Ifjúmunkás, 1976 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1976-09-26 / 38. szám
2 YLttSLNY/ASZLÓ Szatmár megye több mint száz iparvállalatának ifjai versengtek értük honvédelmi felkészültségből. Az egyik már csak volt vándorzászló, mert három egymást követő esztendőben, 1972—73—74-ben a negreşti-i Len- és Kendervállalat KISZ-esei nyertek el s így az övék maradt. A többieknek pedig maradt a remény, hogy majd jövőre... A jövő azonban nem hozott vigaszt, mert 1975-ben ugyancsak a lenfonó-szövő lányok vitték el az új zászlót is, és ketten közülük, Rákos Irma és Apáti Lica az országos döntőbe jutottak.Hogyan lesznek katonásak a nemrég üzemet, lőteret, ilyenszerű fegyelmet nem ismerő avasi lányok? Tömören szólva úgy, hogy a felkészítésük nemcsak a KISZ-szervezetnek, hanem China Ioannak, az örökifjú igazgatónak, a pártbizottságnak, szakszervezetnek, mindenkinek — szívügye! Mert a vállalatnak — amely minden téren jóval megelőzi a város létének gyermekkorát élő Negreşti-et — ebben a tekintetben is példát kell mutatnia. Amikor a 230 leány — idén ennyi 18—19 éves van a KISZ-tagok között — felölti a kék formaruhát, és kivágja a díszlépést a város főutcáján, az szemet gyönyörködtető, szívet melegítő érzés. Amikor dalra gyújtanak, mintha velük dalolnának völgyek és hegyek. Kiválók pedig azért is, mert ősztől kora nyárig, kivétel nélkül minden kedd délutánjuk ezzel a foglalatoskodással telik el. Ebben az üzemben keddre soha semmilyen gyűlést nem szerveznek, sem másmilyen akciót. A klubban elméleti oktatás folyik, az erre a célra létesült kiképzőtéren és a lőtéren a gyakorlat. Az üvegszekrényben oly módon helyezték egymás mellé a két zászlót, hogy azok aranybetűs, aranyrojtos nehéz selyme pontosan kitölti a teret s nagyon szép látványt nyújt. — Nincs szívünk megbontani ezt az összhangot — mondja Tiproc Ioan, a KISZ-bizottság titkára. — Inkább megszerezzük ezt a második vándorzászlót is — még kétszer ... Molnár Erzsébet • Szögezzük le mindjárt az elején: önmagában az 1-1-es eredmény az Európa-bajnok csehszlovák válogatott ellen jó teljesítmény, még ha saját közönsége előtt játszhatott is együttesünk. És még ha figyelembe vesszük azt is, hogy az ellenfél kissé tartalékosan állt ki. Ugyanis a mi csapatunk sem az elképzelhető legjobb felállításban vette fel a küzdelmet. Ha viszont a 90 perc alatt mutatott játékot elemezzük, elégedettségre már kevés az okunk. Főleg az aggasztó, hogy erővel csak az első negyvenöt percben bírták, még a legfiatalabbak is, közöttük Balaci, aki egy félidőn át remekül futballozott, hogy aztán alig vetesse észre magát. Nagyjából osztjuk Kovács Istvánnak, a Román Labdarúgó Szövetség alelnökének ítéletét, aki Raducanuval, Sătmăreanuval, Cherannal, Dinuval, Balaci-csal és D. Georgescuval volt elégedett. Hat labdarúgóval. De — ennyiből csak félcsapat telik ki... • Raducanut — joggal — gyakran szidták komolytalanságáért, gyerekes „alakításaiért“, ezúttal viszont bebizonyította, hogy ha a viccet meccs utánra hagyja, nincs jobb kapuvédőnk nála. Ideírhatjuk tételesen: ha nem ő véd, kikapunk a csehszlovákoktól. Többször mentett olyan helyzetben, amikor már mindenki a hálóban látta a labdát. Egyetlen egyszer volt képtelen ellenállni a hecclehetőségnek, de az veszélytelen helyzet volt, a közönség pedig hálásan derült rajta. • Válogatottunk irányítói folytatták a kísérletezést. Nem volt