Ifjúmunkás, 1976 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1976-09-26 / 38. szám

2 YLttSLNY/ASZLÓ Szatmár megye több mint száz iparvállalatának ifjai versengtek értük honvédelmi felkészültségből. Az egyik már csak volt vándorzászló, mert három egymást követő esztendőben, 1972—73—74-ben a neg­­reşti-i Len- és Kendervállalat KISZ-esei nyertek el s így az övék maradt. A többieknek pedig maradt a remény, hogy majd jövőre... A jövő azonban nem ho­zott vigaszt, mert 1975-ben ugyancsak a lenfonó-szövő lányok vitték el az új zászlót is, és ketten közülük, Rákos Irma és Apáti Lica az országos döntőbe jutot­tak.Hogyan lesznek katonásak a nemrég üzemet, lőte­­ret, ilyenszerű fegyelmet nem ismerő avasi lányok? Tömören szólva úgy, hogy a felkészítésük nemcsak a KISZ-szervezetnek, hanem China Ioannak, az örök­ifjú igazgatónak, a pártbizottságnak, szakszervezet­nek, mindenkinek — szívügye! Mert a vállalatnak — amely minden téren jóval megelőzi a város létének gyermekkorát élő Negreşti-et — ebben a tekintetben is példát kell mutatnia. Amikor a 230 leány — idén ennyi 18—19 éves van a KISZ-tagok között — felölti a kék formaruhát, és kivágja a díszlépést a város főutcáján, az szemet gyönyörködtető, szívet melegítő érzés. Amikor dalra gyújtanak, mintha velük dalolnának völgyek és hegyek. Kiválók pedig azért is, mert ősztől kora nyárig, ki­vétel nélkül minden kedd délutánjuk ezzel a fogla­latoskodással telik el. Ebben az üzemben keddre soha semmilyen gyűlést nem szerveznek, sem másmilyen akciót. A klubban elméleti oktatás folyik, az erre a célra létesült kiképzőtéren és a lőtéren a gyakorlat. Az üvegszekrényben oly módon helyezték egymás mellé a két zászlót, hogy azok aranybetűs, aranyroj­­tos nehéz selyme pontosan kitölti a teret s nagyon szép látványt nyújt. — Nincs szívünk megbontani ezt az összhangot — mondja Tiproc Ioan, a KISZ-bizott­­ság titkára. — Inkább megszerezzük ezt a második vándorzászlót is — még kétszer ... Molnár Erzsébet • Szögezzük le mindjárt az elején: önmagában az 1-1-es eredmény az Európa-bajnok csehszlovák válo­gatott ellen jó teljesítmény, még ha saját közönsége előtt játszhatott is együttesünk. És még ha figye­lembe vesszük azt is, hogy az ellenfél kissé tartalé­kosan állt ki. Ugyanis a mi csapatunk sem az elkép­zelhető legjobb felállításban vette fel a küzdelmet. Ha viszont a 90 perc alatt mutatott játékot elemezzük, elégedettségre már kevés az okunk. Főleg az aggasztó, hogy erővel csak az első negyvenöt percben bírták, még a legfiatalabbak is, közöttük Balaci, aki egy fél­időn át remekül futballozott, hogy aztán alig vetesse észre magát. Nagyjából osztjuk Kovács Istvánnak, a Román Labdarúgó Szövetség alelnökének ítéletét, aki Raducanuval, Sătmăreanuval, Cherannal, Dinuval, Balaci-csal és D. Georgescuval volt elégedett. Hat labdarúgóval. De — ennyiből csak félcsapat telik ki... • Raducanut — joggal — gyakran szidták komoly­talanságáért, gyerekes „alakításaiért“, ezúttal viszont bebizonyította, hogy ha a viccet meccs utánra hagyja,­­ nincs jobb kapuvédőnk nála. Ideírhatjuk tételesen: ha nem ő véd, kikapunk a csehszlovákoktól. Többször mentett olyan helyzetben, amikor már mindenki a hálóban látta a labdát. Egyetlen egyszer volt képtelen ellenállni a hecc­lehetőségnek, de az veszélytelen helyzet volt, a közönség pedig hálásan derült rajta. • Válogatottunk irányítói folytatták a kísérletezést. Nem volt más