Ifjúság, 1958 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1958-03-16 / 11. szám

UekoszóniOn a tavasz, isis 11 március 21-ét itták. Vö­rös zászlókat lengetett a szál a házakon, a tömeg ujjongott az utcákon. Kikiáltották a Magyar Ta­nácsköztársaságot. A hír hallatára a csepeli szikratávíró á­ll­omásnál vörös katonák vették át a szolgála­tot. Még meg sem meleged­tek, amikor telefonon Kun Béla, a Magyar Tanácsköztár­saság külügyi népbiztosa je­lentkezett. Kérte a távirászo­­kat, hogy próbálják felvenni a kapcsolatot Moszkvával , Vladimír Iljics Leninnel, a Népbiztosok Tanácsa elnöké­vel. A szikratávírónál éppen Do­bos József távírász tartott szolgálatot. Az egykori fiatal t&vn­ász ura már­ 70 éves. Jó egészségnek örvend és a Rá­diónál dolgoz.k­. Dobos bácsi így emlékezik vissza a múlt­— Kun Béla kérésére azon­nal hívni kezdtem Moszkvát. Bekapcsoltam az adókészüléket. A billentyűn gyors egymásután adtam: TSR DE HB .. . Ez volt Moszkva egyezményes hí­vóidő. Kis idő múltán vételre kapcsoltam. A morzejelek nagy káoszában örömmel is­mertem fel Moszkva hívóje­lét. Ez öt órakor történt. Moszkva türelmet kért. Körül­belül húsz perc múlva ismét jelentkezett Moszkva. Kíván­csian betűztem a német szö­veget: „Lenin a készüléknél Kérem Kun Béla elvtársat a készülékhez." Kun Béla pil­lanatnyilag nem volt elérhető, s így S­oós Ernő tudott vele a beszélgetni. Értesítette Lenint a magyar proletárdiktatúra győzelméről — meséli. Este nyolc órakor ismét je­lentkezett Moskva. Kérték, hogy ismételjük meg az adást, mert légköri zavarok miatt rossz volt a vétel. Erre pótol­tuk a órakor hiányzó részt. Kilenc közölték, hogy úgy adásainkat, mint a „Minden­kihez . . felhívást is jól vet­ték. Ezt a „Mindenkihez.. adást német, francia, cseh és román nyelven közölték. Kun Béla, a Magyar Tanácsköztár­saság külügyi népbiztosa je­lentette be a pro­ltárdiktatúra győzelmét, és kérte a világ proletáriátusának segítségét. Később, 9 óra 10 perckor újból jelentkezett a moszkvai adó: „Itt Lenin. Üdvözlöm a Magyar Tanácsköztársaságot és kérem, biztosítsák az ál­landó összeköttetést.” Másnap Lenin ismét hívta 1,1 Kun Bélát. Érdeklődött, hogy valóban kommunista-e az új kormány, többségben van­­nak-e a kommunisták? Óvta a magyar kommunistákat at­tól, hogy mechanikusan utá­nozzák az orosz taktikát. Vé­gül igazolásul, hogy valóban Kun Bélával beszél — kérte, közölje, hogy miről beszélget­tek utoljára a Kremlben. — Abban az időben nagy do­log volt az állandó kapcsolat tartása, ilyen nagy távolsá­gon. A rádiólámpát csak hír­ből ismerték és a szikratáv­írók kezelése nehézkes volt. Szikratávírónk 3000 méteres hullámhosszon dolgozott. Az antenna 130 méter magas, acélcsövekből készült, s cso­dájára jártak a műszaki em­berek. Biztosítottuk az állandó távírókapcsolatot az első pro-­ moszkvai szikratávíró-ál-­­ nKck ál­lomáson azokban a na­pi pókban Makszim Jakovlevics f ' Szkítán tartott szolgálatot,ti atkxS-’ .