Ifjú Kommunista, 1977. (21. évfolyam, 1-12. szám)
1977-02-01 / 2. szám
mmmmmmsmm Három egymás után következő tüntetéssel hívták fel magukra a figyelmet. Az első 1941. október 6-án volt, a Batthyány emlékmécsesnél. A magyar nép forradalmi örökségét vállalták magukra a fiatalok. A második, több ezer résztvevővel, november 1-én volt, a Kossuth-mauzóleumnál. Itt tettek le először együtt koszorút a munkás, a paraszt és az értelmiségi fiatalok. És 1942. március 15-én a Petőfi-szoborhoz vonultunk. Ezt a hatalmas demonstrációt óriási letartóztatási hullám követte, így a párt és az ifjúsági mozgalom az illegalitás egyre súlyosbodó viszonyai között folytathatta csak munkáját. Kelen Béla ezekben a hónapokban már az ifjúsági szövetség egyik vezetője, a főváros északi területeinek titkára volt. — Minden eddiginél nagyobb volt az üldözés, így a harci módszereken változtatnunk kellett. 1944-ben én is lebuktam. Kiszabadulásom után folytattam, ahol abbahagytam. Röpcédulákat szórtunk, plakátokat írtunk, sőt, átírtunk. Volt egy falragasz, amelyen a Kárpátok fölött egy ördögkarom nyúlt át, ezzel minősítve a Kelet felől közeledő szovjet csapatokat. Hát mi ezeket a plakátokat a várost bejárva átfestettük. A karomból felkelő nap lett. Az angyalföldi ifik mind veszélyesebb feladatokat oldottak meg. Ott voltak 1944. szeptember 10-én, Rajk László kiszabadulásának napján a fogház előtt, hogy a kommunista vezető szabad elvonulását fegyverrel biztosítsák. Az egyik legaktívabb ellenállási csoportnak, a Ságvári-gárdának a tagjai is közülük kerültek ki. Német ütegeket röpítettek a levegőbe. Az ő „művük" volt a Petneházy utcai nyilas székház felrobbantása is. — Más körülmények között dolgoztunk, mint a mai fiatalok és más eszközökkel — mondja. — Szerveztük a mozgalmat, védtük az eszmét. Olyan kor volt ez, amelyben senki sem tudhatta, mit hoz a holnap. A mai fiatalok közül sokan csak a romantikát látják az akkori tettekben. És hasonlókra vágynak. Pedig nem a régmúltat kell visszasírni, hanem megtalálni a mát. Korunk forradalmára az, aki korának alapvető mozgástörvényeit elsajátítva, önmagát újra és újra megújítva cselekszik. A felszabadulás utáni évekről Szakall József, a X. kerületi pártbizottság első titkára beszél, aki akkor lett ifjúsági vezető. — Amikor a második világháború után megalakultak a különféle pártok, természetesen rögtön hozzáláttak a saját ifjúsági szervezetük létrehozásához. A Magyar Kommunista Párt elsők között szervezte meg ifjúsági szervezetét, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget, a MADISZ-t. De a koalíciós pártok sem tétlenkedtek. Megalakult a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, a SZIM, létrejött a Független Kisgazda Párt ifiszervezete, a FISZ, s a Nemzeti Faraszzpárt is megalapította Népi Ifjúsági Szövetségét, a NISZ-t. És egészen nyíltan reakciós, sőt fasiszta csoportok is alakultak. — Az MKP és a MADISZ az első perctől feladatának tekintette az egységes ifjúsági szervezet létrehozását. A szövetségi politika szellemében dolgoztunk mindazoknak a baloldali erőknek a megnyeréséért, amelyek az új életre tették le voksukat, összefogtunk a jobboldaliak ellen, s ennek az eredményeként jött létre a SZIT, a Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom, amely a munkásifjúság egységes szervezete lett. Ugyanakkor több haladó mozgalomra is erős befolyással voltak, így például a sok ezer fiatalt összefogó NÉKOSZ-ra. A baloldali csoportok megegyezésével jött létre a MIOT is, a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa, amely egyre inkább a mozgalmak kulcsszervévé vált. — Persze, mondhatja erre egy mai fiatal, mindez csak játék, játék a betűkkel. Ám a néhány betű akkor a legkomolyabb véleménykülönbségeket takarta. Mi, MADISZ-osok igyekeztünk olyan programot adni, amit minden jóérzésű fiatalnak el kellett fogadnia. Közös munka, közös cél. Ezt hirdették a kommunista ifik, amikor éhezett, fázott az ország. A MADISZ-osok a bányákba szerveztek munkát, és részt vállaltak a romeltakarításban, az élelmiszer-elosztásban. A közös munka, a közös erőfeszítés összehozta a különböző politikai nézetű fiatalokat. Hatalmas elvi viták folytak a jövőről. Arról a jelszóról is, hogy „Miénk az ország, magunknak építjük”. Döntő fordulatot 1948 hozott, amikor eldőlt a hatalom kérdése, létrejött a proletárdiktatúra, a munkás-paraszt hatalom. Az ifjúsági mozgalomban új korszak kezdődött, megérlelődtek az egységes ifjúsági szervezet megszületésének előfeltételei, és megalakult a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége, a MINSZ. A MINSZ-ben külön szervezete volt a munkásfiataloknak, a parasztfiataloknak, az egyetemistáknak, a főiskolásoknak, a középiskolásoknak, s ez elkülönítette egymástól az egyes rétegeket. Majd két évig tartó vita után sikerült létrehozni a Dolgozó Ifjúság Szövetségét, a DISZ-t. — A DISZ megalakulásával nem lett kevesebb feladatunk, inkábbtöbb. Hiszen a célok kiteljesedtek, s az egyesülés a párt és a kormány által kidolgozott célok elérésére mozgósított. A fiatalok a hatalmas országépítő munka minden állomásán ott voltak. Részt vettek az első hároméves terv, majd a következő ötéves terv megvalósításában. Az iparosítás, a szövetkezeti mozgalom kialakulása nélkülük nem valósulhatott volna meg. Sztálinváros, Kazincbarcika, Komló felépítése, a légierő fölött vállalt védnökség, az időszaki mezőgazdasági munkára való mozgósítás mind-mind a DISZ lendületét, tagjainak lelkesedését bizonyítja. Szakali József 1953-tól a DISZ első titkára volt. Az ifjúsági szervezet csodálatos munkát végzett akkoriban is. Magával ragadó lendülete, lángolása, hihetetlen ereje, hatalmas feladatok megoldását tette lehetővé. De a párt politikájában jelentkező torzulások természetesen itt is éreztették hatásukat. Ennek ellenére 1956 őszén, a DISZ-esek legjobbjai részt vettek az ellenforradalom leverésében, és ők voltak ott 1957 tavaszán a KISZ zászlóbontásánál is. A fiatalok ma csakúgy, mint régen, ott vannak az első sorban, nélkülük elképzelhetetlen a szocializmus építése. Pártunk következetes politikája biztosítja azt a nyugodt légkört, amelyben lehet dolgozni, amelyben érdemes élni. SZŰCS GÁBOR SZAKAY JÓZSEF 3