választásuk. Mégsem értjük, mi indo­kolta Atodiresei, Florea, O. Ionescu válogatottba hí­vását az utolsó pillanatban (jobbak tucatjával kerge­tik a labdát...), ugyanígy érthetetlen Dumitru „erő­szakolt“ pályára küldése, hiszen a különben kiváló középpályás jelenleg nincs formában. Helyette ját­szatni kellett volna a csupaszív Bölönit. Túlzás meg­vonni tőle a bizalmat csak azért, mert Hunyadon­­ öngólt rúgott. Meglepő volt továbbá Manea gyenge szereplése, aki a bajnoki találkozókon végig nagysze­rűen focizott, szerdán viszont kezdőként „ténfergett“ a pályán, egy pontos beadáson kívül (abból fejelte D. Georgescu az egyenlítő gólt) nem sok érdemlegest csinált. Nem lennénk türelmetlenek a kísérletezések miatt, ha nem közelegnének a világbajnoki selejtezők, a hi­vatalos tétű küzdelmek, amelyeken, enyhén szólva, kockázatos kísérletezni. • Amolyan következtetés helyett­ kerestetnek vér­beli csatárok, s ki kell még egy-két játékost próbál­ni a balhátvéd posztján. Egyébként aláírjuk Kovács véleményét: " Amikor majd 90 percig tudunk úgy futballozni, mint az első félidőben, elmondhatjuk: erőt képviselünk európai viszonylatban. Nemcsak tőle kérdezzük: mikor jön el az a nap? (Jakab) Ifjúmunkás ш VÁSÁRHELYTŐL - CSÓNAKKAL - ARADI6 Augusztus 11. délután fél öt, Maros-parti csónakház, Arad. Az evezősök­ használta kéttutajnyi kikötőbe befut a Maros-expedíció hat csónakja, 16 főnyi fáradt le­génységével. A 11 napos vízitúra véget ért, a nagy erő­próba utolsó felvonása az ünnepélyes-virágos-tévékame­­rás fogadtatás. Vagy talán nem is ez az utolsó felvonás? Talán ezzel a pillanattal valami új, izgalmas kezdődik az ifjúsági turisztikában?. .. Hogy pontosan hányadik leereszkedés volt ez a Ma­roson, nem tartotta senki számon. Az eddigi kísérletek többé-kevésbé szervezettek, ám kivétel nélkül elszige­telt próbálkozások voltak. Néhány barát, egy-egy iskola pár diákja szánta rá magát nyaranta ,hogy nekivág a folyónak, tutajjal, csónakkal. Minél nagyobb volt a bá­torság, minél több pénzt és időt tudtak ráfordítani, an­nál fentebbről indultak — Soborsintól, Dévától, Ludas­tól, Vásárhelytől. Egészen pontosan: Vásárhelyen több­nyire az ünnepélyes indulások zajlottak, Ludasig vala­milyen szállítóeszközzel kellett a vízijárművet a már ha­józható szakaszra vinni. Azt, hogy hol állnak meg éle­lemért, ivóvízért, mit néznek meg, mit csinálnak útköz­ben, hol vernek éjszaka sátort—lényegében a túra sike­re szempontjából döntő fontosságú részletkérdéseket — a véletlenre bízták. Az úttörőknek ritkán nyílt alkalmuk a tapasztalatok továbbadására, melléfogásaikból csak véletlenszerűen tanulhattak mások. A sokadik leereszkedés részvevői tehát tulajdonkép­pen mindent elölről kezdtek, bár ketten-hárman nem először tették meg az út kisebb-nagyobb szakaszát. Jogos a kérdés: miért érdekes ez a ki tudja hánya­dik expedíció? Azért, mert tapogatózás, felmérés, tanulmány további hasonlók megszervezéséhez. Azért, mert része az orszá­gos Ifjúsági Turisztikai Iroda idei, remélhetőleg új uta­kat nyitó kezdeményezésének. Miféle „új utakra" gondolok? Kétségtelen: az ITI megalakulása nagyot lendített az ifjúsági turizmus ügyén. Tíz- és százezreknek teremtett lehetőséget az elmúlt években bel- és külföldi kirán­dulásokra. A buszos-komfortos-szállodás kirándulások­ból azonban gyakran hiányzik a kaland, az előrelátha­­tatlan, a magunk erejére támaszkodás tudata, a termé­szettel való találkozás. A