Ifjúmunkás, 1969 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1969-07-10 / 28. szám

A világ emlékezete MÓRICZ ZSIGMOND kilencven éves lenne ... De mit kezdene a befe­jezett művel ? A világ szép gyaloglásaira em­lékszik, itt-ott feltűnő pompás bajuszára, mely alól a megismerés pon­tos szavai törtek elő. Azt hiszem, nem ismerte a nyelvi klisévé vált men­tegetőzést­­ megszépítő messzeség... ISMÉT FELBUKKANT a lochnessi szörny, Skócia idegenforgalmi cégére. Sokan látták, de talán senki sem igazán — most amerikai tenger­alattjáró érkezett, hogy felkutassa az emberek­től óvakodó szörnyet. A skótok nem lelkesednek: azt mondják, nem enge­dik elszállítani büszke­ségüket. Vajon ez igazi oka félelmüknek ? Nem tudom... a tó hallgat. S a turisták egyelőre jön­nek... HUSZONHÉT ÉV UTÁN Anglia legnagyobb ki­adója piacra dobta Hit­ler hírhedt könyvét, a Mein Kampf-ot. Általá­nos riadalom... A ki­adó híres történész elő­szavát csatolta a gyá­szos hírű munkához, a­­melyben hangsúlyozza, hogy a Mein Kampf szinte olvashatatlan és általában (mint történel­mi forrás) megbízhatat­lan. De a kereslet­­ óriási, pedig nem olcsó zsebkiadásról van szó... If*.] A világ emlékezete GYILKOS KÁBÍTÓSZER Képünkön óriási méretű gyászjelentések láthatók, ame­lyek 14 és 22 év közötti svéd fiatalok korai tragikus halálát köztik. A gyászjelentéseken a nevek és a születés és elhalá­lozás dátuma mellett, alul azo­nos szöveg szerepel , elhunyt kábítószer-fogyasztás következ­tében. Négyszáz ilyen panó elké­szítésével és elhelyezésével kezdték meg a stockholmi ha­tóságok a harcot az ifjúság mértéktelen kábítószer- fogyasz­­tása ellen. Főleg a svéd nagy­városokban öltött aggasztó formákat ez a szenvedély, ahol lelkiismeretlen és gátlástalan üzérek már a középiskolákba is becsempészik a kábítószere­ket, és azokat szünet közben az iskolák udvarain vagy folyo­sóin kínálgatják a gimnáziumi növendékeknek. Hivatalos statisztikák sze­rint egyes nagyvárosi iskolák­ban a tanulók közel tíz száza­léka fogyaszt kábítószert. A halálos áldozatok száma is aggasztóan növekszik. Ezért most már az iskolákat is rend­szeresen ellenőrzik. Külön szak­értők és jószimatú, betanított kutyák kutatják a vámhivata­­lokban és az ország határain a csempészárut, a gyilkos ká­bítószereket. Bérczes Béla SZIGORÚAN TITKOS ›••­ „Nem is gondolják, mily nyomasztó saját múltam fel­emlegetése. Szinte lehetetlen egészen őszintének lenni. Hi­szen az őszinteség művé­szet, melynek megvannak a maga fogásai és ezeket meg kell tanulni. Ha az élet, a­­melyet éltél, nem volt sza­bad, és mások tekintete elől bujkálva élted, oly nehéz felfedezni eseményeiben sa­ját magadat, mintha egy or­­sónyi összekuszált fonalat kellene kibogoznod." J. R. OPPENHEIMER A Los Alamos-i kutatások időszakában minden tudóst és technikust alaposan ellenőriz­ William Manchester és Mark Lane könyvei mellé újabb, a század gyilkosságával foglalko­zó mű sorakozott fel. Címe : „Halál Texasban — egy ameri­kai tragédia“, írója a Svájcban élő Hans Habe — eredeti nevén Békéssi János. Habe könyvének csak utolsó fejezeteiben foglalkozik