Ifjú Kommunista, 1970. (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
ÉVFORDULÓK ESEMÉNYEK ÉVFORDULÓK A trianoni békeszerződés ötven évvel ezelőtt, 1920. június 4-én írták alá a győztes antanthatalmak Magyarországgal az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződést. A trianoni béke rendelkezései — a többi Párizs környéki békeszerződéshez hasonlóan — tükrözték az imperialista hatalmaknak azt a törekvését, hogy tekintet nélkül a magyar gazdaság teherviselő képességére, minél többet préseljenek ki a kiszolgáltatott országból. Az I. világháború mindkét részről imperialista jellegű volt, és a győzők kíméletlenül kihasználták lehetőségeiket. Lenin kifejezését variálva, úgy is mondhatjuk: Trianon a háború folytatása volt a béke eszközeivel. Hazánk vonatkozásában — főként a területi rendezésekkel kapcsolatban — az is jelentősen befolyásolta a békekötést, hogy az antantállamok békét előkészítő tárgyalásai során a magyar arisztokraták a polgári forradalom és még inkább a Magyar Tanácsköztársaság helyzetének megnehezítése, illetve a nagybirtokos — nagytőkés osztályuralom visszaállítása érdekében ismételten felkínálkoztak a győző nagyhatalmak és az utódállamok kormányainak. Bármilyen békefeltételeket hajlandók voltak elfogadni, késznek mutatkoztak minden határmegállapításba beleegyezni, ha antantcsapatokkal megdöntik a Tanácsköztársaságot. A trianoni békeszerződés szigora tehát részint a háború elvesztésének, részint a korábbi uralkodó osztályok, elsősorban az arisztokraták háború után folytatott politikájának és intrikáinak, legfőképpen pedig az imperialista nagyhatalmak rabló törekvéseinek eredménye volt. Ez az imperialista külpolitika még a nemzetek önrendelkezési jogára is hivatkozott, ugyanakkor a békeszerződésben megsemmisítette a történelmi-etnikai Magyarországot, és elismertette a Monarchia felborulása kapcsán újonnan létrehozott államokat. Ennek valódi oka természetesen az a meggondolás volt, hogy ezeket az államokat befolyásuk alatt tarthatják. Ezért szervezte meg a francia diplomácia a trianoni szerződés fenntartásában érdekelt államok szövetségét, a kisantantot. Az imperialista békeszerződés a magyar uralkodó osztályoknak alkalmat adott arra, hogy féktelen nacionalista, demagóg hadjáratot indítsanak. El akarták hitetni a közvéleménnyel, hogy a rabló békeszerződés a Tanácsköztársaság miatt sújtja az országot. Elhallgatták ugyanakkor, hogy éppen azoktól kapták és fogadták el a békefeltételeket, akiknek fegyveres beavatkozását és segítségét kérték saját népük ellen. Dickens-centenárium Száz évvel ezelőtt, 1870. június 8-án hunyt el a 19. század nagy angol regényírója, Charles Dickens. Tagja volt az angol realista regényírók ama ragyogó iskolájának, amely Marx értékelése szerint több társadalmi és politikai igazságot tárt fel, mint a kor valamennyi politikusa, publicistája és moralistája együttvéve. Dickens írói karakterének kialakulásában döntő szerepet játszott küzdelmes gyermekkora, amelyet Copperfield Dávid című regényében örökített meg. Gyermekévei jó részében apjával — aki nincstelen kishivatalnok volt — az adósok börtönében lakott. Iskolai évei alatt már gyárban dolgozott. Később egy szerkesztőségben kapott alkalmazást, s ekkor fordult érdeklődése az irodalom felé. Első szatirikus riportjai (Vázlatok) 1836-ban jelentek meg, Boz álnéven. Népszerűvé a Pickwick club című regénye tette. Egymást követő műveiben (Twist Olivér, Karácsonyi ének, Nicolas Nickleby, Dombey és fia, Nehéz idők, Kis Dorrit) új, erőteljes formában bírálta a kapitalista társadalmat, ábrázolta a nagyváros életét, a munkások nyomorát, a dologházakat, az adósok börtönét, a kegyetlen iskolai rendszert, az elavult törvénykezést stb. írt történelmi tárgyú regényt is a francia forradalomról (Két város). Két ízben járt Amerikában, s Martin Chuzzlevit című regényében felfedte az amerikai demokrácia ellentmondásait. Írói fejlődése a különc jellemalakok humoros ábrázolásától a társadalmi ellentétek égető problémái; az optimista illúzióktól a szatíra, a külsőleges eszközökkel történő jellemzéstől az elmélyült lélektani elemzés és a realista jellemábrázolás felé haladt. A nincsteleneket pártoló humanizmusa ellenére idegenkedett a chartista mozgalom forradalmiságától, s azt az illúziót táplálta, hogy a szociális problémák az egyének erkölcsi átnevelésével megoldhatók. Regényeit többnyire újságok számára, hétről hétre írta, de laza szerkezetüket az író sajátos hangja, a humor, szatíra és pátosz utánozhatatlan keveréke foglalja egységbe. Éles szemű megfigyelő képzeletének teremtő ereje groteszk módon felnagyított komikus jellemalakjaiban nyilvánul meg legjobban. A Dolgozó Ifjúsági Szövetség megalakulása Húsz évvel ezelőtt, 1950. június 17-én ült össze a DISZ alakuló kongresszusa. 1948 derekától, a szocialista forradalom győzelme után egyre inkább előtérbe került a KIMSZ hagyományait továbbfejlesztő egységes ifjúsági szövetség létrehozásának kérdése. A MINSZ és tagszervezetei, a SZÍT, az EPOSZ, a Diákszövetség, a MEFESZ, az Úttörőszövetség sokat tettek a fiatalok kommunista szellemben történő neveléséért, de a párt ideológiájának és programjának megfelelően cselekvő egységes ifjúsági szervezet csak a DISZ megalakulásával jött létre. Az MDP Központi Vezetősége a pártszervezetekhez intézett levelében a következőkben jelölte meg az új, egységes ifjúsági szövetség feladatait: „A párt az új ifjúsági szövetség elé azt a célt tűzi, hogy az eddiginél fokozottabban mozgósítsa az ifjúságot a szocializmus építésére, állítsa a fiatalság áldozatkészségét, forradalmi energiáját, az új iránti fogékonyságát ügyünk szolgálatába. Nevelve az ifjúságot szocialista szellembe, szilárd helytállásra a termelés, a tanulás, dolgozó népünk ellenségei elleni harc frontján. Biztosítsa a párt fiatal utánpótlását, legyen a párt tartaléka és legjobb segítőtársa a szocializmus építésének nagy munkájában. Ezt a feladatot csak a párthoz tartozó, a párt közvetlen vezetése alatt álló, tartalmában kommunista ifjúsági tömegszervezet képes megvalósítani." 3