Ifjúmunkás, 1975 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1975-09-04 / 36. szám

Hamu alatt... parázsvita —L'................~—1 ~ ------------— 1 —г r-n­Tiirr-1—--mrr-m­imn—im • A pendlizés nem boldogít • Nem igaz, hogy minden »dugóba dől" , minden kérdést várva várunk* Fogadónapunkon és mindenütt, ahol szót váltottunk Zsombolyai fiatalokkal szóba került ,hogy kezdeménye­zéseik rendre elakadtak a hivatalos támogatás hiánya miatt. A Szász Géza kezdeményezte vitaklub, az ebből kinőtt irodalmi délutánok, aztán a színjátszás majd az Ifjúsági Klub megakadt egy ponton, visszaesett fejlődé­sében. Az elején lelkes fiatalok később elmaradoztak, elkedvetlenedtek és unalmukat elűzendő a város két kávézója között pendliznek. Az Adalv Kaleh szigetéről idekerült török kávéfőző nyári szabadságon van, így marad a másik, tíz kicsi asztallal berendezett helyiség, ahol egy nagyon lelkes bajuszos fiú megígérte nekünk, hogy fogadónapunkon három olyan kérdést szegez ne­künk, melyekre egykönnyen nem válaszolunk. Nyugtat­gattuk, hogy mi általában szokva vagyunk és szeretjük a nehéz kérdéseket, még a keresztkérdésektől sem i­­jedünk meg, végül ez a nagyon lelkes fiú, akit arról ismernek a zsombolyaiak, hogy rengeteg újságot és mostanában főleg irodalmat olvas, elfelejtett eljönni fogadónapunkra. Viszont eljött egy lány és csendesen­­nyugodtan elmondta, hogy mi mindenbe kezdett a zsombolyai ifjúság és hogy minden „dugába dőlt.“ Ez a lány különben megírta a temesvári Szabad Szóban, hogy a helyi színjátszókat „a hagyomány folytatására kö­telezi." A hagyományon pedig nem azt kell érteni, ami valóság: két és fél év alatt egy előadást tartottak, ha­nem azt, hogy egykor évenként három-négy bemutatót láthatott a helyiek előadásában a közönség. ф Mit tennél, ha te lennél a KISZ-titkár? 9 Le a lóhátról a sablont • Alulról jön az idea. Ezek után érthető, hogy megkérdeztük a jelenlevőket, mit tennének, ha ők lennének a KISZ-titkár helyében. A kérdés azért volt érdekes, mert a nyilatkozók több­sége már volt valamely szinten KISZ-titkár, java részük pedig akár a mostani választások idején is megvá­l­­asztható. Mivel a választások kimenetelét nem szeretnénk be­folyásolni, nem jelezzük, hogy mit ki mondott. Úgy is az a fontos, hogy mit mondott... — Voltam KISZ-titkár, tudom, hogy probléma volt egy gyűlést összehozni. Mi örököltük a sablont, egy­­egy előadás hangzott el két-három hozzászólás, amit jó előre elkészítettek. Ha titkár lennék közvetlenebbül beszélnék a tagsággal, nem sietve „lóhátról.“ Meggyőz­ném az embereket. Mindenkivel személyesen beszélnék, és akik csak tessék-lássék KISZ-tagok, azokat különö­sebben nem tartóztatnám. — Én megkérdezném mindenik KISZ-tagot, mit akar csinálni? És hogyan? Alulról kell elindulni. Van nekünk is fejünk. Például csinálnék egy klubot a gyárban. Gyűléseinken ezeket elégszer elmondjuk, fel is kerül az elintézendők közé minden jó javaslat, de aztán pa­píron marad. A következő gyűlésen számadás helyett újra ígéretet kapunk: „elintézzük...“ — Komolyabban venném a fiatalokat. És otthont te­remtenék nekik; nem a bár és a cukrászda az ottho­nuk. De ehhez lelkes emberek kellenek. És nemcsak fiatalok, hanem lelkes idősebb értelmiségiek. A lányok érdekében megtudakolnám, hogy iskolavégzés után milyen munka vár reájuk. — Jobban szerveznék. Nem az a fontos, hogy hon­nan jön az idea, a lényeg azon múlik, hogy megtalál­juk a közösség célját. A cél nélküli nyüzsgésnek nincs semmi értelme. A múltkor elmentem a gombgyárba, hogy két lányt próbákra hívjak. Körbe vettek a többi lányok és azt kérdezték, számukra nem tudok kitalálni valamit, mert ők is szívesen... ! Tehát cél kell. És olyan vezetés, amely közelebb áll a tagokhoz. — Sok a papírmunka. Voltam titkár, tudom mit je­lent beszámolni a politikai munkáról, beszámolni a kul­­túrmunkáról és így tovább. A papíron minden nagyon szépen alakul. Olyan is volt, hogy a Kerámiában, ahol dolgozom, egyet mondtak a fiatalok és mást írtunk a papírra. És mennyi fogadalmat! Egyszer már be kellene hajtanunk ezeket a fogadalmakat. — Sok