■KSk és vette Dobos József morze­ á íarS'V’nt ■ kttnátm jeleit. Kezünkbe került Ma­­X JSSjö ®'' M­gyarországra küldött levele, 7 HKR t, amely annak idején három­­ évvel ezelőtt egy magyar * ■Rxse^íR újságban is megjelent. Hadd / ’W/'b idézzünk belőle: „Az ál-ti \ VfcCóL­lomáson befejeztük a GZolgé- J WHHl a V.\|H| latot, külföldről nem nagyon ,\ f oívták Moszkvát. Egyszerre V , *> |* J ^ vsaik Budapest hivójelére fi­ • BimSri­­gyeltem fel. Azonnal telefonál­ X ^BnÍAHHeK. : tam a Külügyi Népbiztos­­­­ságra és jelentettem a Ma­­­­gyar Tanácsköztársaság hívá­­­­sát. Kis idő múlva csengett a X1 Wp telefon, és személyesen Lenin y Vs . _ Jelentkezett. Valahogy így zaj- V 9 lőtt le Vele a beszélgetés: ti) 9 „Itt Lenin beszél. Értesítést (A I kaptam a Külügyi Népbiztos­­­ Ságtól, hogy rádiógrammot A '<3 Ki vesznek Budapestről. Jelent­­­­sék, hogyan fogják biztosítani V W j Magyarországgal az állandó­­ f kapcsolatot. Tartsanak éjjel-­­ nappal ügyeletet." Ü ’■ttijj befejezésül megadta lakása tt ‘ U telefonszámát, hogy éjjel U p is értesítsük, ha hír érkezik X * „ “ Budapestről. Fáradhatatlanul A - testük a magyarok hívását. I .* Nagyon sokszor voltunk ké­ V­ei,­­­sőbb kapcsolatban és nekünk v----------------------------------­fájt legjobban, mikor elsőnek­ értesültünk a nagy veszteség­­­­ről, a Magyar Tanácsköztár­­ti Aszirtrfu­m IstVÓu­­saság leveréséről. A Tamás György A I süt a nap!... . Az emberek elf­elejtik a telet, a ködöt, a kályhát, s boldogan hiszik azt, hogy ja már a tavasz! Ilyenkor megtelik sétálókkal és sé­­­táltatokkal a körút, nap!­A szombati utolsó óra utáni csengő is elhangzott már! A Veres Pálné leánygimnázium rv­ d. osztályának két csinos tanulója: Scheer Elvira és Zibrinyi Irén boldogan sütké­reznek a körúti napsütésben. Ni csik, milyen szép barka-ág és hóvirág! S pár perc múlva már kezükben a csokor. Vi­rágot a virágnak!. j. sókkal a ü­un­apart. Kisér*­jfik el őket ezen a napsü­téses szombat délután! A Múzeum-kert oldalán na­pozók serege, a lépcsőn sé­táló, üldögélő szerelmesek. A három és féléves Erdélyi Sa­nyikét azonban csak a sárga homok­tenger érdesüi. Várat épít belőle, tündérkastélyt.. . A Fővárosi Vízművek köny­veléséből egyenesen a Jég­­büfé felé vette útját Csillag Erzsébet. Előbb egy kis süte­mény, s aztán ... nos, a kí­sértésnek nem lehet ellen­­áll­ni. — Kérek egy forintos fagyit!. .. Somos Ágnes ^ Szalay lan­dyzó l­okwk koszorú­a között — A Tavasz érkezése elé — Virágzó bokrok koszorúja között leheverték a gyepet, a gyenge szálak megtörve, álélva, haldokolva fekszenek. A tipr­ott virágok halott tündérek. Nem nyújtják többé sárga, kék szoknyás, karcsú testüket a fény felé a nemző porzók, csöpp bibék. Köztük két halott bogár szétlapítva, boltokban összeforrva, nászok a kegyetlen halál zsákmánya földbe, porba tiporva. S körül a bokrok bölcsen virágos­inak, Illáinkat ontják tovább, hisz tudják, hogy sátrak alól bol­­dogan szerelmespár osont odább. A hajnali derengés már tal­pon találta. Csendben öltöz­ködni