Ifjúmunkás, 1975 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1975-09-04 / 36. szám
Hamu alatt... parázsvita —L'................~—1 ~ ------------— 1 —г r-nTiirr-1—--mrr-mimn—im • A pendlizés nem boldogít • Nem igaz, hogy minden »dugóba dől" , minden kérdést várva várunk* Fogadónapunkon és mindenütt, ahol szót váltottunk Zsombolyai fiatalokkal szóba került ,hogy kezdeményezéseik rendre elakadtak a hivatalos támogatás hiánya miatt. A Szász Géza kezdeményezte vitaklub, az ebből kinőtt irodalmi délutánok, aztán a színjátszás majd az Ifjúsági Klub megakadt egy ponton, visszaesett fejlődésében. Az elején lelkes fiatalok később elmaradoztak, elkedvetlenedtek és unalmukat elűzendő a város két kávézója között pendliznek. Az Adalv Kaleh szigetéről idekerült török kávéfőző nyári szabadságon van, így marad a másik, tíz kicsi asztallal berendezett helyiség, ahol egy nagyon lelkes bajuszos fiú megígérte nekünk, hogy fogadónapunkon három olyan kérdést szegez nekünk, melyekre egykönnyen nem válaszolunk. Nyugtatgattuk, hogy mi általában szokva vagyunk és szeretjük a nehéz kérdéseket, még a keresztkérdésektől sem ijedünk meg, végül ez a nagyon lelkes fiú, akit arról ismernek a zsombolyaiak, hogy rengeteg újságot és mostanában főleg irodalmat olvas, elfelejtett eljönni fogadónapunkra. Viszont eljött egy lány és csendesennyugodtan elmondta, hogy mi mindenbe kezdett a zsombolyai ifjúság és hogy minden „dugába dőlt.“ Ez a lány különben megírta a temesvári Szabad Szóban, hogy a helyi színjátszókat „a hagyomány folytatására kötelezi." A hagyományon pedig nem azt kell érteni, ami valóság: két és fél év alatt egy előadást tartottak, hanem azt, hogy egykor évenként három-négy bemutatót láthatott a helyiek előadásában a közönség. ф Mit tennél, ha te lennél a KISZ-titkár? 9 Le a lóhátról a sablont • Alulról jön az idea. Ezek után érthető, hogy megkérdeztük a jelenlevőket, mit tennének, ha ők lennének a KISZ-titkár helyében. A kérdés azért volt érdekes, mert a nyilatkozók többsége már volt valamely szinten KISZ-titkár, java részük pedig akár a mostani választások idején is megválasztható. Mivel a választások kimenetelét nem szeretnénk befolyásolni, nem jelezzük, hogy mit ki mondott. Úgy is az a fontos, hogy mit mondott... — Voltam KISZ-titkár, tudom, hogy probléma volt egy gyűlést összehozni. Mi örököltük a sablont, egyegy előadás hangzott el két-három hozzászólás, amit jó előre elkészítettek. Ha titkár lennék közvetlenebbül beszélnék a tagsággal, nem sietve „lóhátról.“ Meggyőzném az embereket. Mindenkivel személyesen beszélnék, és akik csak tessék-lássék KISZ-tagok, azokat különösebben nem tartóztatnám. — Én megkérdezném mindenik KISZ-tagot, mit akar csinálni? És hogyan? Alulról kell elindulni. Van nekünk is fejünk. Például csinálnék egy klubot a gyárban. Gyűléseinken ezeket elégszer elmondjuk, fel is kerül az elintézendők közé minden jó javaslat, de aztán papíron marad. A következő gyűlésen számadás helyett újra ígéretet kapunk: „elintézzük...“ — Komolyabban venném a fiatalokat. És otthont teremtenék nekik; nem a bár és a cukrászda az otthonuk. De ehhez lelkes emberek kellenek. És nemcsak fiatalok, hanem lelkes idősebb értelmiségiek. A lányok érdekében megtudakolnám, hogy iskolavégzés után milyen munka vár reájuk. — Jobban szerveznék. Nem az a fontos, hogy honnan jön az idea, a lényeg azon múlik, hogy megtaláljuk a közösség célját. A cél nélküli nyüzsgésnek nincs semmi értelme. A múltkor elmentem a gombgyárba, hogy két lányt próbákra hívjak. Körbe vettek a többi lányok és azt kérdezték, számukra nem tudok kitalálni valamit, mert ők is szívesen... ! Tehát cél kell. És olyan vezetés, amely közelebb áll a tagokhoz. — Sok a papírmunka. Voltam titkár, tudom mit jelent beszámolni a politikai munkáról, beszámolni a kultúrmunkáról és így tovább. A papíron minden nagyon szépen alakul. Olyan is volt, hogy a Kerámiában, ahol dolgozom, egyet mondtak a fiatalok és mást írtunk a papírra. És mennyi fogadalmat! Egyszer már be kellene hajtanunk ezeket a fogadalmakat. — Sok