közöttünk az olyan, aki... Voltam én is titkár, de most már úgy csinálnám, hogy ne csak az ellenőr­zéskor legyen jó a helyzet, hanem mindig. — Én megállítanám a sok hiábavaló szófecsérlést, a­­mi a gyűléseken elhangzik és helyette tennék valamit, aminek értelme van. Például filmklubot alakítanék a gyárban. Rég megígérték, de még nem alakult meg. — Amikor csinálunk valamit, nemcsak arra figyelnék, hogy anyagiakban mit nyerünk vele. Van munkánknak másféle értékmérője is. — Magam is voltam KISZ-titkár. Amikor segítségre lett volna szükségünk egy rendezvényhez vagy kiszállás­hoz, csak vállvonogatás volt a válasz. Pedig tele va­gyunk ötletekkel. Például április elsején megrendeztük a Fiúk Napját. Minimálisra csökkenteném a formaságo­kat, a KISZ-munka nem szabad, hogy irattartók megtöl­téséből álljon. Közvetlenebb kapcsolatokra van szüksé­günk mindenben. És nem elégednék meg azzal, hogy néha táncot rendezzek, ahol a jónép rázogatja egy ki­csit magát és ezzel el van intézve. A klubot végre ki­nyitnám, ne kelljen örökké keresni a kulcsát... Nem jegyeztünk, nem is írhattunk össze minden zsom­bolyai ötletet, de megbizonyosodtunk arról, hogy egyet­len KISZ-szervezetnek sem kell ölbe tett kézzel töprenge­nie az ötletek hiánya miatt. A fiatalok dolga, hogy mindent másként akarjanak, jobban csináljanak, mint volt és mint van. A választási közgyűlések arra valók, hogy akaratuknak közös megegyezéssel érvényt szerezzenek, olyan vezetőket válasszanak maguk közül, akik nem­csak odafigyelnek ötleteikre, hanem számon is tudják kérni a közösség határozatainak végrehajtását és a fennakadások, a pillanatnyi nehézségek tanácsára nem lelombozódás, az elkedvetlenedés pártjára állnak, ha­nem a továbblépést szorgalmazzák és kiállnak a közös­ség igazáért. Ilyenkor választások idején minden KISZ-tagnak illik elgondolkozni a kérdésen, amit a zsombolyai fiatalok­nak föltettünk. Mert elvileg és a gyakorlatban is sok függ ugyan a KISZ-titkártól, de nem minden. A minden — ebben az esetben a célirányos, baráti hangulatú, eredményes KISZ-élet — mindannyiuktól függ. A szülői szöveget az utcán csíptem fel (bocsá­nat,­ de piacról él az ember, hát még, ha újságíró): „Te Ella, én nem tudom, mit csináljak ezzel a kölyök­­kel. Szemétdombot csinál a házból, meg ingyen cir­kuszt ad. Nem elég, hogy takarítok, rendezek egész nap utána és az odacsődített társaság után, de hall­gathatom a szomszédok célozgatásait is a mai jól­nevelt ifjúságról. Csak már kezdődne egyszer meg a tanítás! Mondd, hát ez vakáció? !...“ A licista maga mesélte: „Készítsünk leltárt, mi­vel ütheti agyon az időt egy magamforma nyáron? Kirándulhatna... de hát Zsombolyától Temes­várig a legnagyobb magasság a beregszói takar­mánysiló. .. Társaság? Az összejövéshez hely kell, még ha csak egymás szép szemeit bámuljuk is... a házban nem nézik jó szemmel a szülők... cuki­kávézó, lassan, idővel megszokhatja az ember, de olyan, mint a kávépótló... Hát kivonulunk a strandra, ha olyan az idő.. Tanári szoba egy iskolában: páran üldögélnek az asztal mellett, a szolgálatos egyre az ajtó felé san­dít, biztosan azt várja, írják már alá valameny­­nyien a jelenléti naplót, még valaki ellenőrizni ta­lál jönni, s akkor tőle kérdik meg leghamarabb, mi végből tették ide?... Megmutatják magukat a ta­nárok és .. .lelépnek. Bejöttek! Eleget tettek köte­lezettségeiknek... Milyen kötelezettségeknek? Ak­kora az unalom itt, olyanokat ásít az üres iskola, csoda, hogy nem nyelte el már az egész várost. Az újságíró morfondíroz: Hogy nem változik meg az, ami senkinek sem jó? ! Miért nem lehet klubot nyitni például, a Vili. A-ban, ott mindjárt a bejárat mellett. Jó nagy terem, elfér benne egy ping­pong asztal, több romi, a suli magnója szintén ücsö­rög a szertárban, be lehetne kapcsolni, a srácok olyan szalagokat hoznának hozzá, hogy csak, a könyvtárból ide lehetne szállítani a kapósabb köte­teket, a lapok, újságok is kikerülhetnének egy asz­talra, sőt, még hűsítőt árusító pultot is fel lehetne állítani, naponta váltanák egymást a csapos diákok... Ugye, de jó lenne! A problémák megoldódnának, az