Ifjúmunkás, 1983 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1983-02-06 / 6. szám
Mennyi különlegesen fontosat lehet most feljegyezni a Fények és árnyakról? Talán a következőket: a folytatásos újrateremtett filmen egy fontos korszakot, amelyben tulajdonképpen jelenkori történelmünk valósult meg. A tévénézők között sokan vannak olyanok, akik részt vettek ezekben az eseményekben, s emlékezhetnek azoknak az időknek a hangulatára; az alkotók egyúttal kielégítették az ifjak kíváncsiságát is, hiszen a fiatal generáció tagjai szeretnének minél többet megtudni erről a korról. Mondhatnánk azt is, hogy a folytatásos a színészek odaadására épült, mindenikük igyekezett apait-anyait beleadni: Marian Ciobanu, Margareta Poganat, Mitică Popescu, Gheorghe Dinica, Alexandru Répán megpróbálták minél tökéletesebbé tenni azt a hoszszú, ám szép történetet, saját sikereiket pedig egy újabbal gazdagítani. Ugyanakkor nagyszerű bemutatkozási lehetőségnek bizonyult Florin Călinescu, Monica Ristea, Papp Éva és más fiatalok számára. A csapatmunka minden résztvevője számára megismételhetetlen élményt nyújtott. Mosolyogva válnak meg ettől a folytatásostól, mert mint Ion Ardeleanu egyetemi tanár, a film történészkonzultánsa mondja: „ a múlttól mi, románok mindig optimistán váltunk meg, e sorozattól pedig azért, mert kiemelve a fénypontokat és az árnyékfoltokat, lehetőséget ad arra, hogy helyesen ítéljük meg a szocialista Románia által véghezvitt gazdasági, politikai, társadalmi változásokat." Arra gondoltunk, hogy akkor, amikor minden, ami ezekben az években történt, bevonul emléktárunkba, még egyszer őket, az alkotókat szólaltassuk meg, hogy maguk elevenítsenek fel egynéhányat kedves emlékeik közül. Andrei Blaier (rendező): Nagy öröm azt tapasztalni, hogy a mi szombat esti folytatásosunk ennyire beivódott a nézők tudatába. Sok minden bizonyítja ezt. Például: forgatókönyvet kaptunk egy nézőnktől, aki egy vele megesett történetet mesél el, benne felhasználva a mi szereplőinket. Mit mondhatnék az én rendezői munkámról?... 1979 őszén kezdődött, az első sorozat filmezésével. Óriási mennyiségű munkát jelentett, hiszen 13 játékfilm hosszának felel meg időben a folytatásos, ami új montázsfeltételeket biztosított, és azt a — számunkra nagyon fontos lehetőséget, hogy azonnal ellenőrizzük a felvételek minőségét. Különleges erőfeszítést jelentett a filmezés, de az is igaz, hogy kitűnő csapattal dolgoztam, s itt talán nem érdektelen megemlíteni, hogy csupán a színészek száma meghaladta a négyszázat. Mindannyian arra törekedtünk, hogy Titus Popovici forgatókönyvének méltó filmváltozatát nyújtsuk . Hogy ez mennyire sikerült, nem tudom, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk. .. Mihai Constantinescu (rendező): Hogy mikor telt el az idő? Több mint két éven át dolgoztam a folytatásoson — életem egy része benne van az első 17 epizódban... Méltánytalan lett volna a csere? Ha a film sikeresnek bizonyult, akkor határozottan: nem! Az időkalkulust így is elvégezhetjük: a 17 vetítési órát be lehet szorozni a nézők számával. A véleménykutatást végző szakemberek szerint minden szombat este milliók, nézték a tévét, összegezve ez nagyon sok évet jelent honfitársaim életében, amiért én rendezőként csupán két évet és néhány hónapot, dolgoztam... Adrian Pintea (Zeno Cosma): Valóban elmondhatjuk, hogy folytatásbeli tevékenységünk, az ehhez fűződő élményeink lassan bevonulnak emlékeink csodadobozába, így a „szenátor" Ion Besoiu, akit minden filmezés előtt legalább egy órát kínoztak a sminkeléssel, hogy aztán felszabadultan beszélje a román nyelv erdélyi tájszólását... A román nyelv jó és bátor barátja, Titus Popovici, aki