Kenne­dy halálával. Érdekesen és egyénien taglalja az eseménye­ket. Véleménye röviden: Kenne­­dyt egyetlen merénylő ölte meg, de az elnök összeesküvés áldo­zata, Oswald pedig ennek az összeesküvésnek az eszköze. Os­wald a titkosszolgálat ügynöke és az FBI besúgója volt. A Warren-jelentés adós maradt a világnak a válasszal, mert meg­állt a félúton. S megtörtént a második „post mortem“ össze­esküvés. „Azért olyan nehéz föl­deríteni a dallasi merénylet kö­rülményeit, mert azok, akik fel­deríthetnék, gyűlölik ugyan a gyilkost, de a meggyilkoltat is." Habe az ország nagy részét bejárta, de könyvében külön hangsúlyt kapnak a déli álla­mok. Ezekben az államokban félnek a központi kormányzat megerősödésétől. Az itt élő em­berek eszménye a „business­man-fasizmus“, melynek Gold­­water a tipikus képviselője. A­­labama és Mississippi határán a­­ kormányzójelölt felállított reklám­portréján például a kö­vetkező, igen meglepő felhívás olvasható : „K.O. (knock out )kiütés az ökölvívásban. Szerk. , megj.) the Kennedys !" Aki az állam első embere akart lenni, nyíltan uszított a Kennedyek egész nemzetségének a kiirtásá­ra. „A Kennedyeknek el kell tűnniük“ — mondták az írónak a „lepratelepen“. Így nevezi Turcaloosa kisvárost, ahol a Ku-Klux-Klan főnöksége szé­kel. Ennek a jól ismert terror­szervezetnek a céljairól a fő­nökük nyilatkozott. Vélemé­nye szerint az ENSZ — kom­munista titkosszövetség, s a Ku-Klux-Klan célja: Amerikát megszabadítani a katolikusok, négerek, zsidók és az ENSZ uralmától. Amiket Texasról ír, az már több mint kuriózum. Ez az e­­gy­etlen állam, mely meg tudta valósítani az ugrást „a barbár­ságból a dekadenciába, megke­rülve a kultúrát.“ Texasban 800 000 az analfabéta. Dallasban éveken át fennállt a világ e­­gyetlen „strip-tease“ egyeteme. Itt minden 15. másodpercben elkövetnek egy bűncselekményt. Itt természetesnek hat a ruhá­zati üzem kirakatában a követ­kező tábla: „golyó ütötte lyu­kakat és kés okozta hasításo­kat gyorsan befoltozunk". Nem egy texasi olajmágnás, hanem egy taxisofőr mondta a követ­kezőket az írónak: „Kennedy ne lépje át Texas határát — ha ide merészkedik, valami történni fog.“ Erre az „ellenséges belföld­re" utazott az elnök, akinek soha nem tudta ez az állam megbocsátani, hogy­ négerek­kel, kommunistákkal és értel­miségiekkel paktál, és a mű­veltség „bacilusát“ terjeszti. A könyv megjelent, azóta jó néhány nyelvre lefordították. Évek múlva, 1968. december 30-án hajnalban a fényes Hol­lywoodban meghalt egy lány. Marina Habénak hívták, Euró­pában született 1954-ben. Any­ja színésznő, aki lányával Hol­lywoodban telepedett le. A rendkívüli szépségű, és művelt­ségű Marina minden szünidőt Európában töltött. Jasovritt apjáért és az európai kulúrá­­­­ért Habe könyvét az amerikai bulvárlapok „nemzetipe­llá­zás­nak“ titulálták. A L­os Angeles Register interjút készített az író akkor még 13 éves kislá­nyával. A kérdésekre meg­nő érettséggel válaszolt : „Apám sohasem rágalmazta és nem­­s fogja rágalmazni Amerikát. De mindig meg fogja írni az iga­zat úgy, ahogyan ő látja és ér­zi... ha nagykorú leszek, apám­hoz megyek Európába. Ott még az idegen nemzetek sem tudják úgy gyűlölni egymást, mint itt az amerikaiak gyűlölik az ame­rikaiakat“. A 13 éves kislány apja könyvének idézeteivel szo­rítja sarokba a riportert. Az interjút eltorzítva közlik, esze­rint Habe „meghatóan gondos­kodik lányának Amerikától való elidegenítéséről." 