Ifjúmunkás, 1971 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1971-02-25 / 8. szám
2 Ifjúmunkás A Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. Kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) ülésén kijelölt útmutatások fényében a kongresszus a Központi Bizottságba és a Büróba nagyszámú fiatalt választott be, akik közvetlenül üzemekben, mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, iskolákban, fakultásokon, tudományos és kulturális intézményekben dolgoznak. Ez lehetővé teszi, hogy közvetlenebbül és elmélyültebben megismerjék a fiatalok, a KISZ-szervezetek valóságos kérdéseit, s így megkönnyítik azoknak az új eszméknek és javaslatoknak a felkarolását, amelyeknek célja a Kommunista Ifjúsági Szövetség tevékenységének általános javítása, a határozatok gyakorlati értékének a növelése. Elvtársak és elvtársnők! Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusának munkálatain részt vett a kommunista, forradalmi és demokratikus szervezetek ifjúsági szervezeteinek számos küldötte a világ minden részéből, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diákszövetség képviselői. Mindannyiuknak meleg köszönetet mondunk, hogy megjelentek kongresszusunk munkálatain. A meleg és szép elismerő szavak, melyekkel országunkat, a román népet és Kommunista Ifjúsági Szövetségünket illették, kifejezésre juttatják az országaink népei és fiataljai közötti baráti és szolidaritási érzelmeket, a megbecsülést és tiszteletet, amelynek a KISZ és az RDESZ nemzetközi tevékenysége örvend, hozzájárulásunkat a világ összes ifjúsági szervezetei közti baráti, együttműködési és kooperálási kapcsolatok erősítéséhez és fejlesztéséhez. Felkérjük önöket, drága külföldi barátaink, tolmácsolják az önök által képviselt szervezeteknek, országuk ifjúságának baráti üzenetünket, a román ifjúság mély internacionalista érzelmeit, amelyeket a Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusának munkálatai is erőteljesen kifejezésre juttattak. Pártunk és államunk külpolitikájának szellemében —, amelynek célja az együttműködés fejlesztése valamennyi állammal, függetlenül társadalmi rendszerétől, a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a jogegyenlőség, a belügyekbe való be nem avatkozás elvei alapján, minden egyes nép azon jogának szigorú tiszteletben tartásával, hogy minden külső beavatkozás nélkül maga dönthessen sorsáról — szilárd elhatározásunk szüntelenül erősíteni és fejleszteni barátsági és együttműködési kapcsolatainkat az itt jelenlevő összes szervezetekkel, az összes szocialista országok ifjúsági szervezeteivel, az egész világ kommunista ifjúsági szervezeteivel, a különböző politikai és filozófiai irányzatú forradalmi, szocialista, demokratikus szervezetekkel, a jövőben is a legteljesebb következetességgel kinyilvánítani internacionalista szolidaritásunkat a világ összes ifjúsági mozgalmaival, amelyek aktívan küzdenek az imperializmus, a reakció és a háború ellen, a demokráciáért, a békéért és a társadalmi haladásért. Rövid idő múlva, ez év május 8-án, egész népünk megünnepli a Román Kommunista Párt megalakításának félszázados évfordulóját. E nagy esemény lelkesítő hatására — figyelembe véve azt, hogy a kommunista párt megalakulása milyen sokoldalú hatással volt az utóbbi ötven évben egész társadalmi-történelmi fejlődésünkre — a dolgozók, a nemzet összes aktív erői, a párt körül szoros egységben felsorakozva, az anyagi és a szellemi alkotás minden területén kimagasló eredményekkel ünneplik meg a jubileumot. Ebben az összefogásban, a tömegek alkotókészségének e nagyszabású kibontakozásában, mi ifjak is aktív erőnek tekintjük magunkat. Azokban az években születtünk és nőttünk fel, amikor a párt a nép magasztos eszméinek megvalósításáért harcolt; a kommunisták példáját követve formálódtunk ki és töltjük be harcos szerepünket; a párt által teremtett nagyszerű feltételek között alakítjuk ki személyiségünket. Jelenünk és sorsunk szorosan a párthoz kapcsolódik. Azt kívánjuk, hogy párt nevelte ifjúságunknak ez a fóruma, az öntudatos fiatalok dialógusa — a Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusa — jövő tetteink révén szerény tiszteletadás legyen, amellyel a Román Kommunista Párt fennállása és harca küszöbön álló 50. jubileumának adózunk. Biztosítjuk pártunk és államunk vezetőségét, Nicolae Ceauşescu elvtársat — aki fáradhatatlanul küzd Románia haladásáért és a nép jólétéért, aki ifjúságunk szívélyes jó barátja és figyelmes irányítója —, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség összes tagjai, a haza egész ifjúsága, töretlen lendülettel, izzó szenvedéllyel és forradalmi odaadással fog harcolni, s valóra váltja a szervezetünk előtt álló célkitűzéseket a Román Kommunista Párt politikáját. Azt hiszem, kongresszusunk összes részvevőinek, a Kommunista Ifjúsági Szövetség egész aktívájának egyöntetű gondolatait és érzelmeit fejezem ki, amikor meleg köszönetet mondunk most Ion Iliescu elvtársnak, szervezetünk régi jeles aktivistájának, eredményes tevékenységéért, s ugyanakkor teljes sikert kívánunk neki azon felelősségteljes feladatainak a megvalósításához, amelyeket a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága rábízott. Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak az összes küldötteknek és meghívottaknak a Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusa jó lebonyolításához való hozzájárulásukért. Tisztelt elvtársak és kedves barátaim ! Tiszta szívből újabb sikereket kívánok tevékenységükhöz, sok boldogságot és jó egészséget önöknek ! KONGRESSZUSI LEVÉL Jó volt az ötlet : a KISZ Kongresszus vasárnapi szünetében a delegátusok azoknak a minisztériumoknak a vezetőivel találkozhattak, amelyek hatáskörébe tartoznak. Fiatalok a minisztériumban — fogalmazódik meg bennem a mondat. És máris látom azok elképedését, akik nemigen tudnak hozzászokni az újhoz, országunk közéletének állandó demokratizálódásához. Pedig a jelenlegi fejlődési szakasz egyik legfontosabb igénye ez: közel hozni a dolgozókhoz, anyagi és szellemi javaink termeléséhez az ország problémáit, bevonni őket a vezetésbe, meghallgatni véleményüket a legkülönfélébb kérdésekben. E gyakorlat egyre általánosabb valóság, és ebben pártunk, Nicolae Ceauşescu elvtárs példát mutat Akár a német nemzetiségi dolgozók országos tanácsán elhangzottakra, akár a legújabb munkalátogatásra vagy a fiatalok fórumán mondottakra gondolunk - a problémák nyílt megtárgyalása, megoldásuk azonnali napirendre tűzése mind-mind a dolgozó emberek véleményének figyelembevételével történik. E természetes és folyamatos demokratizálódásnak szerény, de sokatmondó jelei a minisztériumi találkozók, amelyeken meghallgatták a fiatalokat, nyíltan beszéltek előttük, velük tanácskozták meg gondjaikat, és lehetetlen volt elzárkózni értékes javaslataik, jogos kérelmeik elől. Ifjúságunk, mely mind nagyobb szerepet játszik a társadalmi-gazdasági életben, bátran és fegyelmezetten hallatta szavát, csak üdvözölni lehet a kezdeményezést, mely a vegyipari minisztériumnál ötletes megoldást eredményezett: a jelenlévő delegátusokból öttagú kollektívát választottak, amely három havonként a miniszteri tanáccsal együtt ellenőrzi, miként valósultak meg a fiatalok javaslatai, óhajai. Reméljük, három hónap múlva lesz miről beszélgessenek. Cseke Gábor CÍMZETT — AZ IFJÚSÁG FÓRUMA Ezekben a napokban táviratok özöne érkezett a KISZ kongreszszusához; hazánk minden tájáról jelentik a gyárak, termelőszövetkezetek ifjai, tanulók és diákok, hogy