szorongva figyeli filmezés közben a magnetoszkópot. .. a kitűnően játszó Papp Éva, aki remeg a hidegtől azután a márciusban filmezett jelenet után, ahol a hideg tó vizében kellett megmártóznia... Mitică Popescu, aki már azáltal is legendássá vált, ahogyan „ironikus" szemöldökéhez igazította svájci sapkáját... Marian Ciobanu, aki épp egy gyermekhomlokot simogat, úgy, ahogy csak a széles tenyerű és aranylelkű emberek teszik... Gheorghe Dinică az ő „szigorú gyöngédségével"... Dorina Lázár, aki tiszta és erős ember, s ugyanakkor gyöngéd és jóhiszemű. .. az előkelő Gina Patrichi... a félelmetesen „autentikus" Uritescu... az „aljas" Caramitru, aki mint mindig, most is tökéletes professzionista... Valeria Seciu, elsősorban a szeme, az marad emlékezetes. .. Florin Călinescu, a tökéletes nyugalom bajnoka. . . Dinu Manolache, az áldozatkész cinizmus, a jó minőségű humor megtestesítője... Alexandru Repan, a kompozíció intelligenciájának élvezője, akinek román kiejtése felejthetetlen... Papp Éva (Nella): Köszönetemet fejezem ki Andrei Blaiernek a bizalomért, amit nekem előlegezett, rám bízva Nella szerepét. Minthogy a filmezés kezdetén csupán másodéves főiskolai hallgató voltam, tisztában voltam azzal, hogy el kell oszlatnom az esetleges kételyeket játéktudásomat illetően, amelyek a kollégákban felvetődtek. A szerepet ajándéknak tekintettem, éppen ezért igyekeztem még inkább az elvárásoknak megfelelően játszani. Se túl fontos, se túl nehéz nem volt a szerepem, ahhoz viszont éppen eléggé jelentékeny, hogy a kritikus szemű tévénéző felfigyeljen rá, és egyetlen elhibázott mozdulatot se bocsásson meg. Három év telt el azóta és ezalatt annyi minden történt... Azóta a nézők megismerték a folytatásos szereplőit, megbarátkoztak velük, esetleg elutasították őket. .. A filmezések Andrei Blaierrel és az ő stábjával alkalmat adtak arra, hogy igazi, őszinte embereket ismerjek meg, olyanokat, akik képesek rendkívüli erőpróbákon helytállni. Az én örömöm, „lelkem fénye" lenne, ha újrakezdenék a munkát, így eltűnnének a „mindennapok árnyai"... Ion Besoiu (Cosma szenátor): Mit is mondhatnék? Talán hogy az indulásnál komoly kételyeim voltak, különös dolgot kértek tőlem, egy hetvenen túli öregember szerepét kellett játszanom, s ha a személy pszichológiája különösebb alakítási nehézségek elé nem is állított, mégis, a kételyeim maradtak... Ha Cosma szenátor az én alakításomban nevetséges, szenilis öreggé válik, akkor a kommunisták erőfeszítései és végül a győzelmük fontossága csökkent volna, márpedig a történelmi igazság szerint ez nem így volt. Az öregúr tagja volt az eltűnőben lévő történelmi pártok egyikének, aki képes volt teljesen átélni a józanság tragédiáját. Heidelbergben tanult, intelligens, ösztöneire hallgató, bár a folytatásosban végig társadalmi hovatartozása határozza meg cselekedeteit. Száznál több filmszerepem között a Cosma szenátoré előkelő helyet foglal el ... Rodica Mureşan (Odette Cosma): Más, hogy a Fények és árnyakat levetítették, eléggé távolról szemlélhetem a szerepem, elemezhetem alakításom, annak jó és kevésbé jó részeit. Nyilván ez utóbbiak egyikét sem árulom el, hátha a nézők kevesebb hibára jöttek rá. És mert Odette, ez a frivol lány nem a legszimpatikusabb szereplők egyike, arra kérem a nézőket, hogy ne azonosítsák vele az én filmen kívüli személyemet. Amikor a filmezések első ciklusánál tartottunk, Titus Popovici még nem írta meg a második részt, tehát nem ismerhettem Odette későbbi sorsát, mint ahogy most sem tudom, mi történik később, én ugyanis remélem, hogy a folytatásos nem szakad meg itt. Florin Zamfirescu (Silviu Buţecan): Az a kellemes meglepetés ért, hogy szerepem