Ifjú Kommunista, 1977. (21. évfolyam, 1-12. szám)

1977-08-01 / 8-9. szám

Idén először A paksi atomerőmű építkezése — KISZ-építkezés. A KISZ IX. kongresszusának határozata értelmében életbe lépett sokoldalú megállapodások egyik eredményeként az idei nyáron megnyílt a Münnich Ferenc építőtábor. Kéthetes váltásokkal öt turnusban 100—100 gimnazista próbálta ki erejét, kitartását a Duna menti erőmű építkezésén. Schiller Görgy a 22. RÉV KISZ-titkára és Csák Attila a KISZ KB szervezője elmondták, hogy a követelmények valóban embert próbálók. A munkafázisok teljesítése — árok- és csatornaásás, betonozás, földfeltöltés és tömörítés, betonacél-szerkezet válogatás és gépbe adagolás — a felnőtt, gyakorlott munkások számára is komoly teherpróba. A táborozók normája *— amit a többség rendszeresen túlteljesített — a „felnőtt” norma 70 százaléka volt. A földmunkán dolgozó brigádok kívánt teljesítménye 10 fős brigádot alapul véve 40 köbméter. A betonacél-szállítók teljesítménye: 8 személyre számítva napi 305 mázsa. A tapasztalatok azt mutatják, hogy érdemes volt tábort telepíteni a paksi atomerőműhöz. A fiatalok büszkék arra, hogy részt vehettek ennek a fontos létesítménynek az építésében. A munkamorálra jellemző: a gyengélkedőket szinte erőszakkal kellett visszatartani, mindenképpen múmiára akartak vonulni a többiekkel. Az erőmű és a 22. ÁÉV gazdasági párt- és mozgalmi vezetői a részvétel lehetőségén kívül is sokat tettek azért, hogy az itt táborozó 500 fiatalember ne csak testben, de lélekben is gazdagodva távozzon: a táborlakók hideg-meleg vízzel ellátott háromszobás lakásokban laktak, szabad idejüket jól felszerelt sportpályákon, játéktermekben tölthették, részt vettek baráti találkozókon, vetélkedőkön, strandra és hangversenyre jártak. Amit a fiúk mégis a legtöbbre tartottak: az építkezés vezetői, az „első számú” szakemberek mondták el, hogyan épül, miként üzemel majd az atomerőmű. Századunk romantikáját itt megtalálták a fiatalok. Az M7-esen kezdődött Nem mindennapi múlttal dicsekedhet a Hess Károly építőtábor. Jogelődeik 1967-ben Velencén kezdték, és 1975-ben Polgárdinál hagyták el az M7-es autópálya építkezését. A végzett munka nagyságát jól érzékelteti: az építőtáborozók 9 esztendő alatt 77 ezer munkanap során 5 millió forint értéket termeltek. Nem mindennapi az sem, hogy a táborvezető „páros” Megyei György és Gál József tíz esztendeje évről évre, tábornyitástól zárásig látja el felelős tisztségét. Gyuri bácsi egyébként két évtizede, Gál József pedig 15 éve vesz részt az építőtábori mozgalomban. Idén másodszor települt a tábor Veresegyházán. A község közelében épül az M3-as autópálya. A Betonútépítő Vállalat a pálya építését korszerű technológiával, modern gépi berendezésekkel végzi, mégis igen nagy szükség van a kézi munkára. Gondjaikon igyekeztek segíteni az itt táborozó fiatalok. Az 1977-es nyáron az úgynevezett utómunkák elvégzése hárult a 650 táborlakóra. Rézsűképzés, padkaépítés, vízlevezető övárkok kialakítása, szivárgó csatornák építése és egyéb földmunkák szerepeltek a programban. Mindezeket az igen nehéz, nemcsak a fizikumot, hanem a szakértelmet is próbára tevő munkákat a fiatalok — a normákat 20—40 százalékkal túlteljesítve — végezték el. A produktumot, a szorgalmat a fogadó vállalat is megfelelően értékelte. Az általános gyakorlattól eltérően minden táborlakó megtarthatta — azaz hazavihette — a teljes felszerelését (sapka, ruha, garbó, tornacipő), a kiemelkedő teljesítményt elért brigádok a rendszeresített prémiumon felül külön jutalomban is részesültek és a vállalat autóbuszokat biztosított, hogy a fiatal építők más táborokat is meglátogathassanak. A szabad időben tervezett programok alapja a sporttevékenység volt, erre szintén minden feltételt biztosítottak. Ezen kívül a tábor vezetői számos túrát, kirándulást vezettek a Duna-kanyarba, a vácrátóti botanikus kertbe és a környék írás festői tájaira. A légkört, a tábor hangulatát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy olyanok is kérték felvételüket a táborlakók sorába, akik hírét hallva a munkának, „műsoron kívül”, megbízólevél nélkül érkeztek.