Ifjú Kommunista, 1970. (14. évfolyam, 1-12. szám)

1970-10-01 / 10. szám

körvonalazza a közelmúltat is már. Gondoljunk csak a néhány évvel ez­előtt világsikert aratott művekre, mint például Szolzsenyicin vagy Lengyel József írásaira. Mindegyik a hátunk mögött hagyott személyi kultusz esztendeinek döbbenetes el­lentmondásait tárta föl, majd egy évtizeddel az események után. Eze­ket a példákat azért hoztam föl, hogy éreztessem, mi minden lehető­ség rejtezik a paraszti életforma vál­tozásának két viharos évtizedében is, éppen írói értelemben. Vagyis, nem tudok hinni a már-már babo­násan hangoztatott kifogásokban, hogy ti. a modern szemléletű olvasó nem igényli a paraszti témájú köny­veket, mert világszerte megnőtt az éhség az intellektuális művek iránt. Lehet, hogy így van, de mégis fél­igazság lehet ez is. Tradícióink — irodalmi értelemben különösen — nemcsak a segítséget jelentik íróink­nak, hanem köteleznek is bennün­ket. Arra mindenképpen, hogy a fundamentumot nem hagyhatjuk ott a divatos irodalmi áramlatok érde­kében. Vagy a polgári fanyalgás miatt, hiszen a parasztságot nem is­merő, sőt gyűlölő réteg fél is a való­ságunktól és igyekszik a maga szem­pontjából hasznosan befolyásolni közvéleményünket. Ebbe nem nyu­godhatunk bele. Az irodalom ugyan­is évszázadokon keresztül nemcsak esztétikai élménye volt ennek a nép­nek, s különösen nem annak a szűk, értelmesebb paraszti rétegnek, amely igényelte az előbb említett nehéz időkben is, hanem a magyarság ha­ladó nemzeti tudatának a megte­remtője is. A szocialista új nemzeti tudat megteremtése még, valljuk be, hátra van. S most, amikor a társa­dalmi korszakváltás és megváltozott életforma, a kulturális lehetőségek olyannyira a kezünkre játszanak, hogy hathatósan segíthesse irodal­munk a nemzeti tudat kialakulását, nem mondhatunk le egy vélt mo­dernség érdekében saját valóságunk mélyebb föltárásáról és tudatosítá­sáról. Fiatalságunk — ahogy mondani szoktuk — ma már nem hoz magá­val egyéneiben oly karakterisztiku­san jellemző életrajzot, mint például 25 évvel ezelőtt. Sorsuk nagyjából uniformizálódott, mert megszűntek a paraszti életformán belül is a ré­gebben oly tarka rétegződések, de életük mégis hallatlanul izgalmas, egy-egy egyéniség sorsa talán egy nemzedék típusa is lehet. És a pa­rasztság, mint osztály, ha át is ala­kul, nem szűnik meg. Jelentősége bizonyára még nőni is fog. Ügy gon­dolom, ha irodalmunk akár csak ezt az egy tényt figyelembe veszi és hasznosítja is íróilag, máris nagyobb figyelmet kelthet épp a fiatalok kö­rében. Az elmúlt évek néhány jelentős paraszt témájú alkotása lehet erre a bizonyíték. Galgóczi Erzsébet, Ga­lambos Lajos, Mocsár Gábor egy-egy írása — de sorolhatnám még a ne­veket — nem véletlen keltett figyel­met. Mint szerkesztő, láthattam, mennyire foglalkoztatta falusi olva­sóinkat az írások által fölvetett, oly­kor élesen kihegyezett konfliktus és probléma, mert saját életükre ismer­tek az írásokban. Ez talán jelezte is, az érdeklődés és az igény megvan. Több bátorságot, mondhatnám küz­delmet várnak tőlünk, íróktól, iro­dalmároktól, hogy a világot, mely előttük még oly zavarosan dereng, segítsük megismertetni velük, s úgy tudjuk a leghatásosabban talán, ha a saját életük és koruk viszonyát rajzoljuk meg nekik felejthetetlenül, életre szóló élményként egy-egy jó regényben, versben vagy drámában. * Az író, ha komolyan veszi hiva­tását, nem felejtheti el, hogy az ifjú szívekben élhet a legtovább, a min­dig megújuló és egymást követő ge­nerációkéban. Így természetesen a parasztifjúság szívében is. EXLIBRIZ. 30'IMRE Reich Károly Stettner Béla linómetszete linómetszetei $rsim» KdNvvi IN * 55 GALAMBOS FERENC KÖNYVE

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék