Ifjúmunkás, 1971 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1971-09-09 / 36. szám

6 Ifjúmunkás Én eddig azt hittem, a munka az munka, azt el kell végezni, s utána ör­vendeni — hogy szabadok vagyunk, me­hetünk 1-1 sörre a kertvendéglőbe, vagy ahogy mi hívjuk, „totyogóba", mert remek bográcsgulyást dobnak itt fel, mindjárt a gyár mellett. De most már kezdem azt hinni, tévedtem — a srácokkal még nem tárgyaltam erről, az újságnak azonban bevallhatom, mert a munka, az igen, része az éle­tünknek, és bizony, akármilyen nehéz reggel felébredni, azért csak jó össze­­­­jönni a többiekkel, és látni a gépeket, tisztán, ahogy hagytuk őket az elmúlt napon. Még mikor a licit végeztem, gon­­­­doltam, jó lenne elmenni valahova raj­zolónak, elég jól ment a kezem, nyol­cast kaptam rajzból. Valahogy elren­deztem, bejutottam. De alighogy bele­­melegedtem, kirúgtak. Nem volt vala­mi nagy ügy. Ott mindenki kávét főzött, trécselt, fel-alá defilált, szóval ahogy Bajor Andor szokta leírni az irodákat. Kezdtem úgy élni, mint mások, egy­­szer-kétszer elkéstem, sokat ásítoztam akkoriban, udvaroltam a lányoknak, mert irtó sokan voltak, majdnem min­den rajztábla előtt szoknyás munkaerő ült. Az egyikkel valahogy összeakad­tam, most nem érdekes az egész, szö­vőv­el kellett mennem. Fájt az ügy, nem mondom, én elvettem volna, ő a­­zonban kerek-perec lehülyézett. Majd éppen hozzám jön, az én tizenkét osz­tályomhoz - neki sem volt több, csak talán jobban gyümölcsöztette - mit gon­dolok, mire megyek az életben... Egy darabig ittam, a­míg beteg lettem. Ahol most dolgozom — a gyárban — oda a szomszéd srác vitt el, valamikor jópajtások voltunk, aztán ő kimaradt a liciből, s elment szakmát tanulni, azért néha láttuk egymást, s most megint összemelegedtünk. Anyámék szintén bátorítottak, álljak már végre talpra. ■ Ők különben mindig olyan dolgos em­berek voltak, soha nem értek rá , hogy velem eldumáljanak ... így hát a barátom behozott ide, az­­ esztergák közé, ahol, mondom, most , már úgy nézek szét, mintha íróaszta­lok között járnék. Ez a mi irodánk,­­ az olajozó, a tintatartó, a védőlemez, a ■_ szemüveg. Kész irodai hangulat van, és azt hiszem, nagyobb hasznot haj­tunk, mintha összeadnánk nem tu­dom hány ezer számoszlopot. A szá­mok csak számok maradnak, az acél az acél. Azt meg lehet fogni, lehet saccolni a súlyát, a lényét lehet élvez­ni, szóval ezekre most jöttem rá, a cikkeik után, most jutott el az agya­mig. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha az irodákban nem végeznének hasznos munkát, s a gép mellett nem lehet lógni, trehánykodni... A fontos az: szeressed a végzett munkát, és legyen olyan a gárda, akik közt otthon érzed magad. Én ezt ta­láltam a gyárban, és nincs semmi ba­jom. Dolgoznak itt még érettségizettek, nem vagyok fehér holló. Eddig minden­ki jó szemmel nézett, gondolom, ez­­után sem lesz másképp. Ifj. Orosz István Nagyvárad 2. Közöm van mindkét félhez. Az elemi, a líceum és az egyetem évei alatt sokan maradtak el mellőlem, akik ma fizikai munkát végeznek, ezekkel többnyire tartom a kapcso­latot. Különben értelmiségi pályán „futok". Szerintem a fizikai és a szellemi munka nem két külön világs, s ha valami szakadékféle van közöttük, azért nem csupán az egyik fél a hi­bás. Ha hidat akarunk építeni kö­zéjük, a munkát mindkét oldalról el kell kezdeni. A fizikai munkások bizonyos ré­sze már elkezdte: autodidaktaként próbálja behozni a lemaradást mű­veltség dolgában. Elég sok barátom van, aki — bár gépek mellett ke­resi a kenyerét — járatos az iro­dalomban, művészetben. Mások vi­szont kizárólag a saját szakmájuk irodalmában tudnak eligazodni. Vé­gül vannak olyanok, akik sem egyik­ben, sem másikban nem­ érzik ott­hon magukat, nem rajonganak sem­miféle könyvért, s általában viszo­­lyogva tekintenek a „szellemiekre". Lehet, erre sokan legyinteni fog­nak: jönne csak az esztergapad mel­lé, másképp beszélne ... Akik ezen a véleményen vannak, eleve úgy ér­zik: csillagászati távolság van kö­zöttünk. Ez pedig nem igaz, sőt, egyik fő akadálya a közeledésnek. Egyik elemi­beli padtársam, akivel annak idején kebelbarátok voltunk, az utcán sokáig egyszerűen nem akart észrevenni. Később bevallotta: kényelmetlen lett volna az én úgy­mond „művelt" barátaimmal való társalgás. Nagyon sokan a maga­sabb végzettségű közeledését egyfaj­­­ta leereszkedésnek fogják fel, s megsértődnek, elutasítják ... És most nézzük a másik oldalt. Szám szerint nem tudom, többségben vannak-e azok, akik nem a diplomá­jukra „utaznak". Ezek homlokán nem virít a „ki vagyok én", egysze­rűek, közvetlenek, nem érzik szük­ségszerűnek az úgynevezett tiszte­lettávolságot. Intelligens ember nem vág fel. A második csoportba azo­kat sorolnám, akik megfelelő tanul­mányokkal rendelkeznek, jó érzés­sel, emberséggel annál kevésbé. Ha ezek az asztal mögé ülnek, a túl­oldalon állók mérhetetlen távol ke­rülnek tőlük. Egyik napról a másikra elfelejtenek köszönni volt barátaik­nak, és feltűnően ragaszkodnak fe­letteseikhez. Ez a csoport mindig érezteti a munkással a végzettség fölényét, ezért viszolyognak tőlük. Ami a legsajnálatosabb a dologban: az ilyenek jó része olyan környe­zetből jött, aho nemzedékekre visz­­szamenően mindenki fizikai munkát végzett... Itt térek rá a feltett kérdésre: miért tanul az ember? Véleményem szerint, ha valaki előtt inkább a ké­nyelmes íróasztal lebeg, és nem a megszerzendő tudás, akkor az ille­tő fokozatosan és menthetetlenül azok közé kerül, akiknek egyetlen célja: minél magasabb polcra ke­rülni ... Egyre feljebb jutni, persze, nem­ bűn, sőt, olykor egyenesen di­cséretes dolog. De csak akkor, ha nem szakítjuk meg a kapcsolatot a „földiekkel", ha nem kerít hatal­mába a „csúcs" bűvölete . .. Nálunk egyre jobban terjed a kö­zépfokú oktatás. A végzettek azon­ban nem mindig értik a kor paran­csát: ha nem sikerül tovább tanulni, dolgozni kell. Nem lehet mindenki irodai munkás. Ha minden vég­zőst íróasztal mellé ültetnének, már rég több lenne az íróasztal, mint a munkapad. Eljön majd az idő, amikor a 12 osztály kötelező lesz, és mindenki érettségi diplomával fog „melózni". A „két külön világ" belátható időn belül nem lesz két külön világ. Darvas Dezső orvostanhallgató, Marosvásárhely Üzenjük DÉNES LENKÉnek Gyergyóújfalu­ba : A kért címmel, sajnos, nem rendelkezünk. Sz. E.-nek Szilágy-Nap - faluba . Egyik múlt számunkban foglalkoz­tunk haso­nló esettel, nem térünk vissza rá. EZ BARÁTNŐ ? jeligére : Az ilyenre mondják : „Csak azt tudja titokban tartani, amit elfelejtett...“ GYÖRGYI-nek : Az említet gyógyszerek beszerzéséhez előzetes orvosi vizsgálatra van szükség. Ha megadod a címed, esetleg többet mondhatunk. H. ZOLTÁNnak Kolozsvárra : " A megalapozott, elvszerű­­ kritika mindig egészséges. Nem azok csi­nálják a bajokat, akik feltárják őket. Tökéletesen egyetértünk az általad olvasottakkal : „Akik gya­nakvással veszik körül a problé­­mát látó szellemi tevékenységet, aka­ratlanul a látszattevékenységet, az álbírálatot erősítik.“ Vita a munkáról A • N»dv*a IfjAeunVáal Szerkeszti: Müller Ferenc 1. Szénacsinálás 4. Borbély Ernő (Nagytusnád) A földön Serdülőkről serdülőknek V­AGY HAZUGSÁGTÓL A JELLEMHIBÁIG Amikor a gyerek játszik, gyakran, ’mondja: tűzoltó vagyok, hajóskapi­tány — ahelyett, hogy azt mondaná: tűzoltó szeretnék lenni... Ha a másik­­gyereknek ragyogó, színes üveg­golyója van, lehet, hogy azt állítja — még ha nincs is neki ,hogy az övé szebb. Az első állítás nem hazug­ság: szerepvállalás a játékben. A má­sodik: átmenet a valótlan felé. Ez a vágy hazugság. A gyereknek van mentsége, hiszen valós és valótlan megítélésében ko­rántsem olyan „tájékozott“, mint a felnőttek, amikor azt állítja, hogy ha­jóskapitány, mozdonyvezető, voltakép­pen az, mert ő maga is hiszi — és a játékban ezt a szerepet tölti be. A serdülő mentsége vékonyka, csak a képzeletére hivatkozhat, amely ebben az életkorban élénken működik. Gyakran állítja, amit csak szeretne, ami nem igaz, ami lehetetlen — s ami, ha álmodozásának vetülete, ve­gyhazugság. Minden hazugságnak célja van: fi­gyelem- illetve vonzalomkeltés, ,,be­­imponálás“ az osztálynak, a fiúknak, a lányoknak, a fiúnak, a lánynak, esetleg a tanárnak, vagy olcsóbbnak vélt útja a menekvésnek, ha valami nem helyénvalót követtünk el. A legszomorúbb, ha a hazugság­­ célja maga a hazudozás öröme. Nem kevesen hazudnak. De nagyon kevesen hazudnak „jól“. Tökéletesen pedig — senki. Hiszen aki hazudik, egy valótlan, nem létező világot te­remt maga köré, amelyre érvényesí­tenie kell a létező világ törvényeit, logikáját, tökéletesen kell tudnia kö­vetkeztetni, állandóan benne kell él­nie abban, amit egyszer kitalált, ha nem akarja, hogy rajta fogják. Emlé­kezetének pontosan kell működnie, ha álmából felköltik, akkor is „emlékez­nie“ kell a legapróbb részletre. Min­den esetleges „keresztkérdésre“ azon­nal kell válaszolnia, habozás nélkül, logikusan, nem szabad elkövetnie a legkisebb gondolati botlást sem. Nos, ha valaki mindezekkel a tulajdonsá­gokkal valóban rendelkezik , semmi szüksége a hazugságra, nagyszerűen boldogulhat renkívüli képességeivel a velő világban is! A hazugság egyébként olyan, akár a láncreakció: egyik valótlan állítás ezüli a másikat, s a hazugságoknak az idők folyamán nemcsak a tömegük, de a fajsúlyuk is nő. Hátrányuk: ál­landó, megfeszített „plusz-munkát“ igényelnek szellemileg, amely önma­gában is fárasztó és feszültséget te­remt. De párosul ez a feszültség az állandó rettegéssel is, hogy kiderül a turpisság és akkor mi lesz... Nem éri me­g a kockázatot, a félel­met, a fogcsikorgató igyekezetét, hogy fenntartsuk a valótlan látszatát. S a kockázat nagy: nemcsak az, hogy többet nem hisznek annak, aki hazudott. Hanem az is, hogy tizen­éves korban „rákapatja“ az embert ez a „módszer“ a könnyebb út (a csak látszólag könnyebb út) keresésére. És ez a „könnyebb út“ idővel rendkívül bonyodalmassá válhat... Minél „köny­­nyebb“, annál kevésbé biztos, hogy egyenes. Minél „görbébb“, annál ve­szélyesebb. Persze van füllentés, van költészet, van vágyhazugság, van beteges hazu­dozás , amely szenvedéllyé válhat, van érdekhazugság, szélhámosság, ha­­mis tanúzás, hamis alibi bizonygatása. „Színes világ“ ez a valótlanság világa. De aki épkézláb emberré akar válni, nem hiszem, hogy szívesen feszítene e „komorabb“ színekben. , A fantázia nem többlet: nincs miért elítélnünk, szükségessége kétségbe­vonhatatlan; képzelet és képzelet já­téka nélkül mit érne az élet? Vá­gyak, álmodozások nélkül lehetetlen fiatalnak lenni. Költészet, játék nél­kül a gondolkodás és az érzés sava­­borsa veszne el. De hazudni: fölösleges. Hazugsággal úgysem lehet orvosolni az igazi bajokat, takargatni a valódi fogyatékosságokat, mentséget, kibú­vót találni a ránk rótt vagy vállalt felelősség alól, nem lehet valótlan­sággal táplálni vágyainkat sem. Be­csapni is csak ideig-óráig lehet a vi­lágot... S főleg a saját korosztályotok­ba tartozókat, hiszen talán épp ben­netek, tizen­évesekben él a legeleve­nebben az igazság igénye. A kama­szok „sastekintetét“ még a felnőttek sem igen tudják megtéveszteni. Nem érdemes hazudni. Hiszen a vágyhazugságtól a komolyabb jellem­hibákig nagyon rövid — alig pár megállónyi az út. Domokos Eszter Magdi egyedül van otthon, amikor osztálytársa, Péter váratlanul becsönget a lakásba. A strandon kölcsönkapott könyvet hozta vissza, s szeretne újabb olvasnivalót kérni. Magdi betessékeli a lakásba. Miköz­ben a könyvespolcon keresgél, nyílik az ajtó, megérkeznek a szülők. A helyzet — ha nem is kínos, mert Magdinak nincs titka az „öregek“ előtt — félreérthető. Hogyan viselkedjék Magdi ? 1. Köszönjön a szüleinek, de ne tulajdonítson különösebb jelentősé­get a dolognak. 2. Mutassa be Pétert a szüleinek. 3. Sietve tegye útra a fiút. A helyes válasznak megfelelő számot karikázzátok be a mellékelt teszt-szelvényen és szeptember 19-ig küldjétek be a szerkesztőség cí­mére (Redacţia Ifjúmunkás, Piaţa Scînteii nr. 1, Bucureşti). Emlékezte­tünk benneteket, hogy a verseny év végéig tart, tehát még most sem késő benevezni. A kivágott szelvényt lehetőleg levelezőlapra ragasztva postázzátok. Az 5. forduló megfejtése : 3. Megkeresi a jegyszedőt és magában a sorshoz fohászkodik, hogy ne legyen mostoha hozzá. Mindenképpen ez az ésszerű és civilizált magatartás ; ha „fogcsikorgatva“ állsz fel, mind­hármatoknak elrontod a szórakozását ; az álló­kúra emlegetése ugyan jópofa színben tüntethet fel, de a következményeiről jobb nem beszélni... Név 1 Cím 2­3 ILLEM-TESZT (7.)

Next