Ifjú Kommunista, 1963. (7. évfolyam, 1-12. szám)
1963-09-01 / 9. szám
Egy időben, talán emlékeznek még rá, riasztó hírek ütötték fel fejüket irodalmunk szocialista szektorában: eltűnt a munkáshős az irodalomból! Eleinte csak halk jegyzetekben, szelíd cikkekben pusmogtunk a kétségkívül különös esetről, majd fokozatosan áttértünk a hatásosabb gloszszákra, s végül az elrettentő erejű és terjedelmű magvas tanulmányokra. Az esztéták harsányan üvöltve vetették magukat a kéziratpapírra, hogy megtalálják az elkallódott munkáshőst. Félelmetes rohamuk olyannyira felvillanyozta az írókat, hogy amint kézhez kapták a társadalmi ösztöndíjat, dühödt csatakiáltásokat hallatva legott nyomába eredtek ők is a titokzatos körülmények között eltűnt munkásaiaknak. Az egész ország a keresés lázában égett. Szorongva figyeltük a tollforgatók tettrekész seregét, amint őrült iramban rohangásztak a gyárak környékén, frappáns keresztkérdéseket intézve a portáshoz, hogy megtudják, mikor látták utoljára, látták-e egyáltalán, ha igen, mit evett, mennyit ivott, milyen ruhát és méretet viselt, egyszóval, miről lehet felismerni hősies alakját. Akadt olyan agyafúrt fiatal író, aki odáig ment az igyekezetben, hogy tisztességes munkásembernek kiadva magát, munkát vállalt a gyárban és Sherlock Holmes tanait, követve igyekezett rálelni a nyomaira. Az eredmény, mint azt önök is tudják, nem maradt el. Előbb csak sebtében összekotort riportok, szubjektív hangú jegyzetek láttak napvilágot, később igényesebb tárcák tudósítottak bennünket a hősi alakról és hogylétéről, mígnem elkövetkezett az az idő is, amikor novellák, regények és drámák adták tudtul lélegzetelállító modorban, hogy a dolgos hétköznapok egyszerű hőse megkerült és ismét elfoglalta helyét az irodalomban. Mindennek eredményeként ma már nem kunszt meghatározni, hogy voltaképpen milyen ember is hősünk, melyek az erényei és fogyatékosságai, s egyáltalán, miről ismerhető fel az irodalomban. Burkus, a munkáshős mindenekelőtt szerfelett kedveli az alkoholt. Legszívesebben bort iszik, rendszerint leírhatatlanul sokat, de nem veti meg a sört sem, sőt, ha a munkásvirtus úgy kívánja, olykor egy korsó törkölyt is megiszik. Megemlítendő, hogy Burkus nem a puccos nagy helyeken merül alá a mámor mélységeibe, hanem kizárólag sarki becsülettiprókban, ahol egyúttal betekint az alsó ötszáz züllött életének útvesztőibe. Azért csak „betekint", 36 IFJÚ KOMMUNISTA mert ő nem mihaszna tekergő, akit rabul ejtett az alkohol, hanem élember, de még nem ébredt önnön tudatára. Nagyszerű konfliktust rejt az ilyen ember lelke, amint építi a haladó társadalmat, s eközben végigissza a cégtáblát, úgyszólván rogyásig. Hősünk, miután teleszívta magát, mosdatlan hangon beszél környezetével. Az, hogy ilyen csúnyán káromkodik, nem a palérozatlanságából adódik, hanem így ad hangot a lelke mélyén viharzó orkánoknak. Ha nem olvasná, nem is hinné az ember, milyen rettentő indulatok tudnak feszülni egy ilyen munkáskebelben! Mellesleg a mosdatlan beszéd nem öncél, hanem kezdete a katarzisnak. A hérosztalak belsejében ugyanis elevenen él az emberséges emberré válás iránti gyötrő vágyakozás, de hogy ez realizálható életérzéssé teljesülhessen benne, azért meg kell verekednie. Meg is verekszik. Sütőlapátnyi tenyerével úgy pofán vágja legjobb barátját (esetleg művezetőjét, sőt, extrém