megkedvelték a tévénézők, akik kíváncsian várták Silviu Buşecan jellemének alakulását. Őszintén megvoltam, hogy egyáltalán nem akartam tévé- (Mihai Teodorescu felvételei) folytatásosban játszani, ugyanis eztöbb évi folyamatos filmezést jelent, Andrei Blaier rendező viszont segített legyőzni a félelmem. Mostanra megváltozott a véleményem, és azt vallom, hogy 20 játékfilmbeli szerepem összesen nem ér fel a folytatásosbelivel. Főleg ami a népszerűséget illeti, hiszen így könyt-ínyebben megismeri a nagyközönség a színészt. Az általam alakított szereplő meglepő fejlődésének folytatásaképpen proletkultos költő karrierje vár rá, ami számomra különleges alakítási lehetőségeket nyújt. Mitică Popescu (Virgil Bălan — a Császár) : Virgil — a Császár az ő felcserélhetetlen belapított svájci sapkájával, elegáns fehér selyem saljával, nagyvagány atmoszférájával. Egy olyan szerep, amely rengeteg komplex helyzetet teremtett, egy olyan szerep, amelyet megkedveltem, s ami újszerű volt színészi karrieremben. Általa átéltem a hős négy éven át tartó fejlődését és nagyon sajnálnám, ha nem folytatódna. Ovidiu Iuliu Moldovan (Petre Bălan): Ki volt, ki ez a Petre Bălan? Kimondottan feltűnést keltő hős, annak az embernek a varázsával megáldva, aki sokat utazott, akinek rengeteg külföldi kapcsolata van (Spanyolország, Franciaország), aki széles látókörű és rugalmas a dolgok megítélésében, s aki egyre inkább új, merész eszmék hirdetőjeként tűnik ki. Minthogy a megye titkosszolgálatának a főnöke, az a nehéz feladat hárul rá, hogy különösen zavaros időszakban politikai erők alakulását irányítsa. Kedvemre való volt a szerep, magam is csodálkozva figyeltem az általam életre keltett hős szakmán belüli, és különös családi életének alakulását. Nem szeretnék megválni tőle, amíg sorsa be nem teljesedik. Ileana Dănălache ankétja Ion Besoiu Florin Călinescu és Valeria Seciu Együttzenélők 1981 elején a Hargita megyei Kápolnásfaluban újjászületett egy félévszázados fúvószenekar. Both József tanár — az együttes szervezője, Köllő Ferenc karmester távollétében a próba irányítója — hangszerét hagyja ott pár percre, míg szűkebb birodalmában, az iskola fizika-laboratóriumában elmondja a zenekar rövid történetét. A falu első igazi fúvószenekara 1935- ben alakult, de az igény korábban is megvolt, próbálkozások már azelőtt is történtek. Ekkor viszont 12 tagú együttes jött létre, s az egyesület tagjai bizony komoly anyagi áldozatokat vállaltak a hangszerek megvásárlásával, a karmester fizetésének biztosításával. Pár évtized munka után a tagság kiöregedett, a zenekar feloszlott. 1979-ben kezdtük újra a szervezést, magam is ekkor vettem elő a hangszert, de láttuk, hogy amit csinálunk, nem az igazi. Nagy nyereségnek könyvelhetjük el, hogy tavaly sikerült a már nyugdíjas Köllő Ferencet meghívnunk karmesternek, ő a borszéki együttesből országos hírű zenekart nevelt, reméljük, az itteni tanítványaiban se kell majd csalódnia. Tény, hogy másfél év óta, mióta ő foglalkozik a zenekarral, óriásit fejlődtünk, fokozódik irántunk az érdeklődés a faluban, és ahány versenyen, seregszemlén megjelentünk, mindenütt érdeklődést keltettünk. Egy éve még csak 21 zenészből állott a csoport, idén augusztus közepére már 34 tagot számláltak a próbákon, s ezek nagy része fiatal. A klarinétosok között 3 fiatal, egy egészen gyerek, a trombitások közül két fiatal, egy gyerek, a tenor-szólamban két felnőtt, 4 fiatalember ül, a basszusban két fiatal és két korosabb férfi muzsikál, a kíséret pedig, egyetlen idős ember mellett, 8 fiatal! Ismét Both Józsefé a szó. — A csoport legidősebb tagja 50 év körüli, ezt az együttest a fiatalok lelkesedése támasztotta fel. A