más választásuk. Mégsem értjük, mi indokolta Atodiresei, Florea, O. Ionescu válogatottba hívását az utolsó pillanatban (jobbak tucatjával kergetik a labdát...), ugyanígy érthetetlen Dumitru „erőszakolt“ pályára küldése, hiszen a különben kiváló középpályás jelenleg nincs formában. Helyette játszatni kellett volna a csupaszív Bölönit. Túlzás megvonni tőle a bizalmat csak azért, mert Hunyadon öngólt rúgott. Meglepő volt továbbá Manea gyenge szereplése, aki a bajnoki találkozókon végig nagyszerűen focizott, szerdán viszont kezdőként „ténfergett“ a pályán, egy pontos beadáson kívül (abból fejelte D. Georgescu az egyenlítő gólt) nem sok érdemlegest csinált. Nem lennénk türelmetlenek a kísérletezések miatt, ha nem közelegnének a világbajnoki selejtezők, a hivatalos tétű küzdelmek, amelyeken, enyhén szólva, kockázatos kísérletezni. • Amolyan következtetés helyett kerestetnek vérbeli csatárok, s ki kell még egy-két játékost próbálni a balhátvéd posztján. Egyébként aláírjuk Kovács véleményét: " Amikor majd 90 percig tudunk úgy futballozni, mint az első félidőben, elmondhatjuk: erőt képviselünk európai viszonylatban. Nemcsak tőle kérdezzük: mikor jön el az a nap? (Jakab) Ifjúmunkás ш VÁSÁRHELYTŐL - CSÓNAKKAL - ARADI6 Augusztus 11. délután fél öt, Maros-parti csónakház, Arad. Az evezősök használta kéttutajnyi kikötőbe befut a Maros-expedíció hat csónakja, 16 főnyi fáradt legénységével. A 11 napos vízitúra véget ért, a nagy erőpróba utolsó felvonása az ünnepélyes-virágos-tévékamerás fogadtatás. Vagy talán nem is ez az utolsó felvonás? Talán ezzel a pillanattal valami új, izgalmas kezdődik az ifjúsági turisztikában?. .. Hogy pontosan hányadik leereszkedés volt ez a Maroson, nem tartotta senki számon. Az eddigi kísérletek többé-kevésbé szervezettek, ám kivétel nélkül elszigetelt próbálkozások voltak. Néhány barát, egy-egy iskola pár diákja szánta rá magát nyaranta ,hogy nekivág a folyónak, tutajjal, csónakkal. Minél nagyobb volt a bátorság, minél több pénzt és időt tudtak ráfordítani, annál fentebbről indultak — Soborsintól, Dévától, Ludastól, Vásárhelytől. Egészen pontosan: Vásárhelyen többnyire az ünnepélyes indulások zajlottak, Ludasig valamilyen szállítóeszközzel kellett a vízijárművet a már hajózható szakaszra vinni. Azt, hogy hol állnak meg élelemért, ivóvízért, mit néznek meg, mit csinálnak útközben, hol vernek éjszaka sátort—lényegében a túra sikere szempontjából döntő fontosságú részletkérdéseket — a véletlenre bízták. Az úttörőknek ritkán nyílt alkalmuk a tapasztalatok továbbadására, melléfogásaikból csak véletlenszerűen tanulhattak mások. A sokadik leereszkedés részvevői tehát tulajdonképpen mindent elölről kezdtek, bár ketten-hárman nem először tették meg az út kisebb-nagyobb szakaszát. Jogos a kérdés: miért érdekes ez a ki tudja hányadik expedíció? Azért, mert tapogatózás, felmérés, tanulmány további hasonlók megszervezéséhez. Azért, mert része az országos Ifjúsági Turisztikai Iroda idei, remélhetőleg új utakat nyitó kezdeményezésének. Miféle „új utakra" gondolok? Kétségtelen: az ITI megalakulása nagyot lendített az ifjúsági turizmus ügyén. Tíz- és százezreknek teremtett lehetőséget az elmúlt években bel- és külföldi kirándulásokra. A buszos-komfortos-szállodás kirándulásokból azonban gyakran hiányzik a kaland, az előreláthatatlan, a magunk erejére támaszkodás tudata, a természettel való