közöttünk az olyan, aki... Voltam én is titkár, de most már úgy csinálnám, hogy ne csak az ellenőrzéskor legyen jó a helyzet, hanem mindig. — Én megállítanám a sok hiábavaló szófecsérlést, ami a gyűléseken elhangzik és helyette tennék valamit, aminek értelme van. Például filmklubot alakítanék a gyárban. Rég megígérték, de még nem alakult meg. — Amikor csinálunk valamit, nemcsak arra figyelnék, hogy anyagiakban mit nyerünk vele. Van munkánknak másféle értékmérője is. — Magam is voltam KISZ-titkár. Amikor segítségre lett volna szükségünk egy rendezvényhez vagy kiszálláshoz, csak vállvonogatás volt a válasz. Pedig tele vagyunk ötletekkel. Például április elsején megrendeztük a Fiúk Napját. Minimálisra csökkenteném a formaságokat, a KISZ-munka nem szabad, hogy irattartók megtöltéséből álljon. Közvetlenebb kapcsolatokra van szükségünk mindenben. És nem elégednék meg azzal, hogy néha táncot rendezzek, ahol a jónép rázogatja egy kicsit magát és ezzel el van intézve. A klubot végre kinyitnám, ne kelljen örökké keresni a kulcsát... Nem jegyeztünk, nem is írhattunk össze minden zsombolyai ötletet, de megbizonyosodtunk arról, hogy egyetlen KISZ-szervezetnek sem kell ölbe tett kézzel töprengenie az ötletek hiánya miatt. A fiatalok dolga, hogy mindent másként akarjanak, jobban csináljanak, mint volt és mint van. A választási közgyűlések arra valók, hogy akaratuknak közös megegyezéssel érvényt szerezzenek, olyan vezetőket válasszanak maguk közül, akik nemcsak odafigyelnek ötleteikre, hanem számon is tudják kérni a közösség határozatainak végrehajtását és a fennakadások, a pillanatnyi nehézségek tanácsára nem lelombozódás, az elkedvetlenedés pártjára állnak, hanem a továbblépést szorgalmazzák és kiállnak a közösség igazáért. Ilyenkor választások idején minden KISZ-tagnak illik elgondolkozni a kérdésen, amit a zsombolyai fiataloknak föltettünk. Mert elvileg és a gyakorlatban is sok függ ugyan a KISZ-titkártól, de nem minden. A minden — ebben az esetben a célirányos, baráti hangulatú, eredményes KISZ-élet — mindannyiuktól függ. A szülői szöveget az utcán csíptem fel (bocsánat, de piacról él az ember, hát még, ha újságíró): „Te Ella, én nem tudom, mit csináljak ezzel a kölyökkel. Szemétdombot csinál a házból, meg ingyen cirkuszt ad. Nem elég, hogy takarítok, rendezek egész nap utána és az odacsődített társaság után, de hallgathatom a szomszédok célozgatásait is a mai jólnevelt ifjúságról. Csak már kezdődne egyszer meg a tanítás! Mondd, hát ez vakáció? !...“ A licista maga mesélte: „Készítsünk leltárt, mivel ütheti agyon az időt egy magamforma nyáron? Kirándulhatna... de hát Zsombolyától Temesvárig a legnagyobb magasság a beregszói takarmánysiló. .. Társaság? Az összejövéshez hely kell, még ha csak egymás szép szemeit bámuljuk is... a házban nem nézik jó szemmel a szülők... cukikávézó, lassan, idővel megszokhatja az ember, de olyan, mint a kávépótló... Hát kivonulunk a strandra, ha olyan az idő.. Tanári szoba egy iskolában: páran üldögélnek az asztal mellett, a szolgálatos egyre az ajtó felé sandít, biztosan azt várja, írják már alá valamenynyien a jelenléti naplót, még valaki ellenőrizni talál jönni, s akkor tőle kérdik meg leghamarabb, mi végből tették ide?... Megmutatják magukat a tanárok és .. .lelépnek. Bejöttek! Eleget tettek kötelezettségeiknek... Milyen kötelezettségeknek? Akkora az unalom itt, olyanokat ásít az üres iskola, csoda, hogy nem nyelte el már az egész várost. Az újságíró morfondíroz: Hogy nem változik meg az, ami senkinek sem jó? ! Miért nem lehet klubot nyitni például, a Vili. A-ban, ott mindjárt a bejárat mellett. Jó nagy terem, elfér benne egy pingpong asztal, több romi, a suli magnója szintén ücsörög a szertárban, be lehetne kapcsolni, a srácok olyan szalagokat hoznának hozzá, hogy csak, a könyvtárból ide lehetne szállítani a kapósabb köteteket, a lapok, újságok is kikerülhetnének egy asztalra, sőt, még hűsítőt árusító pultot is fel lehetne állítani, naponta váltanák egymást a csapos diákok... Ugye, de jó lenne! A problémák