esetekben vadidegent is), hogy az elterül, mint egy gyalogbéka, az asztalok alatt. A kocsmai közönség ilyenkor szelíden megjegyzi: „Na, Burkusnak megint eszébe jutott a gyerekkora” — és egykedvűen belerévednek a rumos korsókba. De Burkus ügyet sem vet a rosszmájú megjegyzésre, ő már a kihullott fogakat próbálja visszahelyezni az áldozat szájába, és közben fel-fettör boltozatos mellkasából az iszonyatos férfizokogás. Keserű lecke volt ez a hősi egyénnek és bizonyosra vehető, hogy tanul is belőle, s mire a novellából film lesz, már lelkes véradóként láthatjuk viszont a meggyötört, ám mégis pozitív alakot. Legfeljebb a feleségét veri még néha, de abban sem leli már igazán örömét. Noha az eddig elmondottak sem légbőlkapott tulajdonságai a felszabadult, de szabadságával még élni nem tudó proletárnak, a lényeg még hátra van. Az idevágó szaknovellák a részeg randalírozóknál is bővebb teret szentelnek a munkásvirtusnak. A munkásvirtus úgy történik, hogy új ember kerül a brigádba, aki lehetőleg göthös, idétlen alak és csúnya, vörös a haja, vagy púpos a háta. A brigád többsége egészséges utálkozást érez iránta és ha mód adódik rá, kifejezésre is juttatják érzelmeiket. Ennek változatai: Burkus egy óvatlan pillanatban ráborít egy kokillát; Burkus felszólítja, hogy egy kétmázsás bálával szaladjon fel a hatodik emeletre; Burkus megitat vele egy liter metilalkoholt és a csehet elmulasztja kifizetni. Burkus véletlenül szájonvágja egy főtengellyel stb. Ha Göthös ennek ellenére életben marad, a brigád megsajnálja és Burkus ellen hangolódik. Burkus megsértődik és züllötten néz maga elé, ezt nem várta volna. Munka után leszopja magát az izzó magmáig és zárórára olyan részeg, hogy elájul. Másnap úgy dolgozik, mint a szakadt szamár, hogy bebizonyítsa: a brigád elhamarkodva ítélt! Másfél óra alatt viszerek nőnek a lábain, de a brigád ezt nem méltányolja. Burkus hibát követett el, ám tessék, most bűnhődjön! Burkus csupasz kézzel kavargatja a fortyogó acélt a kohóban, aminek láttán a brigád elismerően csettint, de meg nem bocsát! A feszültség akkor éri el tetőpontját, amidőn a korábban porig alázott Göthös súlyos léptekkel Borkaihoz megy és egy azbeszt kesztyűt nyújt át neki, hogy azzal kavargassa a továbbiakban az immár őrjöngve fortyogó acélt. Burkus szemébe könny szökik a nyers örömtől és szeretettel a nyomorult vállára üt, miközben szégyenlősen motyogja: „Ember vagy Göthös, a szentségedet!” Miután Göthöst életre kelti az üzemi orvos, a brigád egyemberként átvonul a szomszédos, itábkérésbe és annak örömére, hogy egy embert , Göthöst sikerült megmenteni a társadalmi haladásnak, egészen addig isznak, amíg rendőrhatóságilag be nem utalják őket kötelező elvonókúrára. Burkus azután is, de ez már egy következő novella témája. Hát körülbelül így néz ki egy modern átlaghős a mai magyar irodalomban. Persze, súlyos hibát követnénk el, ha mellőznénk annak kidomborítását, hogy nem minden munkáshős könyököl éjfélekig az italboltok szennyes pultjain. Vannak egészen kiváló jellemű férfiak is, ezek szocialista brigádokba tömörülnek és hatásosan nevelik tévelygő munkástestvérüket. Ők alkotják a munkásság nagyobbik és jobbik felét, ám éppen ezért nem alkalmasak az irodalmi ábrázolásra. Túl sok van belőlük, tehát érdektelenek. IVANICS ISTVÁN görbe tükör Butim, au ágarkas