találkozás. A túlszervezést, a mindent készen kapást sokan szívesen cserélnénk el egy kétségkívül nehezebb, de jóval nagyobb elégtételt, több önállóságot, mozgáslehetőséget, izgalmat, eredetiséget nyújtó formára. A marosi vagy a (augusztus végén lezajlott) dunai csónakexpedíció, az országos kerékpáros túra, a tájékozódási futóversenyek mind ilyen, eddig véletlenszerűen, alkalomszerűen kihasznált új utak. Rendszeressé, „járhatóvá" tételük új színeket, nagyobb vonzóerőt hoznának, fiatalok újabb csoportjainak bevonását jelentenék. Egy elképzelést persze könnyebb kimondani, mint megvalósítani. A Maros-túra megszervezése nemcsak bonyolult ügy, de költséges is. A szükséges anyagi alapot — csónakokat, sátrakat, útikalauzt stb. — csakis kollektív összefogással lehet előteremteni. Vállalkozik-e erre az ITI? Arányos-e a befektetéssel az, amit a kiránduló élményben, tanulságban kaphat? Az augusztusi, demonstratív jellegű expedíció tagjai egyértelműen állítják: az ötlet életképes, érdemes a részletkérdésekkel, a megvalósítás mikéntjével foglalkozni. Nézzük, hogyan látták a 11 napos túrát a részvevők? Oláh István marosvásárhelyi orvos, az expedíció vezetője: „Gyermekkorom óta kirándulok, s némi tapasztalat birtokában mondhatom: csodálatos élmény, egészen más, mint bármilyen túra. A színek és fények játékát például lehetetlen leírni, örülök, hogy részt vettem és ezt akármelyikünk elmondhatná." Braia Alexandru, a fővárosi ITI idegenvezetője: „Nyolcadik éve dolgozom jelenlegi beosztásomban, széltében-hosszában bejártam az országot, láttam egy-két külföldi turistaparadicsomot. Mégis azt mondom: ez volt életem legszebb kirándulása. Merem állítani: nagyobb, szebb élmény a gyönyörű Maros-völgyön csónakkal lecsorogni, mint busszal az ausztriai Inn mentén végigmenni.* Folytassuk? Hasonlóan vélekedne Kódori András volt csónakmester, Décse István idén végzett orvos (ő volt az egyetlen, akinek nem sikerült Aradig eljutnia — családi okok miatt kellett Lippáról hazautaznia —, pedig éppen harmadszorra próbálkozott!), Buta Mihai bukaresti elektromérnök vagy a legfiatalabb, az aradi Pasăre Dumitru. Érdemes lesz tehát jelentkezni, ha a jövőben az ITI országos és megyei ügynökségeinek jóvoltából sor kerül hasonló, „menetrendszerű" csónakkirándulásokra. Megoldásra addig még nagyon sok kérdés vár. A megérkezés másnapján Aradon rögtönzött tanácskozáson a România pitorească folyóiratot képviselő Dan Pasăre tíz pontba foglalta az elkészítendő teljes tanulmány tematikáját. Nem részletezem, miket fog tartalmazni, hosszadalmas lenne. Tény, hogy elengedhetetlen a pontos kikötő- és táborhelyeket ,az ellátási pontokat, a meglátogatható gazdasági létesítményeket, műemlékeket, történelmi turisztikai nevezetességeket stb. feltüntető térkép összeállítása ,a megfelelő vezetők kiképzése, az optimális napi evezési program megszabása, az orvosi ellátás biztosítása és sok minden egyéb. Előzetes számítások szerint egy teljes túra 15—18 napig, kisebb megyei, 4—5 napig tartana. Az expedíción résztvevő Arad, Fehér, Hunyad, Maros megyei, valamint bukaresti fiatalok azzal búcsúztak egymástól, hogy sikeres kísérletük nem marad folytatás nélkül. Reméljük, Jámbor Gyula Aranyérmesek beszélnek MAGYAR Magyar Zoltán a lólengés világbajnokaként utazott el Montrealba és fölényes biztonsággal megnyerte az olimpiai aranyat. Huszonöt éves, a budapesti Ferencváros