megoldódnának, az iskolában ülés értelmet nyerne. Na igen, a vakáció az utolsókat rúgja, de elegendő idő eltelt ahhoz, hogy az emberekben felgyűljön a tettvágy. Magas, jó svációjú fiatalember, a messzi Gorj megyéből jött annak idején Aradra, szakmát szerezni. Sikerült neki, és itt a pillanat, amikor megválik a Maros-menti város Marosparti iskolájától, a líceum utáni Hidro- és meteorológiai szakképzőtől. Aláírásért jött az igazgatóhoz. — Merre megy, fiam? — Még nem tudom... — Majd, ha talál valamit, figyelmeztesse jövendő vállalatát, hogy átiratban értesítsenek minket, s akkor maga után küldjük a kinevezését. Megcsípem magam, de semmi kétség, ébren vagyok! Nálunk országos program létezik a természeti környezet védelmére, építik-felújítják a víztisztító állomások hálózatát iparba, mezőgazdaságba mindenhova kell a vízvédelmi szakember. És az ország egyetlen ilyen profilú iskolájából kinevezés nélkül kisétál egy fiatalember. Ha véletlenül nem a szakmájában köt majd ki, akkor mi lesz? Ki ügyeli helyette a víztisztító állomást... Az igazgató a világ legtermészetesebb hangján mondja: — A tegnap is négy végzettünk jelentkezett s kapott vagy ilyen igazolást, vagy kinevezést Lassan mindenki elrendeződik... Szóval... Közbe kell szólnom. — A líceum utáni szakképesítők kihelyezési rendszerét nem szabályozza rendelet? — Ránk is a felsőoktatásban végzettek kihelyezését megszabó határozatok érvényesek. — Vagyis szempont a tanulmányi helyzet, az iskolában végzett tásadalmi munka, a családi helyzet. Akiket így utólag pótlólag, semmiféle bizottság nélkül engednek útnak, azoknak egyetlen szempont a szerencse? — Sajnos, nem ismernek minket eléggé. Sok megyében még nem is akarnak tudni rólunk. Hiába küldött a felsőbb szervünk körlevelet az ország minden csücskébe, hogy közöljék velünk a szakember-szükségletet, alig egy pár válasz érkezett. Azok közül is nem egy formális, tudatja, hogy nem tartanak igényt szakemberekre. Ami pedig teljességel lehetetlen, hiszen csupán Arad megyében 27 embernek volt állás! Ez tényleg meglepő: 104 végzettből Arad alkalmaz 27-et, s a többi harmincnyolc megye meg Bukarest municípium együttesen felkínál harmincöt állást! Augusztus 19-én még ötvenöt ember ügye rendezetlen ! — Helyek még vannak, de későn értesítettek, amúgy is kevesebb, mint ahány végzettünk van, azért csak azoknak adtunk kihelyezést, akik kértek. Emberségesen bántunk és bánunk az emberekkel, csak a javukat akarjuk. — Ha kevés a hely, miből adtak mégis egy végzettnek két kinevezést? — P.V.-ről beszél? Snagovot választotta, elment, megnézte a munkahelyet, s nem tetszett. Közben édesapja elintézte, hogy felvegyék az egyik piteşti-i vállalathoz. Jött, s kérte, küldjük Ploieşti-re. Legyen, nem akarunk mi senkinek rosszat! „Emberségből“ tízes. Kötelességtudatból?... Régen városa két átiratban is sürgeti: küldjenek szakembert, beindítanák a víztisztító állomást, technológiai próba, minden megvan, csak ember hiányzik. Áll a hatalmas beruházás, szennyeződik a Maros. —Senki sem kívánt odamenni. ...Többet nem csipegetem magam, mert mindenütt megbékülök! Most, amikor belekezdünk egy hatalmas vízrendészeti program megvalósításába, a vízrendészeti szakemberek munkáját nem lenne szabad összetéveszteni a kívánsághangversennyel! — Mit tettek a megoldás érdekében? — Jelentettük a vízügyi bizottságnak... — Az eredmény ismert. S ezután mit szándékoznak tenni? — Idéntől kezdve aláíratunk tanulóinkkal egy nyilatkozatot, melyben kötelezik magukat, hogy 5 évig a szakmában fognak dolgozni, ellenkező esetben megtérítik az iskoláztatási költséget. — Eddig is aláírattak valamit... — Egy, „jelentkezni fogok azon a munkahelyen, ahova a nemzetgazdaság igényeinek megfelelően „kihelyeznek" szövegű szerződést. Nem volt rossz ez a szöveg. Kár újat szerkeszteni. A legzseniálisabb nyilatkozat sem oldhatja meg a helyzetet. Az olyan nyilatkozat pedig, amelyik segít kikerülni a kihelyezési törvényt, mindent biztosít, csak rendet nem. Bodó Barna EMBERSÉGES SZÉLNEKERESZTÉS Ifjú munkásul ÁLLÁSPONTOK