Ifjú Kommunista, 1982. (26. évfolyam, 1-12. szám)
1982-05-01 / 5. szám
VISSZAEMLÉKEZÉS leges Magyarországot akart, a harmadik csoportosulást — mai ésszel — úgy nevezném: ők alkották a leendő KISZ helyi alapszervezetét. Az utóbbiak szószólóját Bélának hívták. A vezetéknevét soha nem hallottam, azóta sem tudom. Kényszerűségből több, mint egy hétig élveztük a vendégszeretetüket. Bámultuk őket számunkra elképesztőnek tűnő okosságukért. Ami engem illet, megvilágosodott előttem, hogy az emberiségnek vannak, úgymond, nagy kérdései, amelyekre bizony nem könnyű megtalálni a választ. Amit határozottan kijelenthetek: egyetlen egyetemista nem akadt ott a Lenin Intézetben, aki a Horthy-féle félfeudalista Magyarország visszaállításáért fogott volna fegyvert. Az akkor már elhangzott Mindszenty-beszédet — amelyben a volt hercegprímás a tőkés rend és ráadásul az egyházi birtokok visszaadása mellett érvelt — a kapitalisztikus továbblépést sürgető diákcsoport szellemi vezetője úgy minősítette, hogy több, mint ostobaság. Kinyilatkoztatóját pedig olyan jelzőkkel illette, amelyek erősen tompítva se igen bírnák ki a nyomdafestéket. Az országnak politikai semlegességét kívánó egyetemisták vezetője — egyben az intézet forradalmi bizottmányának elnöke — csak legyintett a Mindszentybeszédre. — Senkit nem zavar — mondta. — Nincs tömegméretű erő Magyarországon, amely ezért a hülyeségért kimenne az utcára. Béla csoportja - hadd mondjam így —, az ifjúkommunisták, a sors nagy adományának tartották a volt hercegprímást és óriási vidámság közepette azt fontolgatták, beszédéért köszönő táviratot küldjenek-e neki. — Most azt is rádöbbentette, mivé fajult a helyzet — magyarázták —, aki eleddig elvakultan hitt a legutóbbi napok cselekvéseinek helyességében. Ez a beszéd itt Magyarországon többet használ a szocializmus ügyének, mint akárhány szeminárium. Az alvásra szánt órákat nem számítva unos-untalan elhangzó érvek-ellenérvek tömegéből bennem Béla véleménye rögződött meg a legerősebben, alighanem azért, mert véletlenül vele lévén egy szobában, ezt hallottam a legtöbbször. Magyarázatán azonban - észrevettem elégszer — a semlegességet akarók közül is sokan eltöprengtek. Amit én akkori eszemmel megértettem a szavaiból, annak szűken vett lényegét a következőképpen fogalmazhatnám meg: „A kapitalizmus minél inkább kiteljesedik, annál kevesebbek érdekeit közvetíti. Alapelve, a nagy hal megeszi a kis halat, nemcsak az egyes országokon belül, de az egész Földet tekintve is érvényesül. Ha megérik rá a helyzet, robbanásszerűen. És előbb vagy utóbb helyenként nem világméretekben, de mindig megérik rá a helyzet, noha az egyes csoportok elvileg ugyanazon a platformon állnak, pontosabban: éppen ezért. Vagyis: a kapitalizmus nem képes az emberiség egyetemes érdekeinek megfelelően változni. El kell vetnünk, jöjjön helyette más. Ez volna a szocializmus. Ami eddig Magyarországon történt, az nem arra bizonyíték, hogy a szocializmus alapjaiban rossz, hanem arra, hogy a szocializmust is lehet rosszul építeni. Ne engedjük! Rendben van, hirdessük ki, semlegesek vagyunk. Nem csatlakozunk sem politikai, sem katonai csoportosuláshoz. De attól még valamilyen társadalmi berendezkedést választanunk kell magunknak. Mivel a kapitalizmus nem vált be, marad a szocializmus. Ésszerűbben, átgondoltabban, mint az elmúlt néhány évben. Legyünk tehát a szocializmust építő semleges ország. De kivel szemben legyünk semlegesek? Álljunk súlyba tett fegyverrel, ha teszem azt, egy kapitalista ország megtámad egy szocialistát, azzal a céllal, hogy kapitalizálja? A következő megtámadott ebben az esetben Magyarország lenne, deklaráljuk bármilyen hangosan is a semlegességünket. Egyedül meg nemigen védhetnénk meg magunkat, ahhoz kevesen vagyunk ...” Aligha én vagyok az egyetlen, aki az ellenforradalom napjaiban hozzám hasonló tapasztalatokat is szerzett. De csupán a velem történtek alapján is meggyőződésem, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség valójában nem akkor született meg, amikor hivatalosan is megalakult, hanem korábban. ' 50