömörítve kommunista példamutatással, a fiatalok közötti akciók kezdeményezésével, az ifjúság minél szélesebb rétegeit állítsa a párt mögé. Mint ismeretes a pártnak ez a törekvése eredményes volt.