túlszervezést, a mindent ké­szen kapást sokan szívesen cserélnénk el egy kétségkí­vül nehezebb, de jóval nagyobb elégtételt, több önál­lóságot, mozgáslehetőséget, izgalmat, eredetiséget nyúj­tó formára. A marosi vagy a (augusztus végén lezajlott) dunai csónakexpedíció, az országos kerékpáros túra, a tájéko­zódási futóversenyek mind ilyen, eddig véletlenszerűen, alkalomszerűen kihasznált új utak. Rendszeressé, „járha­tóvá" tételük új színeket, nagyobb vonzóerőt hoznának, fiatalok újabb csoportjainak bevonását jelentenék. Egy elképzelést persze könnyebb kimondani, mint megvalósítani. A Maros-túra megszervezése nemcsak bonyolult ügy, de költséges is. A szükséges anyagi ala­pot — csónakokat, sátrakat, útikalauzt stb. — csakis kollektív összefogással lehet előteremteni. Vállalkozik-e erre az ITI? Arányos-e a befektetéssel az, amit a ki­ránduló élményben, tanulságban kaphat? Az augusztusi, demonstratív jellegű expedíció tagjai egyértelműen állítják: az ötlet életképes, érdemes a részletkérdésekkel, a megvalósítás mikéntjével foglal­kozni. Nézzük, hogyan látták a 11 napos túrát a részvevők? Oláh István marosvásárhelyi orvos, az expedíció ve­zetője: „Gyermekkorom óta kirándulok, s némi tapaszta­lat birtokában mondhatom: csodálatos élmény, egé­szen más, mint bármilyen túra. A színek és fények játé­kát például lehetetlen leírni, örülök, hogy részt vettem és ezt akármelyikünk elmondhatná." Braia Alexandru, a fővárosi ITI idegenvezetője: „Nyolcadik éve dolgozom jelenlegi beosztásomban, széltében-hosszában bejártam az országot, láttam egy-két külföldi turista­paradicso­mot. Mégis azt mondom: ez volt életem legszebb kirán­dulása. Merem állítani: nagyobb, szebb élmény a gyö­nyörű Maros-völgyön csónakkal lecsorogni, mint busszal az ausztriai Inn mentén végigmenni.* Folytassuk? Hasonlóan vélekedne Kódori András volt csónakmester, Décse István idén végzett orvos (ő volt az egyetlen, akinek nem sikerült Aradig eljutnia — családi okok miatt kellett Lippáról hazautaznia —, pe­dig éppen harmadszorra próbálkozott!), Buta Mihai bu­karesti elektromérnök vagy a legfiatalabb, az aradi Pasăre Dumitru. Érdemes lesz tehát jelentkezni, ha a jövőben az ITI országos és megyei ügynökségeinek jóvoltából­­ sor kerül hasonló, „menetrendszerű" csónakkirándulásokra. Megoldásra addig még nagyon sok kérdés vár. A meg­érkezés másnapján Aradon rögtönzött tanácskozáson a România pitorească folyóiratot képviselő Dan Pasăre tíz pontba foglalta az elkészítendő teljes tanulmány tema­tikáját. Nem részletezem, miket fog tartalmazni, hossza­dalmas lenne. Tény, hogy elengedhetetlen a pontos ki­kötő- és táborhelyeket ,az ellátási pontokat, a megláto­gatható gazdasági létesítményeket, műemlékeket, tör­ténelmi turisztikai nevezetességeket stb. feltüntető tér­kép összeállítása ,a megfelelő vezetők kiképzése, az op­timális napi evezési program megszabása, az orvosi el­látás biztosítása és sok minden egyéb. Előzetes számítá­sok szerint egy teljes túra 15—18 napig, kisebb megyei, 4—5 napig tartana. Az expedíción résztvevő Arad, Fehér, Hunyad, Maros megyei, valamint bukaresti fiatalok azzal búcsúztak egy­mástól, hogy sikeres kísérletük nem marad folytatás nél­kül. Reméljük, Jámbor Gyula Aranyérmesek beszélnek MAGYAR Magyar Zoltán a lólen­gés világbajnokaként uta­zott el Montrealba és fö­lényes biztonsággal meg­nyerte az olimpiai ara­nyat. Huszonöt éves, a bu­dapesti Ferencváros ver­senyzője.