kezdett. Kati, fejét a párnába fúrva, mélyen, jó­ízűen aludt. Magára vette kö­penyét és elindult a laktanya felé. A zord hideg pirosra csípte arcát. Nem fázott. Csak azért sem. A laktanyában munkához lá­tott, de egyre csak a történte­ken járt az esze. A foglalko­zások után újra beült irodájá­ba. Szerette volna elmondani valakinek, hogy mi nyugtala­nítja, mi bántja. Kinek lehet­ne mindezt elmondani, ami­kor még nem is győződött meg semmiről? Hirtelen indul­ni akart. Mégsem. Előbb Kati­val kell beszélni. Délután már nem bírta to­vább. Úgy döntött, hazamegy és beszél a feleségével. Éppen fejére tette a sapkát és nyúlt a köpenyért, amikor nyílt az ajtó és belépett barátja, Bi­hari főhadnagy. Jókedvűen, derűsen, mosolyogva üdvözölte Kapcsost. Ő meg csak úgy hallgatagon, kissé morózusan válaszolt az üdvözlésre és kö­penyét visszatette a helyére. — Mi történt? Mi van veled? — érdeklődött Bihari. — Mi lenne ... — Úgy nézel ki, mintha na­pok óta nem aludtál volna. Olyan vagy, mint akit besava­nyítottak. Miért van ilyen rossz kedved? Csak nincs va­lami köztetek? — Köztünk? De igen ... és vontatottan kezdte mesélni . . . Bihari figyelmesen hallgatta Kapcsost. Ismerték egymást régen. Még a tiszti iskolában kötöttek barátságot. Azóta együtt dolgoznak, és egymás mellett laknak. A két fiatal­­asszony között is jó barátság szövődött. Tudta, hogy Bihari főhadnagy is szépen él asszo­nyával, boldogok, szeretik egymást. Talán nem is tud­nának egymás nélkül élni. — Jó. Jó, barátom. Beszélj csak!­­Mondd el a panaszodat, mi is menjünk el. Ma úgyis szombat van. Elmegyünk a klubba. Benne vagy? Kapcsos főhadnagy bólin­tott ... (Elbeszélés)A klub éttermében Bihari ment elöl, utána Kapcsos. El­haladtak az asztalok között és Bihari az egyik négyszemélyes asztalnál mindjárt meglátta őket. Kapcsos csak akkor vette észre a két fiatalasszonyt, ami­kor Bihari gyorsan leült felesége mellé. Majd elámult a a csodálkozástól. Nem fordul­hatott vissza, mindenfelé is­merősök ültek. Csapdába ke­rült. Nem tehetett semmit. Esetlenül, tehetetlenül leült Kati mellé és mérgesen nézte a fehér asztalterítőt, sodor­­gatva a rojtjait. A finom vacsora alig csú­szott le a torkán. Vacsora után pedig nem tudta mihez kezdjen. Bihsütné táncra kér­te. Immel-ámmal állt fel és csak ennyit sziszegett foga kö­zött: „Jól összeesküdtek elle­nem". Amikor visszaültek az asz­talhoz, Bihariné beszélni kez­dett. — Azt mondta Laci, hogy összeesküdtünk ellene és ezt sohasem bocsátja meg. — No, hallod — mondta Bi­hari jó hangosan. — Köszöne­tet kellene mondani azért, hogy tegnapelőtt is mi szóra­koztattuk a feleségét. Mert Kati tegnapelőtt is velünk volt színházban. Kapcsosnak egyszeriben me­lege lett. Úgy érezte, mintha leforrázták volna. Csak árul­­­pirult. Szégyellte, hogy min­denfélét gondolt hűséges fele­ségéről. Szemük találkozott és a következő percben már együtt táncoltak a terem kö­zepén. Úgy érezte, hogy még sohasem állott ilyen közel asszonyához... — Vége —

Next