1968 nyarán Marinát rendkí­vüli szellemi képességei alap­ján, 17 évesen felveszik a ho­nolului egyetemre, az angol, fi­lozófia és történelem szakra. Első szünidejében hazamegy Hollywoodba. Egy este baráti összejövetelen vesz részt, haj­nalban egyedül jön haza ko­csiján. Házuk ajtaját nyitja, a­­mikor egy ismeretlen férfi be­tuszkolja egy fekete kocsiba. Édesanyja mindezt látja az ab­lakból, de már nem tehet mást, minthogy értesíti a rendőrsé­get. 73 órán keresztül nem si­került semmit sem megtudni fe­lőle. Végül 10 kilométerre a házuktól a bozótban felfedezik késsel összeszurkált holttestét. A hivatalos jelentés szerint szerelmi gyilkosság történt, a lány nem engedett az erőszak­nak. A tettesnek nyoma ve­szett. „Egyszer már a véremet ad­tam ezért az országért, és hol­nap újra adnám" — írja Habe idézett könyvében. De ez az or­szág egyelőre a lánya vérét kérte, még ha Marina halálá­nak látszólag semmi köze sincs a néhai elnök háló­ához. ön­kéntelenül is eszünkbe jut a Los Angeles-i gyilkosság után iritt Jevtusenko vers címe: „Magadra lősz, Amaríka Szakáts Mara , HOLLYWOODBAN . tek, részletes személyi lapokat állítva róluk össze. Kérdőívek, kihallgatások, szőrszálhasogató keresztkérdések alapján vázol­ták ki-ki személyiségét, hajla­mait, politikai szimpátiáit. Oppenheimer múltjában is számtalan gyanús mozzanat sze­repelt, melyekre nem szívesen gondoltak a kémelhárítók: 36- ban baloldali tüntetéseken vett részt, testvére, sógornője és fe­lesége kommunisták voltak, s neki is közelebbi kapcsolatai voltak a párttal... Boris PASH, az elhárító osztály vezetője e­­zek alapján ellenezte Oppenhei­mer igazgatói kinevezését. A VIZSGÁLAT Groves azonban megbízott benne — nem talált volna meg­felelőbb embert. Ettől függet­lenül Pash ezredes jelentést kül­dött feletteseinek, amelyben kiemelte: „úgy vélem, továbbra sem szabad teljesen megbízni Oppenheimerben, és hűsége e­­gyáltalán nem abszolút..." A levélhez csatolt jelentésben sú­lyosabb vád is szerepel: „Op­penheimer kommunistagyanús egyénekkel vette szorosan kö­rül magát, s ezek egyre job­ban behálózták a kulcs­figurá­kat, akik a legfontosabb titko­kat ismerik és akiktől a terv sikere fü­gg." Elindul a vizsgálat, s négy hónapi vallatás után Oppen­heimer megnevezi azt­­az em­bert, aki állítólag adatokat a­­kart belőle kiszedni. Egyik leg­jobb barátja volt: Haakon CHE­VALIER professzor. MIÉRT TETTE? „Régi barátok voltunk — mesélte Chevalier —, még 1938- ban ismerkedtünk össze, a kali­forniai egyetemen. Barátságunk alapja társadalmi és politikai érdeklődésünk volt... Mikor az atombomba építéséhez hívták, teljesen nyoma veszett. Vala­hol Los Alamosban élt, de nem tudtam, mivel foglalkozik. Gon­doltam, hogy valami fegyve­rekről lehet szó, de hogy pon­tosan milyenekről, azt