bizalommal és nagy érdeklődéssel követik a kongresszus munkálatait. Egy távirat éppen az Atlanti óceánról érkezett, pontosabban az Argeş hajóról. Azt írják a tengerész fiatalok, hogy most tudták meg, hajójuk legénységét kitüntették, s ez a jó hazai hír nagyobb munkakedvre derítette őket. Resicai, lupényi, vajdahunyadi bányászok biztosítják a kongresszust, hogy fokozottabb odaadással, több szénnel köszöntik az ifjúság legmagasabb fórumának munkálatait. Levelet, táviratot hoz a posta Turnu-Severinből, Máramarosból, Iaşiból, Temesvárról, fiatalok ezrei, a románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek azt sietnek elmondani, hogy biztosítani kívánják pártunkat hálájukról és együttérzésükről azért a nagy gondoskodásért, mely mai ifjúságunkat övezi. A lupényi bányászok azzal köszöntik például a kongresszust, hogy év elejétől mostanáig 12 400 tonna szenet termeltek ki terven felül. Egy Mintiáról érkezett távirat jelenti, hogy a kongresszus tiszteletére 5 nappal előbb kapcsolják be az országos hálózatba a Maros csillaga hőerőmű legújabb, 250 megawattos áramfejlesztőjét. A nagysomkúti líceum XII. osztályos tanulói írják kongresszusi küldöttjüknek : büszkék arra, hogy képviselheti őket ifjúságunk nagy fórumán, s egyben arra kérik, tolmácsolja lelkesedésüket és hálájukat. Táviratok érkeztek külföldi ifjúsági szervezetektől is, amelyek nem tudtak képviseletet küldeni Bukarestbe. Indiában jelenleg általános választások vannak, ezértkell távolmaradnunk — hangzik гду távirat — de gondolatban együtt vagyunk a román fiatalokkal. Együttérzésüket és jókívánságaikat tolmácsolják többek között a luxemburgi, ausztriai, guadelupai fiatalok szervezetei is. SZABADSÁGSZERETŐK TALÁLKOZÓJA Az elmúlt szombat délutánt a szabadságért és nemzeti függetlenségért harcoló afrikai és ázsiai fiatalokkal való szolidaritás délutánjának nevezhetnénk, mert a Vulcan üzemekben, illetve a Bukarest municípiumi KISZ-bizottság klubjában lezajlott gyűlések vezéreszméjét ez határozta meg. Ezt a gondolatot fejezte ki Dumitru Gheorghişan, a KISZ Bukarest municípiumi bizottsága első titkára is, a Vulcan klubban tartott beszédében. A román fiatalság együttérez a szabadságukért, függetlenségükért harcoló vietnami, laoszi és kambodzsai népekkel, támogatja harcukat az imperialista agresszió ellen, mert minden népnek szent joga, hogy önmaga, minden külföldi beavatkozástól mentesen döntsön arról, hogy milyen utat választ. Nicolae Ceauş, a bukaresti 6-os kerület KISZ-bizottságának titkára a fiatalok nevében határozottan tiltakozott az afrikai népek sorsába beavatkozó mindenféle imperialista kísérlet ellen. A román fiatalság — mondta — szolidáris Afrika hős, szabadságukért és nemzeti függetlenségükért harcoló népeivel, elítéli a faji megkülönböztetést hirdető politikát. A két gyűlésen résztvevő ázsiai és afrikai fiatalok elmondták, népeik hogyan küzdenek a gyarmati rendszer fenntartói, az országaik belügyeibe beavatkozó idegen hatalmak ellen, s rámutattak, milyen fontos segítséget jelent számukra az a tény, hogy harcukban érzik a világ haladó és békeszerető fiatalságának segítségét. Homatani Kaulenja, a namíbiai fiatalok képviselője, a SWAPO Központi Bizottságának tagja, beszédében kijelentette : felemelt fejjel térnek vissza hazájukba, hogy folytassák a harcot, és örvendenek, hogy itt olyan ifjúmunkásokat ismertek meg, akik támogatják áldozatos harcukat... A két szombati ifjúsági nagygyűlés lelkeshangú kiállás volt Ázsia és Afrika bátor, harcos népei mellett. Fiatalságunk ismét hallatta szavát; pártunk politikájának szellemében a leghatározottabban elítéli az elnyomás, az erőszak, a belügyekbe való beavatkozás mindennemű formáját, mert minden népnek joga van a szabadsághoz, fejlődéshez, haladáshoz.