­ — Mennyi idő kell ah­hoz, hogy valaki megta­nulja a lólengést? — Ez alkati kérdés, az illető tehetségétől függ. — Hány évre volt szük­sége? — Tizenkét évvel eze­lőtt kezdtem el. — Évente hány alka­lommal próbálja el a „Magyar-vándor“ -t ? — Várjon csak... egy edzésen... egy héten... egy hónapban... az any­­nyi mint... 700—800 al­kalommal egy évben. — A lovakat szereti, u­­gye? — Nagyon. — Mikor ült lovon elő­ször? — Hatéves koromban, Felsődoboson. A nagyma­mánál nyaraltam, és egy nap valaki felültetett a nyeregbe. Először féltem, de később már irtó jó volt. — Hallottam, hogy az olimpián milyen ideges volt a „műló“ előtt. Most viszont rendkívül nyu­godt. Ez, persze, érthető. Nagy volt a tét, ez pe­dig csak egy kis csevegés. De azért érdekelne, meny­nyi „hétköznap“ a vérnyo­mása? — Száztíz. A pulzusom ötven, a magasságom 168 centi és a súlyom 62 kiló. — Köszönöm! Látom, felkészült az interjúra. S ha már ez így van, árul­ja el, hol kapott utoljá­ra tíz pontot? — Lengyelországban, Csehszlovákiában és ide­haza, de csak kis verse­nyeken. — Zoli, tornászik a fut­ballista, az ökölvívó, az ú­­szó, tornászik mindenki, de vajon a tornásznak melyik a kiegészítő sport­ága? — Ki mit választ, ki­nek mit írnak elő. Sze­rintem a futás, a súlyeme­lés és a labdarúgás a leg­jobb. — Hány percig tudna kézen állni? — Jobb kérdése nincs? — Igaza van. Sakkozni tud? — Igen, főleg az edző­táborokban játszom. — A kedvenc étele? — Milánói makaróni. — Itala? — Szeretem a sört. — De csak módjával. — Persze. — Kedvenc írója? — Kosztolányi. — Színésze? — Charles Bronson. — Ezek szerint szereti az izgalmakat. — Kivéve a versenyen... — A családban torná­szik még valaki? — Nem, sajnos, de úgy látszik, maga nem tud el­szakadni a tornától! — Kérem. Kérdezhetek mást is. Van piros szmo­kingja? — Piros szmokingom? Hahaha! Nincs. Minek az egy tornásznak? — Na látja, maga is folyton visszatér a torná­hoz! Hámori Tibor SAKKREJTVÉNY Bemelegítő (1.) T. P. Madeley — 1950 Világos: Kc4, Vd2, Be1, Be8, Fd7, Fh8, He4, Hh4, gy:­­ Sötét: Ke5, Vf6, Ba6, Bg3, Fb1, Fe7 Világos indul és egy lépésben mattot ad. Beküldendő ez a lépés. Azon olvasóink számára, akik most ismerkednek a sakkban használatos jelzésekkel, elmondjuk, hogy: К-király, V-vezér, В-bástya, F-futó, H-huszár, az a jel­zés pedig, amely előtt nem áll nagybetű (példánkon 13) gyalogot jelöl. Az egyes mezőket a betűk és számok kombinációjával határozzuk meg, tehát például a jobb alsó sarokban levő világos mező is. A lépések számát sorszámozzuk, 1., 2. stb. Előbb mindig világos lépését közöljük úgy, hogy elsőként megadjuk a lépő báb jelét (K, B, F stb) majd azt a mezőt, ahová a báb lép. Sötét lépését úgy jelezzük, hogy a sorszám után három pontot teszünk. Tehát például 1. Hf3 azt jelenti, hogy világos huszár f3-ra lép, 1.. .Kg8 pedig azt, hogy sötét erre vá­laszul királyával g8-ra lép. Ábránkon világos mindig távolodva, „felfele,“ sötét felénk közeledve „lefele“ ha­lad. Az egyes lépések után alkalmazott jelek a követke­zők: -j- sakkadás, ? rossz lépés ?? nagyon rossz lépés : ütés ! jó lépés , nagyon jó lépés Furdek Attila A szerkesztőség címe: Redacţio Ifjúmunkás, 7 Bucureşti, Piaţa Scinteii nr. 1. Telefon: 17-60-10. Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii, 7 Bucureşti, 40160 Külföldi olvasóink az ILEXIM vállalatnál fizethetnek elő. Címe: 7 Bucureşti, Calea Griviţei nr. 64—66. P.O.B. 2001, telex 011 226

Next