már nem. Ugyanakkor én sosem be­szélgettem vele tudományos munkásságáról, hiszen teljesen lehetetlen csak úgy, általános­ságokat mondanod egy igen konkrét tevékenységről. Csak 1953-ban tudtam meg, mivel is foglalkozott valójában. Ebben az évben Eisenhower utasítást adott: Oppenheimernek tilos a nukleáris és katonai titkokhoz férkőzni... Pár hónap múlva megjelent a vizsgálatról szóló jegyzőkönyv, s ebből megtud­tam, hogy az én kedves bará­tom kitalált rólam egy abszurd kémhistóriát. A részletes vallo­mást először 42-ben tette. Ami­kor elolvastam, nagy megráz­kódtatást jelentett számomra..." A HAZUGSÁG Részlet az 1953-as, Oppenhei­­mer-per jegyzőkönyvéből: Robb: Ha lehet, mondja el a­­zokat a szavakat, amelyek el­hangzottak. Oppenheimer: Ez képtelen­ség. Robb: Rendben van, akkor azt mondja el, elejétől kezdve, hogyan történtek a dolgok. Oppenheimer: Jó. Egy na­ pon, s azt hiszem, Önök sokkal jobban megállapíthatják az időpontot, 42—43 telén lehetett, Haakon Chevalier meglátoga­tott, hogy együtt étkezzünk vagy felhajtsunk egy pohárral. Amikor a konyhába mentem, Chevalier utánam jött, segíte­ni akart. „Láttam nemrég George Eltentont“ — mondta. Aztán, úgy rémlik, azt kérdez­te, emlékszem-e erre az em­berre. Eltenton azt mondta ne­ki, hogy technikai jellegű in­formációkat szolgáltat a szov­jet tudósoknak. Nem részletez­te, hogyan. Úgy emlékszem, a következőket mondtam: „De hisz ez árulás!“, de ebben nem vagyok biztos. Valami ilyesmit is mondtam „Szörnyű dolog ilyesmit cselekedni." És Che­valier teljesen egyetértett ve­lem. Ennyi történt. A beszélge­tés nagyon rövid volt... Az 1942-es korábbi vallomás azonban egészen másként hang­zott. Oppenheimer akkor úgy nyilatkozott, hogy Chevalier mikrofilmet használt az infor­mációk továbbítására... s egyál­talán, aktív kémtevékenységről beszélt. „Mikor megkérdezték, miért hazudott először és miért varrt ilyen súlyos dolgokat egy ba­rátja nyakába, Oppenheimer így válaszolt: »mert idióta va­gyok«. Ez volt az egyetlen lo­gikus, az egyetlen ésszerű vá­lasz, amit adhatott" — mesélte Chevalier A BIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN A Los Alamosban uralkodó biztonsági rendelkezések igen szigorúak és nyomasztóak vol­tak, annál is inkább, ha tekin­tetbe vesszük, hogy akikkel szemben alkalmazták őket, a tudomány emberei voltak, nyílt és szabad emberek. Először is megemlíthetjük a kémelhárítás intézkedéseit: igen alapos és udvarias személyi vizsgálatokat végeztek. Ezen­kívül ott voltak a mindennapi intézkedések, melyeket Groves és Oppenheimer dolgoztak ki. A vizsgálat idején Oppenheimer így nyilatkozott ezekről: „Sen­ki sem ismerte valódi nevün­ket, igazolványainkban fiktív nevek szerepeltek. A laborató­riumot belülről is figyelték, u­­gyanakkor az egész környék megfigyelés alatt állott. Nekem az volt a feladatom, hogy ki­találjam egyrészt ezeket az os­toba biztonsági intézkedéseket, másrészt pedig tálalnom kel­lett őket, hogy egyáltalán be­vegyék..." Következik: SZIGORÚAN TITKOS (II.) Los Alamos és környéke, középen a kutatóközponttal (részlet egy korabeli térképből)

Next