iskolában ülés értelmet nyerne. Na igen, a va­káció az utolsókat rúgja, de elegendő idő eltelt ah­hoz, hogy az emberekben felgyűljön a tettvágy. Magas, jó svációjú fiatalem­ber, a messzi Gorj megyéből jött annak idején Aradra, szakmát szerezni. Sikerült neki, és itt a pillanat, amikor megvá­lik a Maros-menti város Maros­parti iskolájától, a líceum utáni Hidro- és meteorológiai szak­képzőtől. Aláírásért jött az igazgatóhoz. — Merre megy, fiam? — Még nem tudom... — Majd, ha talál valamit, fi­gyelmeztesse jövendő vállalatát, hogy átiratban értesítsenek minket, s akkor maga után küldjük a kinevezését. Megcsípem magam, de sem­mi kétség, ébren vagyok! Nálunk országos program létezik a természeti környezet védelmére, építik-felújítják a víztisztító állomások hálózatát iparba, mezőgazdaságba min­denhova kell a vízvédelmi szak­ember. És az ország egyetlen ilyen profilú iskolájából kineve­zés nélkül kisétál egy fiatalem­ber. Ha véletlenül nem a szak­májában köt majd ki, akkor mi lesz? Ki ügyeli helyette a víz­tisztító állomást... Az igazgató a világ legter­mészetesebb hangján mondja: — A tegnap is négy végzet­tünk jelentkezett s kapott vagy ilyen igazolást, vagy kinevezést Lassan mindenki elrendeződik... Szóval... Közbe kell szólnom. — A líceum utáni szakképe­sítők kihelyezési rendszerét nem szabályozza rendelet? — Ránk is a felsőoktatásban végzettek kihelyezését megsza­bó határozatok érvényesek. — Vagyis szempont a tanul­mányi helyzet, az iskolában végzett tásadalmi munka, a családi helyzet. Akiket így utólag­ pótlólag, semmiféle bi­zottság nélkül engednek útnak, azoknak egyetlen szempont a szerencse? — Sajnos, nem ismernek minket eléggé. Sok megyében még nem is akarnak tudni ró­lunk. Hiába küldött a felsőbb szervünk körlevelet az ország minden csücskébe, hogy közöl­jék velünk a szakember-szük­ségletet, alig egy pár válasz érkezett. Azok közül is nem egy formális, tudatja, hogy nem tar­tanak igényt szakemberekre. Ami pedig teljességel lehetet­len, hiszen csupán Arad megyé­ben 27 embernek volt állás! Ez tényleg meglepő: 104 végzettből Arad alkalmaz 27-et, s a többi harmincnyolc megye meg Bukarest municípium együttesen felkínál harmincöt állást! Augusztus 19-én még ötvenöt ember ügye rendezet­len ! — Helyek még vannak, de későn értesítettek, amúgy is ke­vesebb, mint ahány végzettünk van, azért csak azoknak adtunk kihelyezést, akik kértek. Ember­ségesen bántunk és bánunk az emberekkel, csak a javukat akarjuk. — Ha kevés a hely, miből adtak mégis egy végzettnek két kinevezést? — P.V.-ről beszél? Snagovot választotta, elment, megnézte a munkahelyet, s nem tetszett. Közben édesapja elintézte, hogy felvegyék az egyik piteşti-i vállalathoz. Jött, s kérte, küldjük Ploieşti-re. Legyen, nem aka­runk mi senkinek rosszat! „Emberségből“ tízes. Köteles­ségtudatból?... Régen városa két átiratban is sürgeti: küldje­nek szakembert, beindítanák a víztisztító állomást, technológiai próba, minden megvan, csak ember hiányzik. Áll a hatalmas beruházás, szennyeződik a Ma­ros. —Senki sem kívánt odamen­ni. ...Többet nem csipegetem ma­gam, mert mindenütt meg­­békülök! Most, amikor belekezdünk egy hatalmas vízrendészeti program megvalósításába, a vízrendészeti szakemberek mun­káját nem lenne szabad össze­téveszteni a kívánsághangver­­sennyel! — Mit tettek a megoldás ér­dekében? — Jelentettük a vízügyi bi­zottságnak... — Az eredmény ismert. S ezután mit szándékoznak tenni? — Idéntől kezdve aláíratunk tanulóinkkal egy nyilatkozatot, melyben kötelezik magukat, hogy 5 évig a szakmában fog­nak dolgozni, ellenkező esetben megtérítik az iskoláztatási költ­séget. — Eddig is aláírattak vala­mit... — Egy, „jelentkezni fogok azon a munkahelyen, ahova a nemzetgazdaság igényeinek megfelelően „kihelyeznek" szö­vegű szerződést. Nem volt rossz ez a szö­veg. Kár újat szerkeszteni. A legzseniálisabb nyilatkozat sem oldhatja meg a helyzetet. Az olyan nyilatkozat pedig, amelyik segít kikerülni a kihelyezési törvényt, mindent biztosít, csak rendet nem. Bodó Barna EMBERSÉGES SZÉLNEKERESZTÉS Ifjú munkásul ÁLLÁSPONTOK

Next