versenyzője. — Mennyi idő kell ahhoz, hogy valaki megtanulja a lólengést? — Ez alkati kérdés, az illető tehetségétől függ. — Hány évre volt szüksége? — Tizenkét évvel ezelőtt kezdtem el. — Évente hány alkalommal próbálja el a „Magyar-vándor“ -t ? — Várjon csak... egy edzésen... egy héten... egy hónapban... az anynyi mint... 700—800 alkalommal egy évben. — A lovakat szereti, ugye? — Nagyon. — Mikor ült lovon először? — Hatéves koromban, Felsődoboson. A nagymamánál nyaraltam, és egy nap valaki felültetett a nyeregbe. Először féltem, de később már irtó jó volt. — Hallottam, hogy az olimpián milyen ideges volt a „műló“ előtt. Most viszont rendkívül nyugodt. Ez, persze, érthető. Nagy volt a tét, ez pedig csak egy kis csevegés. De azért érdekelne, menynyi „hétköznap“ a vérnyomása? — Száztíz. A pulzusom ötven, a magasságom 168 centi és a súlyom 62 kiló. — Köszönöm! Látom, felkészült az interjúra. S ha már ez így van, árulja el, hol kapott utoljára tíz pontot? — Lengyelországban, Csehszlovákiában és idehaza, de csak kis versenyeken. — Zoli, tornászik a futballista, az ökölvívó, az úszó, tornászik mindenki, de vajon a tornásznak melyik a kiegészítő sportága? — Ki mit választ, kinek mit írnak elő. Szerintem a futás, a súlyemelés és a labdarúgás a legjobb. — Hány percig tudna kézen állni? — Jobb kérdése nincs? — Igaza van. Sakkozni tud? — Igen, főleg az edzőtáborokban játszom. — A kedvenc étele? — Milánói makaróni. — Itala? — Szeretem a sört. — De csak módjával. — Persze. — Kedvenc írója? — Kosztolányi. — Színésze? — Charles Bronson. — Ezek szerint szereti az izgalmakat. — Kivéve a versenyen... — A családban tornászik még valaki? — Nem, sajnos, de úgy látszik, maga nem tud elszakadni a tornától! — Kérem. Kérdezhetek mást is. Van piros szmokingja? — Piros szmokingom? Hahaha! Nincs. Minek az egy tornásznak? — Na látja, maga is folyton visszatér a tornához! Hámori Tibor SAKKREJTVÉNY Bemelegítő (1.) T. P. Madeley — 1950 Világos: Kc4, Vd2, Be1, Be8, Fd7, Fh8, He4, Hh4, gy: Sötét: Ke5, Vf6, Ba6, Bg3, Fb1, Fe7 Világos indul és egy lépésben mattot ad. Beküldendő ez a lépés. Azon olvasóink számára, akik most ismerkednek a sakkban használatos jelzésekkel, elmondjuk, hogy: К-király, V-vezér, В-bástya, F-futó, H-huszár, az a jelzés pedig, amely előtt nem áll nagybetű (példánkon 13) gyalogot jelöl. Az egyes mezőket a betűk és számok kombinációjával határozzuk meg, tehát például a jobb alsó sarokban levő világos mező is. A lépések számát sorszámozzuk, 1., 2. stb. Előbb mindig világos lépését közöljük úgy, hogy elsőként megadjuk a lépő báb jelét (K, B, F stb) majd azt a mezőt, ahová a báb lép. Sötét lépését úgy jelezzük, hogy a sorszám után három pontot teszünk. Tehát például 1. Hf3 azt jelenti, hogy világos huszár f3-ra lép, 1.. .Kg8 pedig azt, hogy sötét erre válaszul királyával g8-ra lép. Ábránkon világos mindig távolodva, „felfele,“ sötét felénk közeledve „lefele“ halad. Az egyes lépések után alkalmazott jelek a következők: -j- sakkadás, ? rossz lépés ?? nagyon rossz lépés : ütés ! jó lépés , nagyon jó lépés Furdek Attila A szerkesztőség címe: Redacţio Ifjúmunkás, 7 Bucureşti, Piaţa Scinteii nr. 1. Telefon: 17-60-10. Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii, 7 Bucureşti, 40160 Külföldi olvasóink az ILEXIM vállalatnál fizethetnek elő. Címe: 7 Bucureşti, Calea Griviţei nr. 64—66. P.O.B. 2001, telex 011 226