karmestert most is zsebtől fizetjük, hiszen tulajdonképpen a magunk kedvére muzsikálunk, örvendünk, hogy bár a drága hangszerek egy részét sikerült különböző feloszlott fúvószenekarok maradékából öszszeszednünk. József Ágoston egy hatalmas tuba — a zenekar legmélyebb hangszere — alatt görnyed hazaindulóban. Nemrég szerelt le a hadseregből, utána jelentkezett a zenekarba. — A katonaságnál kürtös voltam. Mikor hazajöttem, éppen alakulóban volt a zenekar. Jelentkeztem, s szerencsére hangszer is került, méghozzá egyedülálló, ilyen nem nagyon akad a környéken. Bátyja, Jenő vékony fekete fiatalember, klarinétáját csomagolja. — Nem lehet kapni az üzletben becsületes hangszert, ezzel csak kínlódunk... Már vettem volna, de az egész országban nincs. Ő annak idején Tamás Mihály bácsitól tanulgatott hegedülni. Ez a hajdan Kápolnáson tanító, régesrég nyugdíjba ment tanítóbácsi többet tett ennek a falunak a zenei műveltségéért, mint amennyit talán egy ingázó zenetanár tett volna az elmúlt 30—35 év alatt. Irányításával legalább száz falubeli gyerek ismerkedett meg a kottával, a hangszerkezelés elemi ismereteivel. Igaz, ő hegedülni tanított csupán, de a mai fúvószenekar nem egy hangszere mögött olyan fiatalok ülnek, akik az ő hegedülgetésétől felbátorodva keresték meg egymást, hogy összetalálkozzanak a zene szeretetében. Orbán László érettségizett. Kürtön játszik a zenekarban és korántse érzi terhesnek kevésbé iskolázott kortársaival együtt muzsikálni. Farmert egyébként nem csak ő visel az együttesben, van az másokon is, közöttük a legkisebbeken, az alig 13—14 éves gyerekeken, akik egyelőre a kottatartót ha felérik. — Nő az utánpótlás — mondja Both József, aki egykori művelődési otthon igazgató voltát meg nem tagadva, „csak" fizikatanárként is a falu egész művelődési életének távlatában gondolkodik. — Zenetanár kellene, volt itt Kápolnáson olyan kórus, hogy sehol különb, de negyed zenekatedráért nem költözik senki ide, még ingázni se akarnak az utóbbi években, így nem csoda, hogy kórus nincs, pedig ahogy a fúvószenekar újjászületett, az énekkar is feltámadna, szeretnek az idevalósiak énekelni, és az iskolából elindulva egy évtized alatt megújulhatna a falu egész zenei műveltsége. A fiúk, a férfiak most már elkezdték a munkát, a lányok, a nők számára kellene leginkább a kar, bár ha őszinte akarok lenni, ránk fér az valamennyiünkre, mert a kórus fejezi ki legjobban az emberek egymásrautaltságát, azt, hogy összetartozunk valamennyien, végzettségtől, kortól, nemtől függetlenül. Már egy dalcsoport összeállása is eredmény lenne, ingázó karmesterrel, úgy, ahogy a zenekarunk dolgozik. .. Both József vágya nem elérhetetlen, annál is inkább, mert ő korántsem hagyatkozik csak elképzeléseinek vázolására. Egykori fúvószenekari tag fiaként életre keltette a hajdani zenekar korszerű utódát, biztos vagyok abban, hogy az énekkarral kapcsolatos elképzelései is előbb-utóbb valóra válnak Kápolnásfalu és mindannyiunk közös hasznára. „Van-e jobb szemléltető eszköze a társadalmi szolidaritásnak, mint a kar? Sokan egyesülnek valaminek a megvalósítására, amit egyes ember, ha még olyan tehetséges, egymaga nem tud megvalósítani. Ahol egyetlen ember hibája mindent elronthat." — írja Kodály Gyermekkarok című írásában. Szavait Both József is ismeri, és remélni szeretném, hogy előbb-utóbb kerül zenetanár, karvezető, aki, akárcsak a kalotaszegi falvakat felpártoló zenetanárok, ha kell, ingázva, de elkezdi az együtténeklésre nevelést ebben a nagyon módos, magára sokat adó, emberileg máris nagyon igényes havasalji faluban. Hogy ne csak a fúvószenekar, de az ének is hirdesse az itt élők zeneszeretetét. Kovács Nemere Ifjúmunkás 5